Az Mt. új szabályai – változások a munkajogban 2023. január 1-jétől

  • adozona.hu

2022. november 2-án benyújtották az „Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról" szóló T/1845. számú törvényjavaslatot, melynek elfogadása esetén 2023. január 1. napjával, a munka és magánélet összehangolását biztosító és 2022 augusztusa óta hatályos EU-irányelvekben foglaltakon felül is több új szabállyal bővül, jelentősen változik a munka törvénykönyve. A törvényjavaslat szerint egyes változások visszamenőleges hatályúak is lehetnek, és szinte minden munkáltató működését érintik, így felül kell vizsgálni a használatban lévő munkaügyi iratmintákat, és át kell gondolni a belső HR folyamatokat.

Változnak – többek között – a tájékoztatási kötelezettség szabályai, a határozott idejű munkaviszonyra vonatkozó rendelkezések, kibővül az apasági szabadság, bevezetésre kerül a szülői szabadság, a kisgyermekes szülők jogosulttá válnak bizonyos rugalmas munkafeltételek kérelmezésére, és lehetőség lesz hozzátartozó gondozása esetére évi 5 munkanap igénybevételére. Mire figyeljen a munkáltató a gyakorlatban? Előadásunkban ezekről nyújtunk részletes tájékoztatást.

Tartson velünk rendezvényünkön!

Előadó: dr. Rátkai Ildikó munkajogi szakjogász, HR szakjogász, ügyvéd

TÉMÁK

Bevezető gondolatok

– az EU-s háttérről röviden

– milyen jogszabályok változnak és mikortól

Konkrétumok: mi változik a magyar munkajogban?

– az apasági szabadság új szabályai (jogosulti kör, időtartam, díjazás)

– a szülői szabadság új szabályai (jogosulti kör, időtartam, díjazás)

– hozzátartozó gondozása miatti mentesülés a munkavégzés alól (feltételek, időtartam, díjazás)

– rugalmas munkafeltételek kisgyermekes szülőknek

– munkaszerződés és tájékoztatási kötelezettség az új szabályok szerint

– a felmondás új szabályai

– munkaidő-beosztási változások

– a határozott idejű munkaviszony változásai

– a határidő-számítás új szabályai

– a joggal való visszaélés új szabályai

– a jogérvényesítéssel kapcsolatos eljárási szabályok módosítása

– egyéb változások

Munkáltatói feladatok, teendők

–  belső HR folyamatok felülvizsgálata

–  munkaügyi iratminták módosítása

Kérdések & válaszok

Rendezvényünk során a résztvevőknek alkalmuk nyílik konkrét kérdéseiket is feltenni szakértő előadónknak.

A rendezvényről videófelvétel készül, mely a rendezvény után a kiküldéstől számított egy hétig elérhető és megtekinthető lesz a rendezvényre regisztrált és a részvételi díjat határidőben megfizető jelentkezők számára.

A rendezvény időpontja: 2022. december 14. 10:00 óra.

RENDEZVÉNYÜNKÖN A SZEMÉLYES RÉSZVÉTEL HELYSZÍNE 2022. NOVEMBER 25-ÉN 12:00 ÓRAKOR MEGTELT, ÍGY AZ EZT KÖVETŐEN BEÉRKEZŐ JELENTKEZÉSEK AZ ONLINE ESEMÉNYRE ÉRVÉNYESEK.

A rendezvény online ára 12 900 Ft + áfa.

JELENTKEZEM

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áfabevallás gyakorisága év közben

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Üzemanyag-elszámolás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 december
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetÉs