hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Figyelmeztető sztrájkot tartottak egy sopronkövesdi cégnél

  • MTI

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak csütörtök délután a sopronkövesdi Autoliv Kft. dolgozói – tájékoztatta a Vasas Járműbiztonsági Alkatrészgyártó alapszervezet titkára az MTI-t.

Marstisné Horváth Marianna elmondta, hogy a munkavállalókat képviselő Vasas alapszervezet március 14-én alakított sztrájkbizottságot, mert a szakszervezet nem tudta elfogadni a munkáltató ajánlatát a bértárgyalásokon.

Miután a március 19-én tartott egyeztetésen sem közeledtek az álláspontok, az alapszervezet bejelentette a figyelmeztető sztrájkot csütörtök 13 és 15 óra közötti időpontra. A szakszervezeti vezető szerint bérköveteléseik reálisak, nem hagyják figyelmen kívül a vállalat érdekeit sem, ugyanakkor elsősorban a munkavállalók életkörülményeinek alakulását tartják szem előtt.

Követeléseik között szerepel egyebek mellett, hogy az év elejéig visszamenőleg 15 százalékos bérfejlesztést kapjanak az operátori és az úgynevezett DLS állományban lévők, és 12 százalékos bérfejlesztést az indirekt (kiszolgáló tevékenységet végző) fizikai állományban lévők. A szellemi foglalkoztatottak részére bruttó 800 ezer forintig 8 százalékos, a fölött 5 százalékos béremelést követelnek.

Marstisné Horváth Marianna elmondta, hogy a sztrájk ideje alatt leállt a gyártás, a délelőtti és a délutáni műszak több mint ezer dolgozója szüntette be a munkavégzést. A munkavállalók fegyelmezettek voltak – tette hozzá.

Elmondása szerint a munkáltató délután „egyoldalúan bevezette ajánlatát”, ami március 1-jétől érvényes.

A szakszervezet az ajánlattal nem elégedett, mert álláspontjuk szerint sokat veszítenek a munkavállalók azzal, hogy nem az év elejéig visszamenőleg kapják meg a bérfejlesztést – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nyitottak a további tárgyalásokra.

Az MTI telefonon kereste az Autoliv Kft.-t, ahol későbbre ígértek visszahívást.

Az Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. a stockholmi székhelyű Autoliv-cégcsoport tagja, amely biztonsági öveket gyárt járművekhez. A cég 1993 óta van jelen Magyarországon.

A nyilvános céginformációs adatok szerint a cég árbevétele 23,6 milliárd forint lett, 5,8 milliárd forinttal több, mint 2021-ben. Adózott eredménye 2022-ben 948 millió forint volt, 799 millió forinttal magasabb, mint az előző évben. A társaság 2022-ben 1524 embert foglalkoztatott.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ázsiós tőkeemelés könyvelése a tulajdonosnál

Pölöskei Pálné

adószakértő

Árfolyamnyereségből származó jövedelem

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink