hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így változtatta meg vásárlási és pihenési szokásainkat a járvány

  • adozona.hu

Jóval többen nyaraltak idén nyáron inkább itthon, a kiemelt hazai turisztikai régiók belföldi vendégforgalma jelentősen nőtt tavalyhoz képest, míg például Horvátországba fele-, Olaszországba negyedannyi magyar utazhatott ki az elmúlt három hónapban, mint egy évvel korábban – derül ki az Erste Kártyaköltési Felmérésből.

A vendéglátóhelyeken júliusra visszaállt a kártyás forgalom az egy évvel korábbi szintre, míg a karantén ideje alatt felizzott lakásfelújítási és kertépítési láz a nyáron sem hagyott alább, a kártyás vásárlások a kijárási korlátozások feloldása után is 40 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Alapvető hatással volt a magyarok nyaralási szokásaira a koronavírus-járvány. Idén sokkal kevesebben utaztak külföldre, mint tavaly, a belföldi turizmus viszont nagyot erősödött, jóval többen töltötték a szabadságukat magyarországi szállodákban, mint egy évvel korábban. A kiemelt hazai turisztikai régiókban június eleje és augusztus vége között a bankkártyás vásárlások forgalmi adatai éves összehasonlításban jelentős növekedést mutatnak. A Balatonnál 18 százalékos, a Velencei-tónál 6 százalékos, a Tisza-tónál 14 százalékos, míg a fürdővárosokban (Hajdúszoboszló, Harkány, Hévíz, Zalakaros) átlagosan 25 százalékos bővülést tapasztaltak az ügyfelek kártyás költéseiben. Az augusztus 20-ai hét a hosszú hétvége miatt minden régióban az egyik legerősebb forgalmat hozta ezen a nyáron. A Balatonnál a szezonzáró héten a kártyás vásárlások 40 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg a Velencei-tónál 29 százalékkal, a Tisza-tónál 44 százalékkal, a fürdővárosokban pedig 38 százalékkal nőtt a forgalom tavalyhoz képest – ismertette az eredményeket Schreiber Réka, az Erste Bank központi operációjának vezetője.

A belföldi turizmusnál lassabban állt talpra a vendéglátóhelyek, így a hagyományos- és gyorséttermek, valamint a cukrászdák és bárok forgalma. A járvány első időszakában még több mint 60 százalékos visszaesést elszenvedő szektor esetében a kártyaforgalom a kijárási korlátozások feloldása óta folyamatosan emelkedett és július végére ismét elérte a tavalyi szintet. Augusztusban két olyan hét is volt, amikor a vásárlások meghaladták az egy évvel korábbit. A nyári forgalom azonban végül így is elmaradt a tavalyitól.

Ugyancsak folyamatos emelkedést mutattak egész nyáron a szórakozással, így például a színházzal, mozival, múzeumok látogatásával kapcsolatos kártyás költések, a korlátozó intézkedések eltérő ütemű feloldása miatt azonban a visszarendeződés tovább tart ezen a területen. Július végén–augusztus elején két olyan hét is volt, amikor a forgalom már „csak” 20 százalékkal maradt el a tavalyitól, a három nyári hónap azonban összességében 36 százalékos visszaesést mutat.

A koronavírus miatt idén sokkal kevesebben nyaraltak külföldön, mint tavaly. A nyári szabadságolások beindulásával, június második felétől ismét egyre többen utaztak valamely dél-európai tengerpartra, de a forgalom így is messze elmaradt az egy évvel korábbitól. A magyarországi Erste-ügyfelek kártyaforgalma június eleje és augusztus vége között Horvátországban 48 százalékkal volt kisebb, mint az előző év azonos időszakában, Szlovénia esetében a visszaesés 46 százalék, Görögországban 60 százalék, míg Olaszországban 74 százalékkal zuhant a kártyás vásárlás. A magyarok körében korábban kedvelt dél-európai célországok közül Bulgária szenvedte el a legnagyobb visszaesést. Június második felében oda is mind több magyar turista érkezett, ám az országok július közepén bevezetett színkódós besorolása ennek egy csapásra véget vetett, mivel Bulgária egyből a „sárga” besorolású országok közé került (hazatéréskor ez két hét hatósági házi karantént jelentett, vagy ennek elkerülése érdekében két negatív PCR-tesztre volt szükség). Ezt követően a magyarok kártyás költése az egy évvel korábbi tizedére esett vissza, és nyáron összességében 83 százalékkal maradt el a tavalyitól.

A külföldi nyaralások iránti kereslet csökkenése a légitársaságoknál regisztrált kártyás vásárlások adatain is meglátszik. Bár a pandémia első időszakában mért 93 százalékos visszaesésről június végére–július elejére a tavalyi szint felére emelkedtek vissza az költések, az ország-színkódok bevezetése után a forgalom ismét az egy évvel korábbi harmadára zsugorodott. Összességében június eleje és augusztus vége között a bank ügyfelei 65 százalékkal kevesebb repülőjegyet vagy egyéb szolgáltatást vásároltak a különféle légitársaságoktól, mint tavaly nyáron. A külföldi utak visszaszorulását a belföldi turizmus erősödése sem tudta ellensúlyozni, így összességében a szállodákhoz kapcsolódó kártyaforgalom is csökkent. A szálláshelyre fordított kártyás költés egész nyáron folyamatosan emelkedett és mind jobban közelített az egy évvel korábbihoz, a nyár két legjobb hete július végén–augusztus elején volt, ám a forgalom még akkor is 20 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A három nyári hónapban összességében 34 százalékkal esett vissza a szállodákhoz kapcsolódó kártyaforgalom, vagyis jóval többen pihentek inkább otthon ezen a nyáron, mint tavaly.

A belföldi turizmus felpörgése a hazai benzinkutak kártyaforgalmi adatain is meglátszik. A töltőállomások forgalma a járvány első időszakában, márciusban és áprilisban harmadával maradt el az egy évvel korábbitól, és csak egy bő hónappal a kijárási korlátozások feloldása után, a nyári szabadságok beindulásával, június végén, július elején állt vissza a tavalyi szintre.

Mivel a külföldi turizmus visszaesésével összességében kevesebben nyaraltak idén, mint tavaly, így többen fordítottak nagyobb figyelmet otthonuk, kertjük felújítására, csinosítására. A barkácsoláshoz, lakásfelújításhoz, kertépítéshez kapcsolódó kártyás vásárlások már a kijárási korlátozások bevezetésekor óriási felfutást mutattak, március és május között átlagosan csaknem 60 százalékkal nőtt a forgalom az egy évvel korábbihoz képest, de ezen belül voltak olyan hetek, amikor a dupláját is elérte. A kártyaforgalom a kijárási korlátozások feloldásával és a nyári utazások beindulásával csökkent valamelyest, de júliusban és augusztusban így is közel 40 százalékkal haladta meg a tavalyit. Divatcikkekre, így ruhára, illetve cipőre is többet költöttünk már nyáron, mint tavaly. A járvány első időszakában a kártyás vásárlások a korábbi negyedére estek vissza, májustól azonban újra emelkedésnek indult, június elejére pedig visszaerősödött a tavalyi szintre, míg július–augusztusban már 6 százalékkal meg is haladta az egy évvel korábbit.

Az augusztus 20-i hosszú hétvége zárta az idei nyári szezont, ami nem csak abból látszik, hogy az ezt követő, utolsó nyári héten már jelentősen csökkent a kártyás forgalom a belföldi turisztikai régiókban, de az iskolakezdéshez kapcsolódó költések is nőttek. A felsőoktatási intézmények és kollégiumok esetében a kártyaforgalom már augusztus második felében gyors növekedésnek indult és a június–júliusi szint három-négyszeresére futott fel, s bár a növekedés üteme most lassabb volt, mint egy évvel korábban, augusztus utolsó hetében a kártyás vásárlás már alig maradt el a tavalyitól. Az iskolakezdés a papír-írószer forgalom alakulásán is meglátszik, az utolsó nyári héten a forgalom az elmúlt hónapokban tapasztalt duplájára ugrott és csaknem megegyezik az előző év azonos időszakában mérttel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink