11 találat a(z) Erste bank cimkére

Megtakarításra is volt lehetőség a járvány idején Cikk

Az Erste Bank közölte második negyedéves eredményét, amelyen látszik a pandémiás válság hatása, azonban a bank a várható magasabb veszteségekre készülve jelentős tartalékot képzett. Ugyanakkor a babaváró hitel töretlen népszerűsége miatt nőtt az új lakossági hitelek folyósítása, a vállalati hitelezést pedig az NHP Hajrá segítette.

Kezd magára találni a belföldi turizmus, külföldre még alig merészkedünk Cikk

Egyre többet költünk utazásra és szórakozásra, az éttermekben, kávézókban és bárokban pedig júniusban már csaknem annyit fizettünk bankkártyával, mint a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések előtt – derül ki az Erste Bank kártyaforgalmi adataiból. A belföldi idegenforgalom is magára talál, míg a határon túl a többség egyelőre inkább csak a szomszédos országokig merészkedik.

Babaváró hitel – töretlen a siker Cikk

A babaváró hitellel rendelkező ügyfelek csaknem felénél függesztették fel a törlesztést, mert a magzat elérte a 12 hetes kort, az adósság első teljes elengedésére pedig már tavaly nyáron sor került. Tavaly július óta több mint 12 ezer ügyfelének összesen közel 120 milliárd forint babavárót folyósított az Erste Bank, olvasható a babaváró hitellel kapcsolatos statisztikájában.

5 másodpercen belül jóváírják a banki utalásokat Cikk

Az azonnali fizetés az év minden napján elérhető lesz nem csak a munkanapokon, hanem folyamatosan, a rendszer március 2-i bevezetésétől - mondta az Erste Bank központi operációjának vezetője háttérbeszélgetésen szerdán Budapesten.

A felvett babaváró hitelek felénél már felfüggesztették a törlesztést Cikk

A felvett babaváró hitelek 46 százalékánál már fel is függesztették a törlesztést, miután azt olyan házaspárok vették igénybe, ahol a magzat elérte a 12 hetes kort. Az Erste Banknál eddig közel hatezer házaspár nyújtott be igénylést az államilag támogatott hitelre. A folyósított kölcsönök összértéke több mint 49 milliárd forint volt. Tízből kilenc ügyfél a maximális összeget, 10 millió forintot igényelt, az összeget csupán 17 százalék fordította hitelkiváltásra – írja sajtóközleményében az Erste Bank.

Egy sor fontos változás jön holnaptól a bankolásban Cikk

Jelentősen módosulhat az internetbanki belépés folyamata és akár az ötezer forint alatti érintéses fizetések esetén is kérhetik a PIN-kódot a boltokban 2019. szeptember 14. után. A PSD2 szabályozás számos pontja hatályba lép szombaton, és egy sor mindennapi pénzügyi szolgáltatás használatában hoz alapvető változást, az internetes kártyás fizetés módja azonban egyelőre marad a megszokott – írja sajtóközleményében az Erste Bank.

Az Erste veszi át az Aegon Lakástakarékpénztár ügyfeleit Cikk

Átveszi az Aegon Lakástakarékpénztár portfólióját az Erste Lakástakarék, 10 százalékról 14 százalékra növelve a szerződésállomány szerinti piaci részesedését.

Veszély az Erste Banknál! Adathalászok támadhatnak Cikk

Adathalász tevékenységre figyelmezteti ügyfeleit honlapján az Erste Bank. A pénzintézet információi alapján fennáll a veszélye egy olyan új adathalász tevékenységnek, amely célzottan az Erste Bank ügyfeleire irányul.

Beruházások: most ez van, de jövőre Cikk

Az idei visszaesés után jövőre nőhetnek érdemben a beruházások az uniós források lehívásának gyorsulása, a lakásépítések meredek felfutása, új autóipari beruházások és az állami beruházások növekvő volumene, valamint az idei alacsony bázis miatt – kommentálták az MTI-nek nyilatkozó szakértők a friss beruházási statisztikai adatokat.

Elemzők: enyhén gyorsuló infláció, lefelé mutató kockázatok Cikk

A következő hónapokban mérsékelt növekedésnek indulhatnak az árak, de az éves átlagos infláció 2 százalék alatt maradhat az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.

Végtörlesztés és forint hitel: az Erste lett az első Cikk

Az Erste bejelentette, hogy biztosít a végtrölesztéshez felhasználható forint alapú hitelt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Családi gazdaság jövedelme

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close