adozona.hu
Tárgyalja az Országgyűlés a kata átalakításáról és az adókedvezményekről szóló törvényjavaslatokat
//adozona.hu/2027_es_adovaltozasok/Targyalja_az_Orzaggyules_a_kata_atalakitasa_OK3S3S
Tárgyalja az Országgyűlés a kata átalakításáról és az adókedvezményekről szóló törvényjavaslatokat
Az Országgyűlés mai ülésén megkezdte a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvényjavaslat, valamint az egyes törvényeknek a családokat érintő kedvezmények átalakítását és az adójóváírás bevezetését érintő módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitáját.
Több százezer kisvállalkozó számára lesz elérhető a kiszámítható és kevés adminisztrációval járó újfajta kata adózás – közölte a törvényjavaslat expozéjában Kármán András pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy a javaslattal a Tisza-kormány kompenzálni kívánja a vállalkozókat az előző kormány által elkövetett igazságtalanság miatt.
Az új szabályozás jelentősen bővíti azok körét, akik választhatják a katát. A jövőben a főfoglalkozású egyéni vállalkozók mellett a mellékállásban vagy nyugdíj mellett vállalkozók, a külföldön biztosított emberek, a diákok, valamint a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők is választhatják a katát. A javaslat emellett megnyitja a lehetőséget arra, hogy a katások számlázhassanak cégeknek, vállalkozásoknak is. Az ebből származó bevételek után ugyanakkor a javaslat 15 százalékos kiegészítő adót ír elő.
Hozzátette: a kiegészítő adó megállapításakor figyelembe kell venni a fizetendő tételes adót is, így 2027-ben a főfoglalkozású kisadózóknak évi 8 millió forint, a nem fő foglalkozású kisadózóknak pedig évi 4 millió forint kifizetőktől származó bevételig nem keletkezik a katán felül további adófizetési kötelezettségük.
Változás, hogy a jelenlegi 18 millió forintról 22 millióra nő az a bevételi értékhatár, amelynek eléréséig az adófizetési kötelezettség a tételes adó megfizetésével teljesíthető, és csak a 22 milliós keretösszeget meghaladó bevételek után fizetendő – az eddigi szabályozáshoz hasonlóan – 40 százalékos különadó.
A javaslat változtat a tételes adó összegén is, a főfoglalkozású egyéni vállalkozóknak 100 ezer forintot, a kiegészítő tevékenységet folytatóknak 50 ezer forintot kell havonta fizetniük. A megemelt tételes adófizetési kötelezettséggel együtt a javaslat a jelenlegi 108 ezer forintos ellátási alapot 317 ezer forintra emeli. A katás vállalkozó betegség esetén havi mintegy 190 ezer forint táppénzre, gyermeke születésekor havi 317 ezer forint csecsemőgondozási díjra számíthat a jövőben.
Kármán András közölte: a jelenleg katázóknak átmeneti időszakot biztosítanak az új szabályozásra áttérésre, ezért a 2027. január és 2028. december 31. közötti időszakban a jelenlegi és az új kata párhuzamosan működik majd. A mostani szabályokat azonban csak azok az egyéni vállalkozók alkalmazhatják majd, akik már idén december 31-én is a katatörvény hatálya alá tartoznak. 2028. december 31-ét követően a régi kata szerinti adózás lehetősége megszűnik, az adóalanyok automatikusan az új kata hatálya alá kerülnek át.
A bújtatott foglalkoztatás megakadályozására a javaslat rögzíti egyrészt azt, hogy nem választhatja a katát, aki a jelenlegi vagy két éven belüli volt munkáltatójától bevételt szerez, másrészt az adóév utolsó napján kikerül a katakörből a kisadózó, ha az éves bevételének legalább fele ugyanattól a kifizetőtől és a vele kapcsolt vállalkozási viszonyban állóktól származik.
A miniszter összegzése szerint a törvényjavaslat több százezer kisvállalkozó számára teszi elérhetővé a kiszámítható és kevés adminisztrációval járó kata adózást, méghozzá úgy, hogy "azzal a saját szociális biztonságát is megteremtse, és a honfitársaival is szolidaritást vállaljon".
Kármán András a családokat érintő kedvezmények átalakítását és az adójóváírás bevezetését érintő módosításról szólva ismertette: az új adójóváírás a minimálbért meg nem haladó munkabér esetén a bér 6 százaléka, így az érintett munkavállalók tényleges személyi jövedelemadója (szja) 9 százalékra csökken. A minimálbérnél magasabb keresetű munkavállalók is jogosultak lesznek adójóváírásra, amelynek összege a bér növekedésével fokozatosan csökken, a jogosultság a minimálbér kétszeresénél, havi 680 ezer forint bruttó keresetnél szűnik meg.
A családi adókedvezmény változatlan feltételekkel és változatlan összegben megmarad. Az egygyermekes családok havonta 20 ezer forint, a kétgyermekesek gyermekenként 40 ezer, a három vagy több gyermeket nevelők pedig gyermekenként havi 66 ezer forint adókedvezményre jogosultak. Változatlanul megmarad a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekek után járó havi 20 ezer forintos többletkedvezmény is. A személyi jövedelemadóból nem érvényesíthető családi kedvezményt az érintettek továbbra is levonhatják a fizetendő társadalombiztosítási járulékból, illetve a nyugdíjjárulékból is.
Változatlan feltételekkel és mértékben marad fenn a 25 év alatti fiatalok kedvezménye és az első házasok kedvezménye is.
A törvényjavaslat ugyanakkor átalakítja, és a miniszter értékelése szerint igazságosabbá teszi a gyermeket nevelő anyák szja-mentességeinek rendszerét, így 2027-től valamennyi, édesanyáknak járó adómentesség esetében havi 1 millió forintos jövedelemkorlátot vezet be. A miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a mentesség a magasabb keresetű anyák számára is megmarad a havi 1 millió forintig terjedő jövedelem után.
Az egy gyermeket nevelő anyák 30. életévük betöltésének évéig, a kétgyermekes anyák 40. életévük betöltésének végéig vehetik igénybe az adómentességet. A három vagy több gyermeket nevelő anyák továbbra is élethosszig jogosultak maradnak az adómentességre.
A javaslat tartalmazza a Tisza egyik legfontosabb vállalását, a 2008 óta változatlan összegű családi pótlék megkétszerezését. Az egygyermekes családok havi 24 400 forintot, a kétgyermekes családok gyermekenként 26 600 forintot, a három vagy több gyermeket nevelő családok gyermekenként 32 000 forintot kapnak 2027 januárjától – sorolta Kármán András.
A Fidesz szerint a családoktól már megszokott jogokat vesz el a kormány, a katások pedig károsultjai lesznek a módosításoknak.
Kardosné Gyurkó Katalin, a Fidesz vezérszónoka szerint a családok támogatása több ponton is alapvető változtatásokon megy át. Több mint 1000 milliárd forint megszorítást, és még legalább ennyi kiadáscsökkentést tervez a pénzügyminiszter – hangoztatta.
Nem tartja igazságosnak az édesanyák adómentességének változtatásait, a családi pótlék duplájára emelését pedig nem tartja elégnek ahhoz, hogy a krízishelyzetben lévő családok kilábaljanak a nehéz helyzetből. Az árrésstopok kivezetése és az üzemanyagárak növekedése után vajon mennyi idő alatt tűnik el ez az emelés? – tette fel a kérdést. Ráadásul a családi pótlék nem motivál munkavégzésre, míg az adókedvezmény igen. A családok az elmúlt években megszokhatták, hogy már megszokott jogokat nem vonnak vissza tőlük – érvelt.
Szalai Piroska, a Fidesz másik vezérszónoka kijelentette, a katás vállalkozások károsultjai lesznek a módosításoknak, mivel többet kell fizetniük. Örömét fejezte ki, hogy a bújtatott foglalkoztatást megengedő részt nem hozták vissza, de a katás adózóktól a kormány több mint háromszor annyi pénzt tervez beszedni, mint amennyit idén kell fizetniük.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesületének véleményét idézve azt mondta: miközben az előterjesztés egyszerűsítést és kisvállalkozói könnyítést ígér, párhuzamos katatörvényeket, új korlátokat és tényleges adóemelést okozna, valamint szembemegy a Tisza adócsökkentési programjával is.
Simicskó István (KDNP) vezérszónoki felszólalásában kiemelte: pártjának mindig is szívügye és legfontosabb politikai célkitűzése volt a magyar családok támogatása és az ennek segítésére fókuszáló adórendszer kialakítása.
Felidézte: a Fidesz-KDNP hozta létre a katát is adónemként, menet közben többször módosította azt a "csibészségek" miatt. Simicskó úgy véli, a módosítás nyomán tömegesen térhet vissza a rejtett foglalkoztatás. Ő is kifogásolta, hogy a korábbi duplájára emelnék az adónemet választók terhét. Jelezte: mivel pártja nem támogat adóemelést, nemet mondanak a javaslatra.
Frakciótársa, Máthé Zsuzsa – az előző kormány családtámogatási intézkedéseit sorolva – megjegyezte: a dolgozó és gyermeket vállaló magyar családok viszik a hátukon az országot, a 2010 utáni kormányok pedig abból indultak ki, hogy a gyermekvállalás és -nevelés "lehetőség szerint minél kevesebb hátrányt jelentsen" a családok számára, társadalompolitikájuk pedig azt célozta, hogy minél többen dolgozzanak.
Példa nélkülinek nevezte, hogy a gyermekes anyák bevezetett személyijövedelemadó-mentességét (szja-mentességét) módosítja a jövő évi költségvetés, ez komoly anyagi veszteséget jelent majd az érintett családoknak. Máthé Zsuzsa azt mondta: a korábbinál kevesebbeket érintő, szociálpolitikai megközelítésű átalakítást lát a változtatásban. Összességében visszalépésként értékelte a családpolitika terén tervezett intézkedéseket.
Kármán András válaszul közölte: összességében több pénz marad a családoknál. A családi pótlék emelése 300 milliárd forintos plusz, amiből nagyjából 1 millió család részesül, míg az adócsökkentés 250 milliárdot hagy 2-2,5 millió bérből és fizetésből élő adózó zsebében, ehhez képest az anyák szja-mentességének jövedelemkorláthoz kötése 45 milliárdos tétel. Megjegyezte: az összességében 505 milliárdos családtámogatás-növekmény forrását nem biztosította az előző kormány.
A kormány arra számít, hogy a kata szabályainak módosítása után 100-120 ezer ember jelentkezik majd be a rendszerbe.
Hozzászólások (0)