hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így tartsuk meg munkavállalóinkat a járvány utáni időre!

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd

A járványügyi helyzet következtében a munkáltatók többsége a túlélésért küzd. Ennek keretében első körben lazítanak a foglalkoztatás feltételein, majd pedig annak eredménytelensége esetén a munkaviszony megszüntetésének eszközéhez nyúlnak. Az alábbiakban azt vizsgáljuk meg, milyen módozatok léteznek a munkaerő átmentésére a veszélyhelyzet elmúltát követő időre.

Munkaviszony-megszüntetés esetén kössünk előszerződést!

Előfordulhat, hogy olyan munkavállalók munkaviszonyát kényszerül megszüntetni a munkáltató, akiknek a munkájára később még számítana. Arra is van lehetőség ilyenkor, hogy a felek úgy szüntessék meg közös megegyezéssel a közöttük fennálló munkaviszonyt, hogy azzal egyidejűleg előszerződést kössenek a munkaviszony későbbi ismételt létesítésére.

A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:73. paragrafusa alapján ugyanis, ha a felek abban állapodnak meg, hogy későbbi időpontban egymással szerződést kötnek, és megállapítják e szerződés lényeges feltételeit, a bíróság e feltételek szerint a szerződést bármelyik fél kérelmére létrehozhatja. Az előszerződést a (munka)szerződésre előírt alakban kell megkötni, célszerű azt hozzá mellékelni. Javasolt a feleknek abban is megállapodniuk, hogy a munkáltató a munkavállaló korábbi, jogszerző idejét jogfolytonosnak elismeri.     

A szerződés megkötését később bármelyik fél megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy

a) az előszerződés megkötését követően előállott körülmény következtében az előszerződés változatlan feltételek melletti teljesítése lényeges jogi érdekét sértené;

b) a körülmények megváltozásának lehetősége az előszerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható;

c) a körülmények megváltozását nem ő idézte elő; és

d) a körülmények változása nem tartozik rendes üzleti kockázata körébe.

OLVASA TOVÁBB cikkünket, amelyben a munkáltatók és a munkavállalók közötti közös megegyezés további lehetőségeit vázoljuk fel!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Elektromos autó tao-kedvezmény

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close