Izer Norbert: már 97 ezer cég spórolhatna jövőre a kisvállalati adóval

  • MTI

Rengeteg pénzt spórolhatnak a vállalkozások a megfelelő adózási mód megválasztásával, a kisvállalati adóval (kiva) például legalább 97 ezer cég, a jelenleg így adózóknál 14 ezerrel több fizethetne kevesebb adót – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Érdemes pár percet szánni a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátorára, amelyről az érintettek még ezen a héten megkapják az elektronikus tájékoztatást – tette hozzá.

Közölte: azok kapnak értesítést, akiknek mindenképp érdemes megfontolni a kivá-ra való váltást a korábbi évek beszámolói, bevallásai alapján.

Az Adózóna kiva-tao összhasonlító kalkulátorát ITT találja!

A próbaszámításokat a 2023-as évre a várható eredmények alapján minden cégnek érdemes elvégeznie, hiszen az adóhivatal a számításait a múltbeli adatokra alapozza, és csak azoknál a cégeknél végzi el azt, amelyeknél minden szükséges információ rendelkezésre áll – tette hozzá.

Az Adózóna válaszol: áttérés tao-ról kivára/kilépés a kiva alól

Szinte biztosan a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a vállalkozás növekedésre fordítja vissza a nyereségét – emelte ki.

Öt évvel ezelőtt mindössze 6500, de még 2018 decemberében is csak 29 ezer kivást tartott nyilván az adóhivatal. Majd 2020-ban ugrott meg a számuk: 2020. év végén 53 126, tavaly 68 142, az idei III. negyedévben 83 455, a legfrissebb adatok szerint pedig már 83 751 cég választotta a kivát – közölte.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi szolgáltatás könyvelése, bevallása

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Engedményezés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Engedményezett követelés

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 december
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetÉs