További témák
hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vámhatósági engedélyek: befejezte a kötelező újraértékelést a NAV

  • adozona.hu

Az uniós vámjogszabályok 2016. május 1-jei változása nyomán három év alatt az összes, a hatályon kívül helyezett Közösségi Vámkódexben meghatározott kritériumok alapján határozatlan időre kiadott engedélyt és AEO tanúsítványt újra kellett értékelni, azaz megvizsgálni, hogy a változásokat követően is megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak, közölte honlapján a NAV.

A NAV 2017. január 1-jétől kezdte meg a cégekkel egyeztetett ütemterv szerint az újraértékeléseket, annak érdekében, hogy a gazdálkodók el tudják dönteni, szeretnék-e az új követelmények szerint is fenntartani az engedélyüket és/vagy AEO státuszukat, valamint, hogy intézkedni tudjanak az új kritériumok teljesítése érdekében. 2198 engedély (323 AEO státusz és 1875 egyéb vámügyi engedély) szerepelt az ütemtervben.

Miután 2019. május 1-jétől már nem lehet olyan engedély hatályban, amit még a Közösségi Vámkódex rendelkezései szerint határozatlan időre adtak ki, legkésőbb 2019. április 30-áig minden releváns engedély és AEO státusz sorsáról dönteni kellett. A NAV a gazdálkodók közreműködésével 2019. április 29-ére sikeresen teljesítette a feladatot.

Az engedélyek közül 653 esetben nem kellett a tényleges újraértékelést lefolytatni különböző okok miatt, például a gazdálkodó maga kérte az engedélye visszavonását a cég megszűnése vagy egy másik gazdálkodóba történő beolvadása okán. A ténylegesen újraértékelt engedélyek közül 1508-nál az engedély birtokosa teljesíteni tudta az engedélyéhez vagy AEO státuszához rendelt új kritériumokat, ezért a NAV új engedély kiadásáról, illetve az AEO státusz esetében annak érvényben tartásáról döntött. 37 esetben viszont nem teljesültek az új követelmények, így a régi engedélyeket visszavonták.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Cégként állampapír

dr. Nagy András Zoltán

ügyvéd

Dr. Nagy András Zoltán Ügyvédi Iroda

Részesedés

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

2019 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X