További témák

Illegális pálinkafőzőt fülelt le a NAV

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei pénzügyőrei saját készítésű szeszfőzdei berendezést, valamint több mint kétszáz liter pálinkát találtak egy magánlakás udvari melléképületében. A NAV munkatársai a desztillálót és a párlatot lefoglalták, jövedéki eljárást indítottak és költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tettek – írja honlapján a NAV.

A pénzügyőrök egy megyei településen, egy magánlakás melléképületében komplett, 130 literes szeszfőzdei berendezést, valamint ahhoz kapcsolódó szeszpára csövet, továbbá egy állványra hegesztett 200 literes fémhordót találtak. A párlatkészítésre alkalmas eszközök mellett az épületben több mint kétszáz liter, többféle típusú pálinka is volt.

A tulajdonos a desztilláló és a párlatok eredetét nem tudta igazolni. Elismerte, hogy a lepárló berendezést pálinkafőzés céljából saját maga készítette, a több mint kétszáz liter párlatot elmondása szerint saját részre főzte.

A NAV munkatársai a desztilláló berendezést és az igazolatlan eredetű párlatokat lefoglalták és jövedéki eljárást indítottak a tulajdonos ellen. Az okozott vagyoni hátrány 350 ezer forint, a kiszabható jövedéki bírság ennek akár ötszöröse is lehet. A pénzügyőrök költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Pálinka otthoni főzésére az előírások betartása mellett lehetőség van. Aki házilag akar párlatot előállítani, annak a magánfőzésre szolgáló, legfeljebb 100 literes desztilláló berendezés megszerzését tizenöt napon belül be kell jelentenie a lakóhelye szerinti önkormányzatnál. Emellett a pálinkafőzés megkezdése előtt párlat adójegyet kell igényelni a NAV-tól.

A párlat adójegy egy sorszámozott igazoló szelvény, ami adójegyenként egy liter párlat előállítására jogosítja a magánfőzőt, egyúttal igazolja egy liter után a hétszáz forint jövedéki adó megfizetését, valamint a magánfőzött párlat eredetét. Évente legfeljebb 86 darab adójegy igényelhető és legfeljebb ennek megfelelő mennyiségű, 86 liter párlat állítható elő. A házilag lefőzött párlatot csak a magánfőző, családtagjai vagy vendégei fogyaszthatják, értékesíteni kizárólag alkoholtermék-adóraktárnak lehet – írja a nav.gov.hu.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Visszáru számlázása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Kivás cégből külföldi tulajdonos kilépése.

Szipszer Tamás

adószakértő

Vállakozás inditására kapott támogatás

Szipszer Tamás

adószakértő

2019 július
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X