13456 találat a(z) társasági jog cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

A cégbíróság 2001. február 22-én kelt végzésében az A. Korlátolt Felelősségű Társaságot eltiltotta a további működéstől, egyben megszűntnek nyilvánította, végelszámolását elrendelte, végelszámolóját kijelölte. Végzése indokolásában az elsőfokú bíróság kifejtette, a kft. nem tett eleget az 1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 299.§-ának (3) bekezdésében foglalt kötelezettségének. A céget a cégbíróság végzésében pénzbírsággal sújtotta, egyben felhívta, hogy 30 napon belül törvényes működését állítsa hely...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A T. Vállalat (a továbbiakban: Vállalat) 1989. január 1. napjával határozta el a T. Rt. (továbbiakban: Rt.) létrehozását. A részvénytársaságba a Vállalat a vagyona jelentős részét apportálta. A Vállalat és az Rt. között 1991. december 2-án megállapodás jött létre, amelyet 1992. június 1-jén módosítottak. A megállapodásban rögzítették, hogy a Vállalat a közgyűlés döntésére hivatkozva a Vállalat megszüntetését fogja javasolni az ÁVÜ részére. Az Rt. pedig kijelentette, hogy a megszűnt vállalat ü...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Ö. 97 Kft. 1999. december 21. óta felszámolás alatt áll. Cégjegyzékbe bejegyzett törzstőkéje 1997. december 30-tól a mai napig 5 160 000 Ft. Az I. r. alperes törzsbetétének nagysága 2 100 000 Ft, a II. r. alperesé 470 000 Ft, a III. r. alperesé 710 000 Ft, a IV. r. alperesé 270 000 Ft, míg az V. r. alperesé 220 000 Ft nagyságú.
A felperes az alperesekkel pontos keltezéssel el nem látott adásvételi szerződést írt alá. Az eljárás során bizonyítást nyert, hogy a szerződések aláírására 1999. ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A B.-i, székhelyű, 1 000 000 Ft törzstőkéjű L. Korlátolt Felelősségű Társaságot a III. r. alperes és P. A. romániai lakosok alapították. A cég cégbejegyzési kérelmének benyújtására 1996. március 20-án került sor.
A cégjegyzékbe 1992. május 25-én Z. Korlátolt Felelősségű Társaság néven és B. székhellyel bejegyzett IV. r. alperest az I. és II. r. alperesek alapították 18 000 000 Ft törzstőkével.
Az I-II. r. alperesek a IV. r. alperes cégben fennálló üzletrészüket az 1996. március 26-án kelt ü...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49. §-ának o) pontjában kapott felhatalmazás alapján a pénzügyminiszterrel egyetértésben a vállalkozási övezetek támogatására irányuló előirányzat felhasználásával kapcsolatban a következőket rendelem el:
A vállalkozási övezetek támogatási célelőirányzatának rendeltetése:
az elmaradott térségek gazdasági felzárkóztatásának támogatása a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI törvény, valamint a vállalkozási övezete...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adóhatóság a felperesnél személyi jövedelemadó adónemben ellenőrzést végzett 1994-1995 évekre vonatkozóan. Az ellenőrzés eredményeként 1994. évre 164 900 Ft, 1995. évre pedig 3 382 471 Ft adóhiánynak is minősülő adókülönbözetet állapított meg. Ezzel összefüggésben 1 755 000 Ft adóbírság, valamint 2 492 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére is kötelezte a felperest. A határozat indokolása szerint a felperes 1994. évben a K. Egyesület tagja lett. Az S. Alapítványhoz 1994. június 10. napján 3...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A megyei bíróság mint cégbíróság 1999. január 15. napján kelt végzésével elrendelte az "Sz. és Társai" Betéti Társaság hivatalbóli törlését. Határozata indokolásában megállapította, hogy a cég székhelyén, telephelyén, fióktelepén nem található, a cég képviseletére jogosult személyek tartózkodásának helye ismeretlen, ezért 4. sorszámú végzésével a törlési eljárást megindította, melyet a Cégközlönyben 1998. december 3. napján megjelentetett. Az ügyben kifogás nem érkezett, ezért az 1997. évi CX...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A K. Betéti Társaságból átalakulással létrejövő K. Korlátolt Felelősségű Társaság 2001. július 17-én nyújtotta be cégbejegyzés iránti kérelmét.
A cégbíróság 2001. július 30-án kelt hiánypótló végzésében 45 napos hiánypótlási határidő biztosításával hiányok pótlására hívta fel többek között arra, hogy a bejegyzési kérelmen lerótt 6000 Ft eljárási illetéken túl a további 54 000 Ft eljárási illetéket rójon le, figyelemmel az 1997. évi CXLIV. tv. (Gt.) 59. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra. A ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság a kijavított ítéletében kötelezte a Magyar Állam alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 1 193 830 000 Ft-ot, ennek 1998. november 15-étől a kifizetés napjáig járó évi 20% késedelmi kamatát és 20 000 000 Ft perköltséget. Ítéletének indokolása szerint a felperes 110000 db, egyenként a kibocsátáskor 10 000 Ft névértékű, a P. Rt. által kibocsátott, névre szóló törzsrészvénnyel rendelkezett. A P. Rt. (a továbbiakban: Postabank Rt.) az 1998. április 10-én tartott...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adós gazdálkodó szervezet ellen a felszámolási eljárás 1997. október 13. kezdőnappal indult meg, amelyre vonatkozó közleményt a Cégközlönyben 1998. március 19-én tették közzé. Az eljárás lefolytatására a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és végelszámolásról szóló többször, - lényegesen az 1993. évi LXXXI. tv. és az 1997. évi XXVII. törvényekkel - módosított 1991. évi IL. törvény (többször módosított Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az M. Betéti Társaság kifogást tevő (a tová...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság a 18. sorszámú végzésével az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Megyei Igazgatósága hitelező kifogásának helyt adott, kötelezte a felszámolót, hogy a hitelező javára 15 000 Ft összeget a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja, illetve (2) bekezdése e) pontjába tartozó felszámolási költségként igazolja vissza, és állítsa mérlegbe.
Végzésének indokolásában utalt arra, hogy a hitelező az eljárás során többek között az Igazságügyi Minis...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az alperesi kft. törzstőkéje 3 millió forintos volt, két tagja 2.400.000.Ft.-os törzsbetétel E.A. és 600.000.Ft.-os törzsbetéttel a felperes volt. A társaság az új Gt. (1997. évi CXLIV. tv.) alapján működik, taggyűlésén a törzsbetétek névértékétől eltérően felperest és E.A.-t egymásközt egyenlő 150-150 szavazat illeti.

2002. január 30. napjára E.A. ügyvezető tag taggyűlést hívott össze, melyen felperes is jelen volt. A taggyűlésen első napirendi pontként arról tájékoztatta az ügyvezető tag...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperesi társaságot három magánszemély, a társaság jelenlegi ügyvezetői: F.M. és T.Z., valamint alperes alapították 1993-ban. A cégnek eredetileg mindhárman ügyvezetői is voltak. A tagok közötti viszony 2000-re megromlott, ezért tárgyalásokat kezdtek folytatni arról, hogy F.M. és T.Z. megvásárolja alperes üzletrészét, vagy alperes veszi meg a felperesi ügyvezetők üzletrészeit. A tárgyalások azonban eredményre nem vezettek. 2001. évben a cég gazdálkodása hanyatlani kezdett, végül az évet - ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A II. r. alperes ellen az 1998. december 3-án benyújtott kérelemre 1998. december 14-i kezdő időponttal megindult felszámolási eljárásban a felszámoló pályázat útján értékesítette az adós II. r. alperes 1311/1826 tulajdoni illetőségét a K. belterület 7143/13. hrsz. alatt nyilvántartott saját használatú út ingatlanból. Az ingatlan 515/1826-od illetőségének a felperes a tulajdonosa. Az értékesítésre kiírt pályázatot az I. r. alperes nyerte el, ennek megfelelően az alperesek 1999. június 24-én a...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adós felszámolása iránti eljárás az Sz. P. Kft. hitelezőnek az elsőfokú bírósághoz 1995. december 4-én benyújtott kérelme alapján indult meg. Az adós felszámolását elrendelő végzés 1996. március 14-én emelkedett jogerőre. A felszámolási eljárásra a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (módosított Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az elsőfokú bíróság által kijelölt felszámoló, dr. Sz. T. ...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szálláshely-szolgáltatás áfája

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Bejelentett részesedés – fizetés két részletben

Pölöskei Pálné

adószakértő

Időszaki elszámolás vs. gyűjtőszámla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink