877 találat a(z) tárgyi eszköz cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó vállalkozás a növendék állattok között nyilvántartott vemhes üszőt ellés után átsorolja a tárgyi eszközök közé, tenyészállatként tartja nyilván. Az átsorolás saját vállalkozáson belül végzett beruházásnak minősül. Kérdésem, hogy az áfabevallás mely sorában és milyen adómértékkel kell szerepeltetni a fent leírt gazdasági eseményt? Szíves segítséget előre is megköszönve tisztelettel: Szombati Imréné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy társaság a 2015-ös évben a lekötött tartalék összegéből beruházások miatt a fejlesztési tartalékából feloldott bizonyos összeget egy meghatározott tárgyieszközkör tekintetében, majd annak megfelelően visszavezette az eredménytartalékba a feloldott összeget, és a társaságiadó- (tao) bevallást is a megfelelő értékcsökkentési korrekciók figyelembevételével elkészítette. Később van-e lehetősége megváltoztatnia a döntését a feloldás tekintetében: a.) a feloldás összege változatlan marad, de más tárgyi eszközökre oldja fel, emiatt változik az adótörvény szerint elszámolt értékcsökkenés, így a tao-bevallást szükséges önrevízióznia; b/ a feloldást teljes egészében "visszacsinálja", azzal az indokkal hogy azt későbbi – de határidőn belüli – más beruházásra kívánja felhasználni. Ebben az esetben szintén változik a tao-bevallása (kötelezettségcsökkenés lesz), és a döntés évében az eredménytartalékból visszavezeti a lekötött tartalékba az érintett fejlesztési tartalékot . Mielőbbi válaszukat előre is köszönjük!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. vásárolt egy személygépkocsit nyílt végű pénzügyi lízing konstrukcióban. Hogyan kell ezt könyvelni? Fel kell vinni tárgyi eszközök közé az autót, lehet-e elszámolni utána értékcsökkenést? Mi alapján vihetem fel a könyveimbe, mivel csak lízingszerződést kaptunk és az első tőkerészről és regisztrációs adóról szóló számlát? Hogy történik havonta a könyvelése a lízingdíjnak és az áfának?

Kérdés

Egy kft. tevékenységei között szerepel a fuvarozás, melyhez kisteherautókat vásárol nettó+áfa összegért. Tárgyi eszközként kerül be a könyvekbe. Ezek a járművek általában mind használt (javításra szoruló gépkocsik), ezért alacsony a bekerülési értékük. Használja a vállalkozás egy-két évig, majd értékesíti. 1. Mekkora darabszámig nem tekintendő sorozatértékesítésnek? Ezt évente kell-e vizsgálni? 2. Például vásárolt 300 000 Ft+áfa összegért egy tehergépkocsit. Melyet eladott egy év múlva 500 000 Ft+áfa összegért. Ilyen esetben figyelembe kell-e venni a figyelési időt? Ha igen, akkor az áfabevallás mely soraiban kell szerepeltetni? Köszönöm válaszát! Tisztelettel

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy 3 éves kombájnba tönkrement a motor. A garancia 2 év volt. Az elmúlt év októberében motorcsere történt. Felújításként könyveltem. Az üzembehelyezés is megtörtént. Ez év májusában kaptunk egy jóváíró számlát a kombájn motor összegéből, mert megállapították, hogy az eredeti motor gyári hibás volt. A kérdésem az lenne, hogy a bekerülési értéket kell ezzel az összeggel csökkentenem vagy egyéb bevételként könyvelődik? A motorfelújítás fejlesztési tartalékot is érint. Válaszát előre is köszönöm

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. nyílt végű pénzügyi lízing keretében "vásárolt" egy személyautót. A szerződés nyílt végű pénzügyi lízingről szól, viszont a forgalmi engedélyben a kft. szerepel, és nincs semmi korlátozás, vagy utalás arra, hogy nem az övé az autó. Kérdésem az, hogy ilyen esetben a tárgyi eszközök közé fel kell-e venni az autót, beruházásnak minősül ez is, illetve a cégautóadót meg kell-e fizetni, illetve bevallani a NAV-hoz? A választ előre is köszönöm. Üdv BM

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy bérelt ingatlanon működő üzlethelyiség tárgyi eszközeit venné meg egy kft. egy másik kft.-től. A vételár másik része az eladó által kialakított üzletkör, üzletmenet, szállítói partnerek, alkalmazottak átadásának az értéke lenne, vagyis mint cégérték. Kérdésem. ezt az üzletrész-értékesítést áfásan kell számláznia? Köszönettel GG

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Vállalkozásunk a telephelyének őrzésére vásárolt tenyésztőtől egy kutyát. Az állatot körülbelül 10 évig tervezik „szolgálatban” tartani, majd „nyugdíjazzák”. Kérdésünk, hogy a vállalkozásnál elszámolhatók-e az alábbi költségek, illetve levonásba helyezhető-e a kapcsolódó számlák áfatartalma: - kutyaeledel - etető, itató - kennel - állatorvosi kezelések - oltások. Ha esetleg kiskutyák születnének, azokat miként veheti nyilvántartásba, illetve értékesítheti a vállalkozás? Amikor „nyugdíjas korú” lesz az eb és már nem tudja ellátni a feladatát, akkor tárgyi eszköz módjára selejtezéssel, vagy értékesítéssel válhat meg tőle a cég? Válaszát köszönjük.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2015-ben katás alanyi adómentes egyéni vállalkozó tárgyi eszközöket vásárolt. Jelenleg is katás és alanyi adómentes. Ezeket az eszközöket értékesíteni szeretné. Áfásan vagy alanyi mentesként fogja értékesíteni? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Hogyan kell a törvényi előírását értelmezni az alábbi esetekben? "a bekerülési (beszerzési) érték részét képezi a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó – devizaszámlán meglévő devizakészlettel nem fedezett – devizakötelezettségnek az eszköz üzembe helyezéséig terjedő időszakra elszámolt árfolyam-különbözete" 1. Adott egy devizában megállapított tárgyi eszköz számlája, amit előre el kellett utalni proforma számla alapján, majd az utalás napjával megegyező napi teljesítéssel készül el a számla. 2. December 6-ai teljesítési dátummal van egy teherautóbeszerzés devizában számlázva, 7-ei utalással történik a kiegyenlítés. 3. December 6-ai teljesítési dátummal van egy teherautóbeszerzés devizában számlázva, 8-ai utalással történik a kiegyenlítés, 7-én valutabefizetés történik a bankszámlára. Mikori állapot szerint kell vizsgálni, hogy van-e annyi devizája a vállalkozónak?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó ügyvéd egyéni ügyvédi irodává alakul át. Mint egyéni vállalkozó ügyvéd 30 millió forint értékű ingatlannal, számítógépekkel rendelkezik. Ezeket az eszközöket az átalakulás során az ügyvédi irodájába át kívánja vinni, munkája során használni kívánja. Átalakulás során a tárgyi eszközökre vonatkoznak-e különleges szabályok? Az ügyvédi iroda tulajdonába kerülő eszközöket értékesítésként kell-e átadni az ügyvédi irodának? Az egyéni vállalkozó ügyvédnek az átalakulás előtt értékesítésként kell-e átadni a tárgyi eszközeit? A tárgyévi jövedelemadó-bevallásában, mint bevétel után le kell-e adóznia (szja, eho)? Tisztelettel: Kecskemétiné H Katalin

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Lakásszövetkezet 2016. évi eredménye 280 eFt, ebből a vállalkozási tevékenység (bérbeadás) eredménye 208 eFt. A 1629-es bevallás 1629-NY-01 lapján az 1. pontban a gazdálkodási formánál bejelöltem a „b” kettős könyvvitelű lakásszövetkezetet. Itt az eredmény összegének kitöltésénél a vállalkozási eredmény (208 eFt) írandó be? Ezt az összeget fogja a program automatikusan továbbvinni a 1629-01-01 lapra is a tao-bevalláshoz. Ha a 1629-NY-01 2. pontban beírandó eredménynél a vállalkozási eredményt írom (208 eFT), a tájékoztató adatokhoz 1629-A02-01 Eszközök bekerülési értéke, nettó értéke, értékcsökkenés csak a vállalkozási tevékenységre vonatkozóan tüntetendő fel, vagy a lakásszövetkezet egészére vonatkozóan, még abban az esetben is, ha a vállalkozási tevékenységhez nem tartozik tárgyi eszköz? Ki kell-e tölteni a 07-01 és 07-02 lapokat? Válaszát előre is köszönöm! A tao-törvény 9. § (1) bekezdése szerint a lakásszövetkezet adóalapja a vállalkozási tevékenység adózás előtti eredménye, ... 20. § (1) bekezdés szerint nem kell az adót megfizetnie a) a lakásszövetkezetnek, ha - ... - vállalkozási tevékenységből származó, a 9. § (3) bekezdés c) pontja szerinti összeggel növelt bevétele legfeljebb 10 millió forint, de nem haladja meg az adóévben elért összes bevételének 10 százalékát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérném állásfoglalását. Mérlegfordulónapjára a kft. a beruházásként nyilvántartott (használatba nem vett ) eszközöket átsorolta készletté, mert azokat a jövőben értékesíteni kívánja, a tervezett termelési tevékenységet nem fogja folytatni, nem fogja a beruházást aktiválni, üzembe helyezni. Az eszközöket az eredeti beszerzési értéken veszi készletre, úgy minősítve, hogy azok értéke nem haladja meg az eladásból realizálható bevétel értékét/piaci értékét. Tehát a készletrevételt megelőzően nem számolt el ezzel kapcsolatban terven felüli értékcsökkenést. Kérdés: ebben az esetben a 1629-es tao-bevallásban szerepeltetni kell-e a tao-törvény 8. § (1) bekezdésének b) pontjának megfelelően növelő, és a 7. § (1) bekezdés d) pontja szerint csökkentő tételként? Gyors válaszukat előre is köszönöm!

Kérdés

Egyéni vállalkozónál az iparűzési adó kiszámításánál és az anyagköltségnél figyelembe lehet venni a 100 ezer forint alatti tárgyieszköz-beszerzést is?

Kérdés

Egyéni vállalkozónál az iparűzési adó kiszámításánál és az anyagköltségnél figyelembe lehet venni a 100 ezer forint alatti tárgyieszköz-beszerzést is?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

25 év alatti egyszerűsített foglalkoztatása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

GINOP támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Kivás kft. könyvezetése euróban

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink