152 találat a(z) törvénymódosítás cimkére

Módosul a bírósági végrehajtási törvény Cikk

Szeptembertől a végrehajtók adatot szolgáltatnak a kamarájuknak, amely közhiteles nyilvántartást vezet a végrehajtási ügyekről - a végrehajtási törvény tavaly decemberi módosításának ez a része szeptember elsején lép hatályba.

Hatályba lép a NAV-törvény módosítása Cikk

Szeptembertől a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) vezetői kinevezést csak felsőfokú iskolai végzettségű, jogi vagy közigazgatási szakvizsgájú - vagy a szakvizsga alól az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnökségének mentesítésével rendelkező - kormánytisztviselő kaphat a parlament által júniusban elfogadott törvénymódosítás szerint.

Módosulhat a chipsadó: a túró rudi és a kakaóital megúszhatja Cikk

Több fideszes módosító indítvány is érkezett a csipszadóhoz: egyebek mellett a kakaóitalokat, vagy a túró rudit vennék ki az adó hatálya alól, amelyet azonban kiterjesztenének az extrudált sós élelmiszerekre és az alacsony gyümölcstartalmú lekvárfélékre is.

Végtörlesztés és vagyonosodás: amnesztia az adócsalóknak? Szakértői Kommentár

Módosította a végtörlesztésre vonatkozó jogszabályt a parlament: eszerint a végtörlesztésre fordított összeg kapcsán nem állapítható meg vagyongyarapodás. Szakértőnk véleménye szerint ez a vagyonosodási vizsgálatok módszertanának végét is jelentheti, ráadásul a korábban lezárt ügyek felülvizsgálatára is sor kerülhet a módosítás alapján.

Még egy hetet csúszik az adócsomag Cikk

A jövő évi adócsomagot ezen a héten már nem nyújtják be a parlamentnek, értesült az Adózóna. A kormány a jövő héten tárgyalja, és ha a döntés megszületik, 14-én várható a törvénymódosítások benyújtása.

Adóamnesztia: a jövőben úgy teszünk mintha Szakértői Kommentár

A múlt hónaptól élnek megváltozott formában és időben kiterjesztve az új adóamnesztia szabályok, eltérő megítélésekkel és várakozásokkal kísérve. Rogán Antal képviselő módosító indítványát - kis fazonírozással - gyakorlatilag változatlan formában fogadta el a parlament. A jogszabály értelmezéséből kiderül, hogy milyen vagyonokat és miként lehet a jövőben tisztára mosni a 10 százalékos adó megfizetésével.

Munka törvénykönyve: vészforgatókönyv az egészségügyre? Cikk

Hatalmas felháborodást váltott ki az egészségügyben dolgozók körében, hogy a Munka törvénykönyvének tervezett módosítása szerint csökkentenék az éjszakai és megszüntetnék a délutáni műszakpótlékot. Emellett nem csak a szándékos, hanem a gondatlan szakmai károkozásért is a dolgozókat terhelné a felelősség.

"Ami idáig megjelent, az a tragédia" Cikk

Összehangolt sztrájkot szerveznek a szakszervezeti konföderációk, ha a kormánnyal folytatott tárgyalásokon nem sikerül jelentős módosításokat elérniük a Munka törvénykönyve (Mtk.) nyilvánosságra került tervezetén. Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a kormány tervezete bércsökkenést és az érdekvédelem ellehetetlenülését jelenti.

Munka törvénykönyve: milyen új világot fest az tervezet? Cikk

Könnyebb kirúghatóság, megkurtított végkielégítés, kevesebb pénz, rövidebb szabadság, hosszabb munkaidő – ezek a munkaalapú társadalom építőkockái a formálódó munkajogi kódex szerint.

TASZ és K-Monitor a Munka törvénykönyvéről: alkotmányellenes a tervezet több pontja Cikk

Alkotmányellenesnek tartja a munkatörvénykönyv-tervezet több pontját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a közpénzek elköltésének átláthatóságát vizsgáló K-Monitor Közhasznú Egyesület - derül ki a két szervezet közös közleményéből.

Kismamák munkajogi védelme: merre tovább? Cikk

A kisgyerekesek munkajogi kedvezményei eddig tabunak számítottak; noha az is belátható, ha túl kemények a védelmi szabályok, akkor a munkáltatók nem szívesen foglalkoztatnak fiatal nőket. A hvg.hu utánajárt, mi késztette arra a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy kivegye a gyerekes nők védelmét az új Munka törvénykönyvének tervezetéből.

Munka törvénykönyve: a csapás egymillió munkavállalót érinthet Cikk

Kivégezheti a kormány a szakszervezeteket az új Munka törvénykönyvével: a tervezet gyakorlatilag az összes olyan jogosítványukat elveszi, amelyek működésüket és tagjaik érdekképviseletét lehetővé tették.

Munka törvénykönyve: vitát várnak a javaslattól Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium nyilvánosságra hozta az új Munka törvénykönyvének (Mt.) tervezetét, amelyet társadalmi vitára bocsátott.

Kevesebbet kell adózni használt autó után - új törvénymódosítás Cikk

Az Országgyűlés 2011. július 4-én megszavazta a regisztrációs adóról szóló törvény módosításait. A módosítás a benyújtott törvényjavaslatnak megfelelően az avultatási skála változtatását, valamint módosító indítvány elfogadásával a jelenleg külföldi rendszámmal ellátott, ám magyar utakon használt gépjárművek magyarországi regisztrálását ösztönző átmeneti kedvezményt (az egyébként fizetendő regisztrációs adó felét kell csak megfizetni), tartalmazza, ugyanakkor nem változott a regisztrációs adótétel. Mi változott még?

Fél éves próbaidő, 44 órás munkahét, szabadságkiadás - rábólintottak, változik a törvény Cikk

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés azt a munkaügyi törvénycsomagot, amely több ponton megváltoztatja a Munka törvénykönyvét, így a heti munkaidőt, a próbaidőt, valamint a szabadság kiadását.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Sportlövészet oktatás áfa

Bunna Erika

adótanácsadó

Őcsg

Lepsényi Mária

adószakértő

Őstermelő

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 március
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31