hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt a törvénymódosítás: többen kaphatnak lakáshitel-támogatást

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Még a nyári szünet előtt megszavazhatják az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/264. számú törvényjavaslatot, amely egyebek mellett a személyi jövedelemadóról szóló (szja) törvényt érintő módosításokat is tartalmaz. A javasolt változtatások kiterjesztik a munkáltatói „mentőövet” azok körében, akik a hatályos rendelkezések szerint eddig nem kaphattak adómentesen a bedőlt lakáscélú hitelt kiváltó munkáltatói támogatást.

A törvénymódosítás révén három változásra lehet számítani:

1.) Аz egyik indítvány azok problémáját orvosolja, akik nem banktól, hanem pénzügyi vállalkozástól vettek fel lakáscélú hitelt. Ők kiszorulnak a munkáltatói segítség lehetőségéből, mivel a jelenlegi rendelkezés csak a hitelintézettől felvett hitelt említi.

A módosítás következtében a szja-törvény 1. számú mellékletének az egyenlő helyzetben levő hiteladósok egyenlő elbánásban történő részesítése érdekében kiegészülő 2.7. pontja szerint adómentes lesz

„a munkáltató által lakáscélú felhasználásra a munkavállalónak hitelintézet vagy a kincstár útján, annak igazolása alapján, a 9.3. pontban és az adópolitikáért felelős miniszter rendeletében meghatározott feltételek és eljárás szerint nyújtott, vissza nem térítendő támogatás (ideértve a munkáltató által lakáscélú felhasználásra nyújtott kölcsön elengedett összegét, továbbá a lakáscélú felhasználásra hitelintézettől vagy korábbi munkáltatótól felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez, a hitelhez kapcsolódó más kötelezettségek megfizetéséhez nyújtott támogatást is) a vételár, a teljes építési költség vagy a korszerűsítés költségének 30 százalékáig, de több munkáltató esetén is a folyósítás évét megelőző négy évben ilyenként folyósított összegekkel együtt legfeljebb 5 millió forintig terjedő összegben, feltéve, hogy a lakás szobaszáma nem haladja meg a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott méltányolható lakásigényt (lakáscélú munkáltatói támogatás), azzal, hogy а lakáscélú munkáltatói támogatásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásában а pénzügyi vállalkozástól lakáscélú felhasználásra felvett hitel а lakáscélú felhasználásra hitelintézettől felvett hitellel esik egy tekintet alá”.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből kiderül, milyen további két pontban változnak a szabályok, és milyen további szakértői aggályok merülnek fel a módosítandó szöveggel kapcsolatban.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink