194 találat a(z) pótszabadság cimkére

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Számoljuk a szabadságot – példák és tévhitek cím alatt megjelent írásukkal .(2016. 05. 12.) kapcsolatos a kérdésem. A leírtakban számomra nem világos, hogy, ha 2017. évben a négy gyerekből marad még három gyermek – ahol a legidősebb 16 éves lesz, a másik kettő pedig 9 és 11 éves lesz –, akkor miért csökken le a pótszabadság 4 napra. Az alábbiakban közlöm a leírt szövegből kimásolt részt: "A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a 16. életévét betölti. Így például, ha a munkavállaló, akinek gyermekei 8, 10, 15 és 16 évesek, idén 7 munkanap pótszabadságra jogosult, 2017-ben azonban – mivel legidősebb gyermeke a 16. életévét ebben az évben betöltötte – már csak 4 munkanap pótszabadság illeti meg." Köszönöm válaszukat.

Kérdés

Tisztelt Dr. Hajdú-Dudás Mária! Fontos kérdést szeretnénk tisztázni. Ma azt olvassuk, hogy az elvált szülők esetén az apát – aki nem vesz részt a gyermek nevelésében – nem illeti meg a pótszabadság.. A munka törvénykönyve nem ezt írja. Ott mindkét szülőt megilleti. Akkor miről ír Ön a mai, "Számoljuk a szabadságot – példák és tévhitek" című cikkében? Várom válaszát: Maróthiné

Kérdés

A dolgozó 2007.12.17. óta áll alkalmazásban a kft.-nél. Első gyermeke 2010. 05. 08-án született, a második 2013. 06. 15-én. 2013 májusában és júniusában kivette az addig járó szabadságot. Fizetés nélküli szabadsága 2016. 06. 15-én jár le. Nyilatkozata alapján vissza kíván jönni dolgozni. A munkáltató, a cégnél történt átszervezés miatt nem kívánja foglalkoztatni. Kérdéseink: Mikor lehet felmondani? Milyen indokkal lehet felmondani?Van-e védett státusza? Lehet-e szabadság alatt felmondani, és kifizetni a szabadságra jutó járandóságot? Kell-e a törvény szerint előre közölni, hogy nem tudjuk alkalmazni, ha igen, mennyi idővel? Tudomásunk szerint szabadság a terhességi gyermekágyi segély idejére és a gyed első hat hónapjára jár. A gyerekek utáni pótszabadság is csak erre az időre jár? A dolgozó 1984-ben született.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő lenne: amennyiben egy munkavállalónak több 4 órás munkahelye van, a gyermek utáni pótszabadságot minden munkahelyen igénybe veheti, vagy döntenie kell, hogy melyik munkahelyen veszi igénybe? Várom szíves válaszát.

Cikk

Mennyi szabadság jár annak a kismamának, aki gyermekei után 2011 és 2013 között terhességi-gyermekágyi segélyben, gyedben, majd gyesben részesült, aztán most februárban megszűnt a munkaviszonya? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.

Kérdés

Elvált szülők három gyerekkel. Az anya két gyermeket, a papa egy gyermeket nevel. Szülői felügyelet közös a gyermekekre. A gyermekek hétvégenként felváltva járnak a szülőkhöz (az iskolai szünetekben is). Kérdés: az anyának hány nap pótszabadság jár a gyermekek után 2016. évben ?

Kérdés

Dolgozónk nagyszülője 2015. 02. hóban meghalt, akkor nem jelezte pótszabadságigényét. Most 2015. 12. hó elején hozta a halotti anyakönyvi kivonatot, és kérte a pótszabadságot. Ennyi idő eltelte után jár-e neki visszamenőleg pótszabadság, valamint egy másik kérdés, hogy ugyanígy jár-e az apósa halála miatt pótszabadság? Köszönöm válaszukat: Bandzsókné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem, legyen szíves számunkra megadni azt az információt, hogy a gyermekek után járó pótszabadságot igénybe veheti-e az elvált házaspár azon tagja, aki nem neveli a gyermeket, és gyermektartást fizet a gyermekek után, bírósági határozat alapján? Válaszát köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Megilleti-e abban az esetben is mindkét szülőt a gyermekek után járó pótszabadság, ha a szülők külön élnek? Válaszukat köszönöm!

Kérdés

Egyik dolgozónk gyermekeit (akit váláskor az édesanyjuknak ítélt a bíróság) nevelőszülőknél helyezte el a gyámügy. Ilyen esetben továbbra is kell gyerektartást utalni az édesanyának? Másik kérdésem ugyanerre az esetre vonatkozik: az apának jár-e pótszabadság a három (16 év alatti) gyermeke után?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Munkaviszony megszűnése esetén az arányosan járó szabadságot ki kell fizetni a munkavállalónak. Érvényes ez a gyermekek után járó pótszabadságra is?

Kérdés

A gyermek születése esetén az apát megillető pótszabadság igénybevételéről és a pótszabadsággal összefüggő költségek megtérítéséről szóló 350/2014. (XII. 29.) kormányrendelet szerint a munkáltatók munkavállalóik részére a pótszabadság idejére járó távolléti díjat, illetve a munkáltatói közteher összegét a központi költségvetés megtéríti a munkáltató részére. Ezen kívül még valamilyen pótszabadságot megtérít a központi költségvetés (például gyerekek után járó pótszabadság)? Köszönöm szépen!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magyarországi ingatlanhoz kapcsolódó külfüldi vállalkozó

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Cégnek adott kölcsön kamata

dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink