Alkotmányossági óvás a különnyugdíjak eltörléséről szóló törvény ellen Romániában Cikk
A román legfelsőbb bíróság alkotmányossági óvást emel a bírák, pilóták, törvényhozók és diplomaták különnyugdíjának eltörléséről rendelkező törvény ellen.
A román legfelsőbb bíróság alkotmányossági óvást emel a bírák, pilóták, törvényhozók és diplomaták különnyugdíjának eltörléséről rendelkező törvény ellen.
A 2020-ban követendő társadalombiztosítási szabályokat meghatározza, hogy július 1-jétől teljesen új tb-törvény lép hatályba, amely magában foglalja a korábbi végrehajtási rendelet szabályait is. Az év első felében viszont még a „régi” járuléktörvényt kell használni. Éppen ezért a HVG tb-különszáma mindkét tb-törvényt tartalmazza, külön magyarázatokkal az első és a második félévre, s megfelelő táblázatokkal, példákkal is segítjük az előírások értelmezését.
Egyre több romániai bíróságon tevékenységük felfüggesztésével tiltakoznak a bírák és ügyészek amiatt, hogy a parlament – az átlagnyugdíj több mint tízszeresére rugó – szolgálati nyugdíjaik megvonásáról készül szavazni a jövő héten.
Az előzetes becslések szerint az államháztartás GDP-arányos hiánya – már nyolcadik egymást követő évben – érdemben az uniós kritérium alatt alakulhatott, amelynek köszönhetően az adósságráta az elmúlt két évtized legdinamikusabb mérséklődését mutathatta, közölte honlapján a Pénzügyminisztérium.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer 2012. évtől történt módosítását követően saját jogú öregségi nyugdíjat azok igényelhetnek, akik betöltötték a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, továbbá a nők közül – a nyugdíjkorhatárra tekintet nélkül – azok, akik rendelkeznek 40 év jogosultsági idővel.
Az elmúlt időszakban számos olyan kérdés érkezett hozzánk, amelyből arra lehet következtetni, hogy nyugdíjas olvasóink egy része bizonytalan abban, hogy a változások miként érintik a 2020. évi járulékfizetési kötelezettséget, így célszerűnek látjuk a legfontosabb idevágó szabályok áttekintését.
Tisztelt Válaszadó! 2019. december 31-én töltöm be 64. életévemet. Tehát ekkortól kérhetem a nyugdíjazásomat, viszont 2020 áprilisában már egy évvel több szolgálati idővel lehetne számolni. Kérdésem, hogy melyik időpontban kérjem nyugdíjazásomat, és mennyi idővel korábban kell beadni az igénybejelentőt. Köszönettel: Harsányi Miklósné
A szerbiai posta dolgozóinak több mint egy hete tartó sztrájkja miatt az idősek nem kapták kézhez nyugdíjaikat, de a számlák sem érkeztek még meg a háztartásokba, és a leveleket, illetve a csomagokat sem kézbesítik december 3-a óta. A dolgozók béremelést követelnek.
Év vége előtt sok nyugdíjra jogosult személyben felvetődik a kérdés, hogy ugyan már decemberben is rendelkezik a nyugdíjazáshoz szükséges jogosultsági feltételekkel, még az idei évtől vegye igénybe az öregségi nyugdíjat, vagy esetleg a jövő évi nyugdíjmegállapítás eredményezne számára magasabb összegű kezdő nyugdíjat.
A rokkantsági járadékos, vagy rehabilitációs járadékos nem minösül nyugdíjasnak ? Eszerint ezt az egyéni vállalkozót nem lehet kiegészítő tevékenységet folytatónak minősíteni?
Tisztelt Szakértő! 40 éves munkaviszonnyal mentem el nyugdíjba 2018-ban, ez év december 7-ével betöltőm a 64. évet az öregségi nyugdíj korhatàrát. Kérhetem-e az újraszámolást az öregségi nyugdíjra?
Nem kevesen szembesülnek azzal a helyzettel, hogy a nyugdíjjogosultságot közvetlenül megelőző néhány éves periódusban változásra kényszerülnek: az eddigi átlag feletti jövedelemmel járó állásuk megszűnik, és vállalkozásba kell kezdeniük, vagy jóval alacsonyabb díjazással járó (esetleg részmunkaidős) munkaviszonyban kell elhelyezkedniük. Ebben az esetben indokoltan vetődik fel a kérdés, hogy mindez miként érinti a várható nyugellátás összegét.
Tisztelt Szakértő! Egy 77 éves ismerősöm külföldön élt sokáig, de ott nem szerzett nyugdíjjogosultságot. Azt szeretné megtudni, hogy alanyi jogon igényelhet-e bármilyen ellátást Magyarországon? Itthon még dolgozott 20 évvel ezelőtt kb. 1,5-2 évig. Szíves válaszukat előre is köszönöm.
Jelenlegi közalkalmazotti bérem havi nettó 378 ezer forint, plusz katás bt. tagjaként kb. 600 ezer forint/hó a bevételem. Milyen mixszel tudom azt elérni, hogy a nyugdíjam ne legyen kevesebb, mintha maradtam volna közszolga, és a tb-ellátást is kapjam? Ismerőseim kb. félállásban maradtak (köz?)alkalmazottak, és a többi napra akár több helyen részállásban számláznak. Ez a jó megoldás? Tud jobbat? Tisztelettel: BJ
A nyugdíjprémium átlagos összege 20 160 forint, a nyugdíjkiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz idén, a pénzt novemberben egy összegben kapják meg a nyugdíjasok – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől