223 találat a(z) megszűnés cimkére

Cikk

A Budapesti Ügyvédi Kamara korábbi tájékoztatása szerint a régi Kata tv. változása miatt az ügyvédi irodák jogutód nélküli megszüntetésénél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – az egyes egyszerűsített közteherviselést lehetővé tévő rendelkezések alkalmazásáról szóló 297/2022. kormányrendelet 4. § (1) bekezdésére hivatkozással – azt várta el, hogy az iroda törlése időpontjának (zárómérleg fordulónapja) meg kell előznie az egyéni ügyvédként bejegyzés napját. Bár a Budapesti Ügyvédi Kamara lenti jogi álláspontját az elejétől hangoztatta, a gyorsabb érdemi befejezés érdekében emiatt több esetben kellett módosításokat kérniük a kollégáiktól, amely késleltette és bonyolította a Budapesti Ügyvédi Kamara eljárását – írja 737. számú hírlevelében a Budapesti Ügyvédi Kamara.

Cikk

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, Magyarországon 2021-ben több, mint 5 százalékra tehető azon 15–64 éves korosztályban foglalkoztatottak aránya, akiknek a foglalkoztatása határozott időre szól. A határozott időre létrejött munkaviszony megszűnésekor előfordulhat, hogy a munkavállaló egészségi állapota, vagy gyermekvállalása kapcsán társadalombiztosítási ellátásban részesül. Az alábbi cikkben részletezzük, hogy mennyiben érinti a táppénz, a csecsemőgondozási díj (csed), a gyermekgondozási díj (gyed) megállapítását és folyósítását a határozott idejű munkaviszony megszűnése.

Cikk

A munkavállalót megillető járandóságok mértéke és jogcíme a munkaviszony-megszüntetés, -megszűnés jogcímétől függ. Nem mindegy, hogy a munkáltató vagy a munkavállaló él-e a felmondási jogával. Az atipikus munkaviszonyok megszűnése esetére az Mt. szintén sajátos szabályokat tartalmaz. Az időarányosan ki nem adott szabadság pénzbeli megváltására – a jogfolytonosságra figyelemmel a munkajogi jogutódlást kivéve – minden alábbi esetben jogosult a munkavállaló. Vajon le lehet-e mondani a szabadságmegváltásról?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkabér-letiltás 33 vagy 50%?

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Garantált bér, minimálbér

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Munkába járás költségtérítése

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink