38 találat a(z) kiterjesztett gyártói felelősség cimkére

EPR, környezetvédelmi termékdíj: fontos kérdések csomagolószereknél, csomagolásnál Cikk

Továbbra is számos kérdést vetnek fel a gazdálkodók körében a csomagolószereket és csomagolásokat terhelő környezetvédelmi termékdíjra, illetve a kiterjesztett gyártói felelősségre (EPR) vonatkozó kötelezettségek. Cikkünkben összefoglaljuk a két jogszabály kapcsolatából adódó leggyakrabban felmerülő kérdéseket, s felhívjuk a figyelmet a termékdíjbevallás változására.

NAV-tájékoztató: az EPR-díj és az áfa Cikk

Szolgáltatásnyújtás akkor tartozik az áfatörvény hatálya alá, ha azt valamilyen vagyoni előny, vagyis ellenérték fejében nyújtják, azaz közvetlen kapcsolat áll fenn a nyújtott szolgáltatás és a kapott ellenérték között.

Újabb változások az EPR szabályaiban II. rész: csak egy alkalommal lehet módosítani a régi bevallásokat Cikk

Több olyan változtatás is megjelent a tavalyi év végén a Magyar Közlöny 2023. évi 194-es számában, amely a gazdálkodók kiterjesztett gyártói felelősséggel kapcsolatos kötelezettségeit érinti. Cikksorozatunk első részében a csomagolásokkal kapcsolatos változásokat elemeztük, ebben a részben pedig további fontos módosításokat veszünk sorra. A teljesség igénye nélkül próbáltuk azokat a változásokat összegyűjteni és értelmezni, amelyek széles gazdálkodói kört érintenek.

Ki fizeti az EPR-t? Cikk

„Növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó cég vagyunk” – írta előfizetőnk, így folytatva: „A lucerna járva szecskázását vállalkozó végzi el részünkre. A vállalkozó a számlájában szerepel járva szecskázási szolgáltatás. A vállalkozó leszámlázza a silótömlőt, illetve a silótöltési szolgáltatás is, mivel a silótöltési szolgáltatást is ő végzi részünkre. Keletkezik-e EPR-bevallási és -fizetési kötelezettségünk?” Kérdéseire Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.

Közeleg az EPR következő negyedéves adatszolgáltatási határideje Cikk

Közeleg január 22., amely a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) következő negyedéves adatszolgáltatási határideje. A Niveus Consulting Group összegyűjtötte a legfőbb tudnivalókat, gyakori hibákat és az azok megelőzéséhez szükséges tudnivalókat.

Megjelent a decemberi VálaszAdó Cikk

November 20-án az 508/2023. kormányrendelettel kihirdették a 2024. évi kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum összegét, ami befolyásolja a járulék- és szocho-kötelezettségeket is. Az Országgyűlés november 21-én elfogadta az egyes adótörvények módosításáról szóló T/5893 számú, valamint a globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról szóló T/5877 számú törvényjavaslatokat (a november 30-ai közlönyben hirdették ki a 2023. évi LXXXIII. és a 2023. évi LXXXIV. törvényt), míg a társas és egyéni vállalkozók kötelezettségeit 2025-től szigorító, már nyilvánosságra hozott csomag elfogadását elhalasztották.

EPR: megalakultak az első díjtanácsok Cikk

Megkezdték munkájukat a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) működésében részt vevő felek konzultációs testületei – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)

Magasabb lehet a fizetendő EPR-díj, mint azt sokan várnák Cikk

Július 1-jén elindult a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) rendszere. Az új EPR-szabályok célja, hogy az EPR-díj-köteles termékek életciklusa végén szükséges hulladékkezeléssel kapcsolatosan a gyártókat, illetve első magyarországi forgalomba hozókat terhelje a felelősség és az ezzel járó költségek – írja a GrantThornton.

Raklapok: mikor kell EPR-díjat fizetni és mikor nem? Cikk

A kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) rendszerről szóló 2023. szeptember 27-ei webináriumon számos kérdést kaptunk, melyek megválaszolására idő hiányában már nem volt lehetőség. Az elmaradt kérdéseket most témakörönként csoportosítva járjuk körül.

Ezt lehet tudni a környezetvédelmitermékdíj-bevallás frissített formanyomtatványáról Cikk

Frissült a múlt héten az a NAV-os formanyomtatvány (23KTBEV), amely a környezetvédelmitermékdíj-bevallás benyújtására szolgál. A nyomtatvány már tartalmazza a 2023. július 1-jétől hatályos jogszabályi változásokat a kiterjesztett gyártói felelősséggel (EPR) kapcsolatban. Az EPR-szabályok megjelenése óta kérdés volt, hogy a termékdíjbevallás milyen technikai megoldással biztosítja majd az EPR-díjak termékdíj-kötelezettséggel szembeni beszámítását – írja közleményében az Andersen.

EPR-bevallás külföldről érkezett raklapról, melyet nem értékesítünk Kérdés

Változások az EPR szabályaiban: ezek az aktualitások Cikk

A közelmúltban került nyilvánosságra a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel (EPR) kapcsolatos bevallás formanyomtatványa, illetve a jogszabályban is volt néhány kisebb változtatás. Ezeket gyűjtöttünk össze ebben a cikkben.

EPR, műtrágya Kérdés

Megjelent a szeptemberi VálaszAdó Cikk

Ősszel – a hírek szerint – újabb adócsomag várható, melynek részleteiről ezúttal is megtalálják majd írásainkat az adozona.hu-n. Addig is maradt még szemezgetni való a nyári adócsomagból – szeptemberi VálaszAdónkban az adóhatósági végrehajtás és néhány szja-szabály változásait ismertetjük.

15 új kormányrendelet jelent meg: az extraprofitadó és az EPR szabályaiba is belenyúlt a kormány Cikk

Ismételten módosította a kormány az extraprofitadókról, valamint a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) működésének részletes szabályairól szóló kormányrendeleteket.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink