256 találat a(z) költségvetés cimkére
Hivatalosan is elfogadták az Európai Unió jövő évi költségvetését
Cikk
Immár hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió következő évi költségvetését a két társjogalkotó szerv, az Európai Parlament (EP) és a tagállamok kormányait tömörítő tanács. A képviselőtestület a szerdai strasbourgi plenáris ülésén fogadta el a korábban megkötött egyezséget, amelyet a tanács már hétfőn jóváhagyott.
PM: tartható a GDP-arányos hiánycél
Cikk
Októberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 271,8 milliárd forint volt, az év első tíz hónapját 575,4 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 57,6 százalékának felel meg – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.
Csökkenne a középosztály adóterhelése, lecsapnának az adóelkerülőkre, halasztanák a forgalmi adók emelését Olaszországban
Cikk
Az olasz kormány szerda hajnalba nyúló ülésén jóváhagyta a jövő évi költségvetés tervezetét, amelynek célja, hogy csökkentsék a középosztály adóterhelését és lecsapjanak az adófizetés alól kibúvókra.
Jócskán nőttek a költségvetés adóbevételei
Cikk
Júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés. Ennek nyomán a központi alrendszer első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint, amely az éves előirányzat 35,3 százaléka. A 2019 egészére kitűzött 1,8 százalékos GDP arányában mért hiánycél továbbra is teljesíthető – közölte honlapján a Pénzügyminisztérium.
Annyi pénz lesz a költségvetésben, hogy jelentős adócsökkentésre is lehetőség lenne
Cikk
Hatalmas többlet látszik a következő évek költségvetéseiben, amiből a kormány adót csökkenthet, vagy – ha lenne szándéka – elindíthatja az oktatás, az egészségügy reformját – írja a nepszava.hu.
Elfogadták a jövő évi költségvetést és adócsomagot, módosították a köznevelési törvényt
Cikk
A parlament pénteki határozathozatalai során elfogadta a jövő évi költségvetést és adócsomagot, továbbá módosította a köznevelési törvényt.
Az Országgyűlés ma dönt a 2020-as költségvetésről és a jövő évi adóváltozásokról
Cikk
Az Országgyűlés ma dönt a 2020-as költségvetésről, valamint a jövő évi adóváltozásokról. A nyári szünet előtti utolsó ülésen Varga Judit újonnan kinevezett igazságügyi miniszter is esküt tesz.
11 milliárd forintos csalást gyanít egy bűnszervezetnél a NAV
Cikk
Autóversenyzéshez kapcsolódó színlelt reklámtevékenységgel csalt el több mint 11 milliárd forintot 2012 és 2016 között az a bűnszervezet, amelynek 75 tagja ellen javasol vádemelést Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölték a szervezet Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetői szerdán, sajtótájékoztatón Pécsen.
Ismét kap osztalékot a költségvetés az MNB-től
Cikk
A Magyar Nemzeti Bank 2018. évi eredménye 47,8 milliárd forint volt, így a 2013 óta megkezdett ciklust folytatva a jegybank a tavalyi évben is nyereségesen működött.
Januárban 200 milliárd forinttal több adót fizettünk, mint egy éve
Cikk
A meghozott kormányzati intézkedések és a felelősségteljes költségvetési gazdálkodás eredményeként az elmúlt két évtized legkedvezőbb adatát láthatjuk az év első hónapjában – hangsúlyozza költségvetési összefoglalójában a kormányportálon a Pénzügyminisztérium.
Nyolcvanmilliárddal nagyobb hiány a tervezettnél az államkasszában
Cikk
Tavaly decemberben az államháztartás 397,3 milliárd forintos többlettel zárt, így az éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forint lett, erősítette meg kedden kiadott részletes jelentésben a Pénzügyminisztérium (PM). A hiány 388,3 milliárddal kisebb az előző évinél, de 84,5 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal meghaladja a törvényben előirányzott összeget.
Jóváhagyták az EU költségvetését
Cikk
Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió következő évi költségvetését szerdán a két társjogalkotó szerv, az Európai Parlament (EP) és a tagállamok kormányait tömörítő tanács.
Magyarország nem támogatja az önálló eurózóna-költségvetés létrehozását
Cikk
Magyarország érdekeivel ellentétes egy különálló eurózóna-költségvetés létrehozása – hangsúlyozta Varga Mihály az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített értekezletén, ahol a résztvevők a novemberben nyilvánosságra hozott francia-német javaslatról tanácskoztak. A magyar pénzügyminiszter hozzátette: komoly kockázatokkal járhat, ha az eurót használó országok elkülönített büdzsé szerint gazdálkodnának, ezért Magyarország nem támogatja a tervezetet, olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.
Nincs egyezség az Európai Unió 2019-es költségvetéséről
Cikk
Nem sikerült határidőre megállapodásra jutniuk az uniós társjogalkotó intézményeknek a jövő évi büdzséről, az Európai Bizottságnak így újabb költségvetési javaslatot kell beterjesztenie – jelentették be ma Brüsszelben.
Hulladékgazdálkodásra csoportosított át 10 milliárdot a kormány
Cikk
A kormány a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátásához az idén szükséges kiadások fedezetére 26,4 milliárd forint támogatást biztosít. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.