304 találat a(z) költségvetés cimkére

Cikk

A kormány azt tervezi és el is fogja érni, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék lehet az erre az évre jó eséllyel várható 5 százalék után – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján csütörtökön Budapesten.

Cikk

Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 2872,7 milliárd forintos hiánnyal zárt – közölte a Pénzügyminisztérium. Ezen belül a központi költségvetés 2964,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 236,1 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 144,2 milliárd forintos hiányt értek el.

Cikk

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség 74 ember ellen, akik egy 69 gazdasági társaságból álló céghálózattal több mint kétmilliárd vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek – közölte az MTI.

Cikk

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya júniusban 155,3 milliárd forint volt, ezzel a félév végéig felhalmozott deficit 2892,3 milliárd forintra nőtt, ami az egész évre előirányzott 3152,7 milliárd forintos hiány 91,7 százaléka – derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken kiadott részletes tájékoztatójából, közölte az MTI.

Cikk

Ahogyan az elmúlt esztendőkben az már megszokottá vált, idén is még a nyári szünet előtt döntött a parlament a jövő évi költségvetésről, amelyet 135 igen szavazattal, 54 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadtak el a képviselők – írja a Világgazdaság.hu. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke ugyanakkor a lapnak azt nyilatkozta: érdemes lenne átgondolnia a kormánynak a 2023-as büdzsét.

Cikk

A kormány kedd este benyújtotta a költségvetést megalapozó, számos törvényt módosító saláta törvényjavaslatot. A javaslat számos adózási szabályt is módosít, amelyek közül hármat emel ki a Niveus Consulting Group: kata, cégautóadó és transzferár mulasztási bírság, hozzátéve, hogy ezek változhatnak még az elfogadás előtt.

Cikk

A jövő évi költségvetés a rezsi- és a honvédelem költségvetése lesz: 670 milliárd forinttal Rezsivédelmi Alapot, 842 milliárd forinttal Honvédelmi Alapot állítunk fel. A költségvetési hiányt 3,5 százalékra, az államadósság szintjét 73,8százalékra javítjuk, 4 százalék körüli gazdasági növekedéssel számolunk – írja Facebook oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Osztalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink