304 találat a(z) költségvetés cimkére

Cikk

Magyarország érdekeivel ellentétes egy különálló eurózóna-költségvetés létrehozása – hangsúlyozta Varga Mihály az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített értekezletén, ahol a résztvevők a novemberben nyilvánosságra hozott francia-német javaslatról tanácskoztak. A magyar pénzügyminiszter hozzátette: komoly kockázatokkal járhat, ha az eurót használó országok elkülönített büdzsé szerint gazdálkodnának, ezért Magyarország nem támogatja a tervezetet, olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

Cikk

A Merkúr Bevetési Egység rajtaütésével és elfogásokkal kezdődött az a nagyszabású akció, amelyben a NAV pénzügyi nyomozói újabb, kiterjedt bűnszervezet irányítóit vették őrizetbe. A vagyonvédelmi tevékenységet végző cégek több mint egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek, a bűnszervezet feje és fő segítői már előzetes letartóztatásban vannak.

Cikk

Változtatna az adóbevételeknek a központi költségvetés és a települések közötti megosztásán Hiszékeny Dezső és Szabó Sándor szocialista képviselő – derül ki a T/1468. számon beterjesztett törvénymódosító javaslatukból.

Cikk

Többször hallottam már a következőket: „amíg tanul a diák, addig biztosítottnak minősül”, „ha megszűnik a biztosításod, akkor még 45 napig biztosított vagy”. Sajnos ezek a kijelentések nem fedik a valóságot, és ez annak köszönhető, hogy sokan összekeverik az egészségügyi szolgáltatásra jogosultságot a biztosítási jogviszonnyal. Az alábbi cikkben a két fogalmat és az azokhoz kapcsolódó ellátásokat igyekszem tisztázni.

Cikk

A brit alkalmazotti átlagbér reálértéken még mindig nem érte el a tíz évvel ezelőtt kirobbant világgazdasági válság előtti szintet, és a brit gazdaság egészének teljesítménye is jóval kisebb annál, amelyet a válság utóhatásai nélkül jelenleg nyújthatna – áll a brit Költségvetési Tanulmányok Intézetének (Institute for Fiscal Studies, IFS) szerdán Londonban ismertetett felmérésében.

Cikk

Bár még vitatkoznak a végleges számokról, a mostani elképzelések szerint Magyarországnak az előző ciklushoz képest mintegy negyedével kevesebb, 17,9 milliárd euró (mintegy 5,76 ezer milliárd forint) kohéziós támogatást irányoz elő az Európai Bizottság (EB) a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésről szóló javaslatában – erősítette meg Marc Lemaître, az Európai Bizottság regionális és várospolitikáért felelős főigazgatóságának (DG REGIO) főigazgatója a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara budapesti rendezvényén, kedden.

Cikk

Megalapozott a 2019-es központi költségvetési törvényről szóló javaslat, támogatja a költségvetés stabilitását, hozzájárul a gazdaság fenntartható növekedéséhez és kifehérítéséhez – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Cikk

Célegyenesbe érkezett az euróövezet továbbfejlesztéséről szóló német-francia javaslatcsomag előkészítése, a legtöbb ügyről már megállapodtak, az utolsó nyitott kérdéseket Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök jövő heti találkozóján döntik el – jelentették vasárnap német hírportálok.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Osztalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink