26713 találat a(z) jogeset cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes keresetében a számára kiadott munkáltatói felmentés jogellenességének megállapítását és ennek jogkövetkezményeként kéthavi átlagkeresete megfizetését kérte arra hivatkozva, hogy a munkáltató intézkedését megelőzően nem szerezte be a közalkalmazotti tanács egyetértését, ez csak a felmentést követően történt meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 343 494 forintot a felmentés...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogalap nélkül tartja vissza a B.-n 1996. szeptember 27-én, 1997. november 21-én, a P.-n 1998. május 8-án és a B.-n 1999. április 30-án kelt adásvételi szerződésekkel értékesített természetvédelmi vagy arra tervezett területekért befolyt, és részben a felpereseket illető vételárat.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a felperesek az alperes szövetkezetnek voltak a tagjai. Az alperes eredetileg a tagok illetve a volt t...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes keresetében az alperes közigazgatási határozatának bírósági felülvizsgálatát kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes Felügyelősége 2003. június 17-étől július 14-éig munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes foglalkoztatónál. Az ellenőrzés eredményeként azt állapította meg, hogy a felperes megsértette a rendes és a rendkívüli munkaidő nyilvántartására, valamint a rendkívüli munkavégzés esetén a munkavá...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperesi beavatkozónál az alperes által 2003-ban lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az egyesület vezetésében fennálló összefonódások miatt összeférhetetlen helyzet áll fenn, valamint hogy a testületi szervek munkájáról a dokumentáció hiányos. A 2004-ben végzett vizsgálat egyéb hiányosságok feltárása mellett az összeférhetetlenségre vonatkozó előírások ismételt megsértését állapította meg. A felperes e vizsgálatok idején az Intéző Bizottság tagja volt. A felperesi beavatkozó 2004. ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A kérelmezett munkáltató vezérigazgatója a 2005/4. számú Vezérigazgatói Utasításban 2005. február 15-ei hatállyal elrendelte az addig 36 órában foglalkoztatott több, mint 300 fő munkavállalót érintően a heti 40 órás munkahét teljes körű bevezetését.
Az intézkedés ellen az I. és II. rendű kérelmező szakszervezetek kifogást jelentettek be azzal az indokolással, hogy az sérti az 1/1990. (VIII. 21.) IKM rendeletben és az Mt. 208. §-ában foglaltakat.
A felek közötti eredménytelen egyeztetést köv...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adóhatóság a felperesnél 1997-99. évekre és 2000. évre vonatkozóan ellenőrzést végzett. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú határozatokat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Hatósági Főosztálya határozataiban helybenhagyta. A 2000. évre vonatkozó határozat tartalmazza, hogy a felperes könyvelési adataiban a 0493/9. és a 0493/11. hrsz. alatti ingatlanok (továbbiakban: ingatlanok) korábban kifizetett vételárai kapcsán 8 millió Ft-ot számolt el, az adásvétel meghiúsulását követően 32 5...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes felülvizsgálati kérelmében a felmentése jogellenessége jogkövetkezményeire irányuló keresetét elutasító jogerős ítélet tekintetében a Ktv. 17. § (3) bekezdése és az MK 95. számú állásfoglalása megsértésére hivatkozással kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. A felperes szerint a másodfokú bíróság ítélete jogszabálysértő és iratellenes, mivel a felmentése nem tartalmazza azoknak az okoknak, tényekn...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes a keresetében az alperes három közigazgatási határozatának a bírósági felülvizsgálatát kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperesnek a felperest 700 000 forint munkaügyi bírság megfizetésére kötelező határozatát megváltoztatta és a kiszabott munkaügyi bírság összegét 50 000 forintra leszállította. A további két közigazgatási határozat - köztük a felperest 11 fő külföldi állampolgár engedély nélküli foglalkoztatása miatt 9 572 812 forint Munkaerő-piaci Alap javára történő bef...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adóhatóság a felperesnél vizsgálatot tartott általános forgalmi adónemben 2002. II. negyedév, valamint 2003. november-december hónapokra vonatkozóan. 2002. II. negyedévének általános forgalmi adó vizsgálatának eredményeként az elsőfokú adóhatóság határozatával a felperes terhére 1 857 000 Ft általános forgalmi adó különbözetet állapított meg, amely jogtalan visszaigénylésnek minősült, és ennek következtében 928 000 Ft adóbírság megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljáró alperes...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adóhatóság a felperesnél 1997-1998. évekre társasági adó és általános forgalmi adónemre kiterjedő ellenőrzést végzett.
Az ellenőrzés eredményeképpen meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére összesen 52 996 000 Ft adókülönbözetet állapított meg.
Kötelezte továbbá 15 062 000 Ft bírság, 15 123 000 Ft késedelmi pótlék és 10 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére.
A perben is vitatott határozati kötelezés a következők miatt történt.
A felperes 1997-ben szerződést kötött a H. Sport Eg...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A peres felek között folyamatban volt, megismételt eljárás során, a felperes a módosított keresetében 26 635 213 Ft tőke, és ennek 1998. szeptember 17-étől a kifizetés napjáig járó évi 36,5%-os mértékű késedelmi kamata, valamint 9 582 795 Ft tőkésített kamat, és ennek 1998. szeptember 17-étől a kifizetésig járó, a Ptk.-ban meghatározott késedelmi kamatainak megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kérelmét a jogelődje által, az alperes jogelődjével kötött szállítási szerződésből eredő pénzt...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes a keresetében a K. S. Hivatal elnökhelyettesi tisztségéből történt felmentése, közszolgálati jogviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményeként a Ktv. 60. § (4) bekezdése alapján 12 havi átlagkereset megfizetését kérte.
Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította a felperes felmentéséről rendelkező határozat és az alperes elnöke intézkedésének jogellenességét. Az ítélet indokolása szerint az 1993. évi XLVI. törvény (továbbiakban: St...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperesek keresete arra irányult, hogy az alperes a rendes munkaidejüket meghaladó ügyelet teljes idejére rendkívüli munkadíjazást fizessen 2004. május 1-jétől a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 1993. november 23-ai 93/104/EK tanácsi irányelv, az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény és az Mt. 147. § (1) és (3) bekezdése rendelkezései alapján.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és főleg arra hivatkozott, hogy a 93/104/EK ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperesnél 2001. április 30-ától munkaviszonyban állt, amelyet az alperes jogellenesen szüntetett meg. További követelése az alperesnek a jogellenesség jogkövetkezményeiben és szabadságmegváltásban való marasztalására irányult. Álláspontja szerint az alperes "kényszervállalkozásban" foglalkoztatta, tartalma szerint a korábbi munkaviszonyával azonosan.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Megállapította, hogy a fe...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adóhatóság a felperesnél 2001-2002. évre vonatkozóan vizsgálatot tartott. Az ellenőrzésről készült jegyzőkönyv egyebek között a III/4. pontjában megállapította, hogy a felperes fő tevékenysége a Peugeot márkájú gépkocsik értékesítése, javítása és szervizelése volt. A gépjárművek és alkatrészek nagy részét a társaság a budapesti székhelyű P. H. Kft.-től szerezte be. A felperes szerviz esetén a megvásárolt alkatrészek beszerzési számláin a szállító által áthárított általános forgalmi adót be...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Alanyi adómentes EU-s magánszemély részére nyújtott szolgáltatás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink