26651 találat a(z) jogeset cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint az I-II. r. alperes mint eladók és az I. r. felperes mint vevő szerződést kötöttek, melyben - többek között - a K. Kft. tőkéjének 90%-át képviselő üzletrészt az I. r. alperes, míg a további 10%-át képviselő üzletrészt a II. r. alperes eladta az I. r. felperes részére. Részletesen meghatározták a vételár számításának módját és a fizetés rendjét, melynek értelmében az ún. 1. árkomponens mínusz NewCo Vál...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A T. Üdítőital-gyártó Részvénytársaság 2007. június 27-én egyebek mellett a cég elnevezésében, rövidített és idegen nyelvű nevében történt változás - a korábbi cégnév, rövidített név és idegennyelvű elnevezés törlése mellett - a T. Hungária Élelmiszergyártó és Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság, T. Hungária Zrt., és T. Traditional Hungarian Beverages Public Limited Company bejegyzését kérte. Kérelméhez bejelentette azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróság 2000. február 28-án kelt végzésév...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperesek keresetükben 2002. január 01. napjától a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 72. § (1) bekezdés szerinti illetménypótlék és késedelmi kamat megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek fejenként 2002. 01. 01-jétől 2004. 06. 30-áig terjedő időre 513 000 forint, 2004. 07. 01. és 2004. 12. 31. közötti időre 109 200 forint, 2005. 01. 01-jétől 2006. 03. 31-éig terje...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A T. P. 2002. szeptember 13-án a felperes nevében 1 db Ford Orion típusú személygépkocsi árutovábbítását kérte a vámhivatalhoz. A személygépkocsi a vámhivatalba bemutatásra került. A vámhatóság 2002. október 30-ai határidővel átmeneti megőrzést engedélyezett, melynek helyeként a felperes lakcímét határozták meg. Az átmeneti megőrzési kérelemhez a felperes személyi igazolványának, lakcímkártyájának és útlevelének másolata került bemutatásra, valamint a felperes által aláírt nyilatkozat és a ne...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 2004. január 1-jétől 2004. október 31-éig pontgyűjtő értékesítési akciót hirdetett valamennyi termékeit értékesítő cég részére. Ennek keretében 14 cég kereskedő képviselője utazhatott el 5 napra Dubaiba, ahol háromnapos tesztvezetésen vettek részt. A tesztvezetéshez kapcsolódóan a luxemburgi székhelyű cég a felperes felé 240201 számon 2004. december 27-ei teljesítéssel bocsátott ki számlát, külön bizonylatokon szerepeltek a szállás, utazás és étkezés költségei.
A felperes 2004. ja...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperesek keresetét, amely arra irányult, hogy 2004. május 1-jétől kezdődően 2006. december 31-éig az alperes fizesse meg a rendes munkaidejüket meghaladóan ellátott ügyelet idejére a túlóra díjazás és az ügyeleti díj közötti különbözetet. Igényüket a 93/104/EK tanácsi irányelvre, az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 14. §-a és az Mt. 147. § (1) és (3) bekezdése rendelkezéseire alapították.
A m...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság 2006. október 10-én kelt elsőfokú ítéletében a II. r. terhelt bűnösségét csődbűntettben és folytatólagosan elkövetett jövedéki orgazdaság vétségében állapította meg, ezért őt halmazati büntetésül 1 évi börtönbüntetésre és 1 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte a II. r. terhelttel szemben a korábban jogerős ítélettel kiszabott 4 hónapi fogházbüntetés végrehajtását is.
Az ügyben másodfokon eljárt bíróság a 2007. szeptember 27-én jogerős végzésével a II. r. terhelte...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes keresettel támadta az alperesi jogelőd 2006. évi május hó 16. napján kelt H-1805-2/2006. számú határozatát. A másodfokú adóhatóság ezzel a határozatával helybenhagyta az elsőfokú adóhatóságnak azt a fizetési meghagyását, amellyel a felperes terhére 36 403 500 forint helyi iparűzési adóelőleget állapított meg.
Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
A per első tárgyalásán (2006. november 30.) a felperes képviselője a keresetet fenntartotta, egyben kérte a t...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A külföldön nyilvántartásba vett adóalany felperes 2004. november 4-én "munkavégzési, munkaerő és anyagbiztosítási szerződést" (továbbiakban szerződés) kötött a M. Rt. "többkamrás alumínium-hulladék feldolgozó kemence (kohó) építésére". A felek Incoterms 2000 DDU szokvány alapján állapodtak meg, rögzítették, hogy a szerződés teljesítéséért a M. Rt. összesen 2,5 millió eurót fizet a felperesnek, aki jogosult a kiviteli munkálatoknál alvállalkozó igénybevételére is. A felek a szerződésben illet...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes keresete a szolgálati viszonyát megszüntető parancsnok-helyettesi határozat és a felmentés hatályon kívül helyezésére, valamint a szolgálati viszonya helyreállítása mellőzésével az anyagi jogkövetkezmények alkalmazására irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a szolgálati felettes határozatát megváltoztatta, a 2005. december 5-én kelt felmentést hatályon kívül helyezte, és kötelezte az alperest elmaradt illetmény, felmentési időre járó illetmény, valamint a jogviszony helyreállít...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A munkaügyi bíróság ítéletével - a keresetnek megfelelően - megállapította, hogy a felperes heti munkaideje 40 óra, illetménye 245 000 forint/hó volt az alperesnél.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2002. október 21-étől volt az alperes főállású polgármestere, heti 48 órás munkaidővel 165 000 forint/hó illetmény mellett. A faluház vezetésére vonatkozó megállapodást a felek 2002. október 28-án felbontották, azonban a felperes külön díjazás nélkül is vállalta...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperesek sütőipari tevékenységet folytatnak, szolgáltatásuk által érintett földrajzi piac T. és annak kb. 50-60 km-es körzete, amely piacon nemcsak a felperesek, hanem több mint 60 egyéb pékség termékeit is árusítják. A felperesi beavatkozó szakmai érdekképviseleti tevékenységet lát el.
A II. r. felperes ügyvezető igazgatója, Á. T. 2002. február 27-én kelt levéllel "T. kenyér és pékáru ellátásának" témaköre megjelöléssel közös együttgon...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság a 2006. november 21-én kihirdetett ítéletében a II. r. terhelt bűnösségét az államhatár átlépéséhez üzletszerűen segítséget nyújtva folytatólagosan, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettében állapította meg, ezért őt 2 év 6 hónap fegyházra, 4 év közügyektől eltiltásra, 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 800 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. Megállapította, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ítélet az I. r., a...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes gazdasági társaság felszámolását a bíróság 2003. április 2-ai kezdőnappal rendelte el. A felszámolás kezdő időpontja előtti napig, 2003. április 1. napjáig, az alperes mint végrehajtó az R. Bank Rt. végrehajtási kérelme alapján a felperes bankszámlájáról összesen 73 496 380 Ft-ot emelt le és utaltatott át a végrehajtói letéti számlára. A befolyt összegből 2003. március 25-én a végrehajtást kérő részére 31 591 410 Ft-ot, 2003. ápri...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság az 1994. november 10-én indult felszámolási eljárásban végzésével a hitelező kifogását elutasította. A végzés indokolásában megállapított tényállás szerint a hitelező 2004. szeptember 20-án a felszámoló intézkedésével szemben előterjesztett kifogásában azt sérelmezte, hogy a felszámoló a záró végzés tartalmával ellentétesen - mely az ingatlanvagyon hitelezők részére való átadásáról rendelkezett - a felszámolási eljárást befejező végzés elleni fellebbezés elbírálása előtt 2...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Üzletrész-ajándékozás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink