2554 találat a(z) járulék cimkére

Cikk

A csapatépítő tréningek célja az egyéni és csapatteljesítmény növelése. A tréningek elemei sokfélék, lehet bennük képzés, egymáshoz tartozást és egymást segítő játék, kalandtúra, közös vacsora. Melyiket hogyan kell elszámolni, mennyi adót, járulékot kell utána fizetni? Összefoglaltuk.

Cikk

Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet. Pál apostol rómaiakhoz írt levelét (13:7) citálva összefoglaltuk, hogy Magyarországon milyen közterheket viselnek a vallási közösségek szolgálatában álló személyek, illetve milyen mentességek, kedvezmények illetik meg ezt a kört.

Kérdés

Tisztelt Tanácsadók, 2013 decemberében fejeztem be főiskolai tanulmányaimat, de közben kiderült, hogy gyereket várok, ennek következtében nem vállaltam munkát.Jelenleg regisztrált munkanélküli vagyok, és évek óta főállású őstermlő. A 2014. évi változások miatt vagyok jogosult a diplomagyedre. Őstermelőként az éves bevételem nem haladja meg a 600 ezer forintot. Első kérdésem az lenne, hogy a diplomás gyed, illetve a főállású őstermelői tevékenységem hogyan függ össze? Szüneteltetnem kell az őstermelői tevékenységem,vagy "vissza kell lépnem" őstermelőnek, esetleg elég annyi, hogy a gyermekem 1 éves koráig nem keletkezik bevételem? Ezt jelentenem kell valahol? Másik kérdésem az egységes területalapú támogatással kapcsolatban lenne, amely támogatásra jogosult vagyok (kb. 2 hektár földemmel). Érdekelne,hogy ez a támogatás bevételnek számít-e? Gyermekem 1 éves koráig a támogatásra jogosult vagyok-e diploma gyed mellett? Van-e egyáltalán bármilyen összefüggés a diploma gyed és terület alapú támogatás közt? Jelenleg ugye főállású őstermelőként vagyok biztosítva. A diplomás gyed időszaka alatt biztosítva leszek?Ha, igen, akkor őstermelőként kell-e erre az időre fizetnem a járulékaimat? Még egy kérdésem lenne, hogy a jelen törvények szerint mi a különbség a főállású őstermelő, illetve az őstermelő járulékfizetése között? Remélem tudnak nekem ezekben a kérdésekben segíteni. Előre is nagyon köszönöm a válaszukat.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2013. óta közös őstermelői igazolvánnyal rendelkezik a családjával, az akkor még 17 éves kiskorú gyermek. Idén betöltötte a 18. életévét, nappali tagozaton gimnáziumban tanul. Szeretném kérdezni, hogy kell-e ez esetben járulékot fizetni és bevallani a gyermeknek, főállású őstermelőnek minősül-e? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Ha a kft. alapít egy leányvállalatot, melynek egyedüli tulajdonosa, akkor a leányvállalat ügyvezetését az ügyvezető elláthatja-e határozatlan idejű megbízási szerződéssel? Kell-e vizsgálni járulékfizetési szempontból, hogy milyen egyéb jogviszonyai vannak? Ha rendelkezik rehab kártyával, és a megbízási díj nem éri el a minimálbér 30 százalékát, akkor az ehóra is érvényesíthető-e a rehab kedvezmény?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társas vállalkozás tagjának 2013.07.01-től másik cégben 36 órás munkaviszonya lett. Itt megfizetik utánna a járulékot. A kft.-ben az ügyvezetői teendőket is ellátja havi 20 órában (nem csak a tagja a kft.-nek); erre a jogviszonyra be kell-e jelenteni, és ha nem vesz ki jövedelmet, kell-e fizetni járulékot utána? Válaszát előre is köszönöm,

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Visszavásárolt üzletrész adózása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Készenléti jellegű munkakörben napi munkaidő

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink