Teljes kereskedelmi blokádot szorgalmaz Oroszország ellen a lengyel miniszterelnök Cikk
Keményebb szankciókat és teljes kereskedelmi blokádot szorgalmazott Oroszország ellen Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szombaton.
Keményebb szankciókat és teljes kereskedelmi blokádot szorgalmazott Oroszország ellen Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szombaton.
Az OTP csoport ukrajnai leánybankja tevékenységét fenntartja, támogatja, ugyanakkor az oroszországi leánybank számára nem nyújtanak finanszírozást, az orosz állampapírok forgalmazását felfüggesztették – olvasható a pénzintézet honlapján.
Személyzetének több száz tagját elbocsátotta csütörtökön a legnagyobb brit tengeri komptársaság, a P&O Ferries, és a következő napokra felfüggesztette működését is. Több brit kikötőben tiltakozó megmozdulások kezdődtek, sok hajóról nem hajlandók távozni az elbocsátott tengerészek.
Az Audi Hungaria Zrt. árbevétele 2,6 százalékkal nőtt tavaly, adózott eredménye azonban több mint 30 százalékkal csökkent, miközben a cég 3 százalékkal kevesebb motort gyártott, de több mint 10 százalékkal több autót készített, mint egy évvel korábban – hangzott el az éves adatokat ismertető sajtótájékoztatón Győrben csütörtökön.
A tavaszi mezőgazdasági munkákhoz szükséges műtrágya elegendő mennyiségben rendelkezésre áll az országban – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető az ellátás helyzetéről a hazai műtrágya-forgalmazókkal és importőrökkel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével is egyeztetett, olvasható a tárca honlapján.
Százhúsz milliárd forint értékben két beruházás kezdődik meg Kaposváron, amelyek nyomán több mint hatszáz új munkahely jön létre a városban – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután letették az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó Sisecam csoport, majd a Kometa 99 Zrt. húsfeldolgozó vállalat kaposvári beruházásainak alapkövét.
A NAV, ahogy azt a jogszabályok előírják, közzéteszi a bejelentkezési kötelezettséget mulasztók adatait.
Meghatározott körben nem kell eljárási díjat, illetve túlsúlydíjat fizetni üzemanyagot szállító járműveknek az innovációért és technológiafejlesztéséért felelős miniszter tegnap megjelent 9/2022. rendelete szerint.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel szerda estéhez képest: az euróhoz és a frankhoz viszonyítva gyengült, a dollárral összevetve ugyanakkor erősödött.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján adott ki tájékoztatót a 2022. február havi adatok alapján készített előzetes statisztikai mérlegéről.
2022. március 14-én publikálta a globális minimumadó végleges modellszabályaihoz kapcsolódó kommentárt az OECD. A kommentár a 2021. december 20-án nyilvánosságra hozott modellszabályok értelmezését és alkalmazását hivatott segíteni, olvasható a Deloitte közleményében.
Czeglédi Bernadett
munkajogi és társadalombiztosítási szakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől