hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jelentősen emelkedtek a termelői árak Németországban

  • MTI

Németországban soha eddig nem látott mértékben, még a vártnál is jelentősebben emelkedtek a termelői árak áprilisban éves összevetésben – tette közzé az MTI.

A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken azt közölte, hogy áprilisban a termelői árak növekedése 33,5 százalék volt tavaly áprilishoz képest. Márciusban 30,9 százalékos, februárban pedig 25,9 százalékos éves szintű emelkedést jegyeztek fel.

Áprilisban 2,8 százalékkal nőttek a termelői árak márciussal összevetve, ami viszont már lassulás a márciusi 4,9 százalékhoz képest.

Olvassa el korábbi cikkünket a témában az Adózóna oldalán:

Meredeken emelkednek a globális energia- és élelmiszerárak
Brutális áremelkedés: 30 százalék közelében drágult a kenyér, a baromfi- és marhahús, a krumpli egy év alatt

Az elemzők éves szinten kisebb, 31,5 százalékos, havi összevetésben szintén szerényebb, 1,4 százalékos termelői áremelkedésre számítottak.

Áprilisban az energiaárak éves szinten 87,3 százalékkal, havi összevetésben pedig 2,5 százalékkal nőttek. Az éves növekedésen belül az elosztóhálózati földgáz ára 154,8 százalékkal, az elektromos áramé pedig 87,7 százalékkal emelkedett.

Tavaly átlagosan 10,5 százalék volt a termelői áremelkedés Németországban, miután 2020-ban 1 százalékos csökkenést jegyeztek fel 2019-hez viszonyítva. Tavaly átlagosan 24,8 százalékkal nőttek az energiaárak az előző évi 4 százalékos csökkenés után, a földgáz ára 41,7 százalékkal emelkedett, míg az elektromos áram 25,1 százalékkal drágult 2021-ben – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyerekkedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Áfa

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink