hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Globális minimális társaságiadó-kulcs bevezetését hagyta jóvá az EP

  • MTI

Az Európai Parlament (EP) képviselői jóváhagyták azt az európai bizottsági javaslatot, amely kötelezővé tenné a globálisan minimum 15 százalékos társaságiadó-kulcsról született nemzetközi megállapodást – közölte az uniós parlament csütörtökön, tette közzé az MTI.

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén a globális minimális társaságiadó-kulcsra vonatkozó irányelvről szóló jelentést 503 szavazattal, 46 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett fogadták el.

A jelentés a jogszabály mielőbbi alkalmazása érdekében az EP helyben hagyta az Európai Bizottság javaslatának kulcsfontosságú elemeit, és többek között nem változtatott a jogszabály tagállami átültetésére vonatkozó ütemterven és annak 2022. december 31-ei határidején sem.

A képviselők azonban több ponton módosították a javaslatot, például egy felülvizsgálati záradék bevezetésével. A felülvizsgálat arra biztosítana lehetőséget, hogy változtatni lehessen az éves árbevételi küszöbértéket, amely felett a multinacionális vállalatok a minimum-adómértékre vonatkozó jogszabály hatálya alá esnek. Egy hatásvizsgálatban pedig azt mérnék fel a képviselők, hogy a jogszabály milyen hatással van a fejlődő országokra.

Az EP-képviselők továbbá visszavágnák az uniós bizottság által javasolt kivételek számát és korlátoznák a szabályokkal való visszaélés lehetőségét. Az utóbbi cél érdekében az EP az adóelkerülési megoldások elleni szabályokat tartalmazó bekezdéssel egészítette ki a jogszabály-tervezetet.

Az irányelv célja, hogy az uniós jogba is átültesse azt a nemzetközi társasági adómértékről született megállapodást, mely a nagy multinacionális vállalatok számára 15 százalékos minimum társaságiadó-mértéket szabna meg – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Tandíj visszafizetése felmondás után

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Irodai adminisztrátor

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Felmondási idő

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 július
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs