11740 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

A gazdasági semlegesség lehetővé teszi, hogy a magyar gazdaság 2025-ben 3–6 százalék közötti növekedést érhessen el. Ahhoz, hogy ezt az esélyt hazánk ki tudja használni, a kormány három kulcsterületre összpontosít: a megfizethető lakhatás és a gazdasági növekedésen alapuló gyors béremelkedés biztosítására, valamint a méretugrás elősegítésére a kis- és közepes vállalkozásoknál – hangsúlyozta hétfőn kiadott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Cikk

A geopolitikai bizonytalanságok ellenére is aktív maradt a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan csökkent, de becsült értéke nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont tavaly a technológiai szektor volt, míg idén a feldolgozóipar kapott lendületet az első hat hónapban, majd júniusban megvalósult a magyar gazdaság történelmének eddigi legnagyobb tranzakciója is.

Cikk

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020–2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az áfa, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.

Cikk

A társadalombiztosítás keretén belül megállapítható nyugdíjakra való jogosultságot és azok összegét az adott személy elismerhető szolgálati ideje is befolyásolja. Általánosságban elmondható, hogy nyugdíjra jogosító szolgálati időnek az az időszak minősül, amely alatt az adott személy a fennálló biztosítási jogviszonya alapján biztosított, és nyugdíjjárulék-fizetésre kötelezett volt, illetve megállapodás alapján nyugdíjjárulékot fizetett. A nyugdíjjárulék fizetése nélküli azon időszakokat, amelyek szolgálati időként elismerhetők/beszámíthatók, a vonatkozó jogszabály külön meghatározza.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink