11738 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

Még az EU tavaly novemberi budapesti csúcstalálkozóján jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy készülőben van egy olyan salátatörvény (úgynevezett omnibusz-rendelet), melynek célja lenne a különböző, gyakran egymást átfedő és a vállalatoknak láthatóan igen komoly terhet jelentő EU-s fenntarthatósági szabályrendszerek egyszerűsítése és egységesítése. Indokként a vállalatokra nehezedő bürokrácia csökkentését, az innováció és a versenyképesség növelését jelölte meg.

Cikk

Az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik. A magasabb értékhatár 2025. január 1-jétől visszamenőleg alkalmazható (az alanyi adómentesség választhatóságára jogosító értékhatár emeléséről szóló, 2025. január 26-ától hatályos 5/2025. kormányrendelet 2. §-a) – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Cikk

Egyre nagyobb teret nyer a pénzügyi területen a mesterséges intelligencia – a vállalatok több, mint hetven százaléka használja valamilyen szinten pénzügyi folyamatai során. Az arány ráadásul a következő három évben várhatóan 80 százalék fölé emelkedik majd – állapította meg a KPMG. A szervezet a pénzügyi beszámolók előkészítésének szezonjában tette közzé 2024 folyamán készült globális kutatásainak eredményeit – olvasható a KPMG sajtóközleményében.

Cikk

Az egyszerűsített foglalkoztatás rendkívül népszerű foglalkoztatási forma, mivel az számos adózási, nyilvántartási és egyéb kötelezettség alól mentesít. Emiatt a jogalkotó gondosan körülhatárolja azon eseteket, amikor a jogszabály nyújtotta kedvezményekkel élni lehet. Cikkünkben a fő korlátokat mutatjuk be.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kanadából származó jövedelem

Szipszer Tamás

adószakértő

Iskolakezdési támogatás

Lucz Zoltánné

adószakértő

Autópálya-pótdíj adóhatása

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink