adozona.hu
Fordulatos júliust produkált az albérletpiac
//adozona.hu/altalanos/Fordulatos_julius_ingatlan_alberletpiac_T6Y70A
Fordulatos júliust produkált az albérletpiac
A júliusban 1,6 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak júniushoz képest, de az albérletszezont érintő drágulás visszafogott maradt. Budapesten egy hónap alatt 1,7 százalékkal kerültek feljebb az albérletárak. Éves összevetésben pedig 5-5,5 százalékos bérletidíj-emelkedés történt a fővárosban és országos szinten – derül ki a KSH-ingatlan.com sajtóközleményéből.
Budapesten július eleje és a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése között 260 ezerről 266,5 ezer forintra nőtt a kiadó lakások átlagos bérleti díja, de az albérletszezon kezdete után ismét 260 ezer forintra süllyedt.
A kiadó lakások kínálata az elmúlt hetekben bővült: országosan 4 százalékkal, Budapesten több mint 5 százalékkal nőtt a választék, az egy évvel korábbi szinttől ugyanakkor továbbra is elmarad.
Augusztus elején Budapesten 260 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, az egyetemvárosok közül Debrecenben 220 ezer, Szegeden 210 ezer, Győrben és Székesfehérváron 200-200 ezer, Pécsen 180 ezer, Miskolcon pedig 130 ezer forint volt a középérték.
Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
A havi lakbéremelkedés mértéke júliusban országosan 1,6 százalék volt, míg a fővárosban 1,7 százalékkal kerültek feljebb az albérletárak júniushoz képest. Éves összevetésben országosan 5 százalékos, Budapesten pedig 5,5 százalékos albérlet-áremelkedés történt, ami továbbra is jóval visszafogottabb tempót mutat a korábbi évek 10-11 százalékos drágulási üteméhez képest.
„Az, hogy júniushoz képest júliusban emelkedtek a lakbérek, szinte borítékolható volt, hiszen hagyományosan ekkor kezdődik az albérletpiac legerősebb időszaka. Az viszont már sokat elárul a piac jelenlegi helyzetéről, hogy 2020 óta csak 2025 júliusában volt a mostaninál kisebb a havi drágulás, akkor országosan 1,4 százalékos emelkedést mért a lakbérindex. Ráadásul a mostani áremelkedés sem bizonyult tartósnak” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakember szerint ebben a visszafogott kereslet és az időszakosan enyhén bővülő kínálat meghatározó szerepet játszik. Budapesten július elején 260 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, amely a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésének időszakára 266,5 ezer forintra emelkedett. Augusztus elejére azonban ismét 260 ezer forintra tért vissza. Az egyetemvárosokban sem következett be látványos áttörés.
Bővült a választék, de tavaly még több albérlet volt
A kínálati oldalon az elmúlt hetekben már határozottabb élénkülés látható. Június vége és augusztus eleje között országosan több mint 4 százalékkal nőtt a kiadó lakóingatlanok száma. Budapesten 5,4 százalékos, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban pedig közel 3 százalékos bővülés történt. A választék ugyanakkor még így is szűkebb az egy évvel korábbinál: országosan közel 9 százalékos, Budapesten mintegy 6 százalékos, a megyeszékhelyeken pedig 16 százalékos az éves elmaradás.
A nagy kínálattal rendelkező fővárosi kerületek többségében az elmúlt hetekben nőtt a választék. A XIII. kerületben 16, a IX.-ben 14, a VII.-ben 11, a VIII. és XI. kerületben pedig 7-7 százalék körüli bővülés történt július végéhez képest. Az egyetemvárosok közül Debrecenben 13, Miskolcon 10, Pécsen 7 százalékkal nőtt a kínálat, Szegeden pedig több mint harmadával bővült a választék. Győrben lényegében nem változott a kiadó lakások száma.
Budapesten újra 260 ezer forint az átlag
Az ingatlan.com augusztus eleji adatai szerint Budapesten 260 ezer forint volt a kiadó lakások átlagos bérleti díja a kínálati piacon. Az egyetemeknek helyet adó vagy azokhoz közeli budapesti városrészek közül a VIII. kerületben 240 ezer, a IX.-ben 250 ezer, a XI.-ben 280 ezer, a XIII.-ban pedig 270 ezer forint volt a mediánérték. A legolcsóbb kerületek közé sorolható továbbra is a XVIII. kerület, a maga 200 ezer forintos árszintjével. Vagy a XIX., XX. és XXI. kerület, utóbbiakban egyaránt 210 ezer forint körül alakult a bérleti díjak mediánja.
Az egyetemvárosok közül Debrecenben 220 ezer, Szegeden 210 ezer, Győrben és Székesfehérváron 200-200 ezer, Pécsen 180 ezer forint volt az átlagos bérleti díj augusztus elején. Miskolcon 130 ezer, Dunaújvárosban pedig 120 ezer forintos középértéket mutattak az adatok.
Hosszú távon a hozamokra érdemes lesz figyelni
Balogh László szerint hosszabb távon a lakáskiadás befektetési vonzerejét a bérleti díjak mellett a más eszközökkel elérhető hozamok alakulása is befolyásolhatja. „Ha Magyarország közeledne az euró bevezetéséhez, és ezzel párhuzamosan tartósan alacsonyabbá válnának az állampapírpiacon elérhető hozamok, az ismét javíthatná a lakáskiadás relatív vonzerejét a befektetők szemében. Ez azonban egyelőre csak hosszabb távú lehetőség, amelynek megvalósulása számos gazdasági és piaci feltételtől függ. Ráadásul az ingatlan-áremelkedés lassulása, illetve a lakáskiadás jelenleg csökkenő hozamszintje miatt az ingatlan, mint befektetés egyelőre folyamatosan veszít a népszerűségéből. Ezért szűkül tavaly óta a kiadó lakások kínálata is.” – fűzte hozzá az ingatlan.com szakértője, derül ki a KSH-ingatlan.com sajtóközleményéből.
Hozzászólások (0)