adozona.hu
Még több vállalkozás előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával
//adozona.hu/altalanos/Szechenyi_Kartya_Program_kkv_Garantiqa_keze_E3XYTS
Még több vállalkozás előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával
Még több hazai kis- és középvállalkozás (kkv) előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával: a Kavosz Zrt. által koordinált program három hitelkonstrukcióját július végétől igényelhetik azok a cégek, amelyek részvételét eddig biztosítéki vagy egyéb feltételek korlátozták – közölte az MTI.
A Kavosz csütörtöki, MTI-nek küldött közleményében ismertette: a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram az EU támogatásával az InvestEU Alap keretében valósul meg, célja elsősorban a magasabb kockázatú vagy megfelelő biztosítékkal nem rendelkező kkv-k finanszírozáshoz jutásának megkönnyítése, ezáltal termelékenységük és versenyképességük erősítése.
Ismertették: az említett garantőri készfizető kezességvállalás tovább bővíti a finanszírozási lehetőségeket is, miközben az InvestEU kezességvállalás nem csökkenti a vállalkozások rendelkezésére álló de minimis keretét.
A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+ és a Széchenyi Likviditási Hitel MAX+ konstrukciók esetében például kedvezőbbé válnak az igényelhető hitelösszeg meghatározására vonatkozó keretszabályok, míg a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ esetében a maximális elérhető hitelösszeg akár egymilliárd forint is lehet, illetve a finanszírozáshoz jutás megkönnyítése érdekében a hitelkonstrukciók akár természetes személy kezességvállalása vagy dologi biztosíték nélkül is elérhetőek lehetnek – olvasható az MTI közleményében.
Hozzászólások (0)