11737 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

Az szja-törvény mellett már a szochotörvény is ösztönzi a befektetések tartós befektetési számlán (tbsz) történő hosszú távú elhelyezését. Az idei évtől hatályos módosítás következtében az eddigi szja-kötelezettség mellett szochokötelezettséggel is kell számolni, ha a lekötési időszak nem éri el az 5 évet.

Cikk

Sajnálatát fejezte ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, amiért Donald Trump amerikai elnök 25 százalékos vámot jelentett be minden, az Egyesült Államokba érkező acél- és alumíniumtermékre. Von der Leyen kijelentette: az Európai Unióra kivetett indokolatlan vámok nem maradnak válasz nélkül.

Cikk

Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az eMAG webáruház üzemeltetőivel szemben. Az e-kereskedelmi cég a 2021-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás eredményeként mintegy 4 milliárd forint értékű intézkedéscsomagot vállalt, melynek részeként az eMAG egy közel 3 milliárd forintos, a hazai vállalkozásokat támogató program megvalósítását is vállalta. A GVH utóvizsgálata ez utóbbi értékelésére irányul. A nemzeti versenyhatóság következetesen törekszik arra, hogy egyes eljárásai eredményeként a hazai kis- és középvállalkozásokat támogató vállalásokat érjen el az eljárás alá vontaknál, olvasható a GVH oldalán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kanadából származó jövedelem

Szipszer Tamás

adószakértő

Iskolakezdési támogatás

Lucz Zoltánné

adószakértő

Autópálya-pótdíj adóhatása

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink