11344 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

Az idei III. negyedévben 10 százalékkal, 58 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja az előző év őszéhez képest. A kárráfordítások feleennyivel nőttek (az utolsó negyedévben egyáltalán nem), csökken az infláció, így kisebb bővülés lenne indokolt. A kárráfordítás mellett az adó hatását is kiszűrő korrigált MNB-index így 2024 minden negyedévében enyhén nőtt, olvasható az Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.

Cikk

Egy év alatt kétszeresére, 18,2 millió forintra emelkedett az átlagos piaci lakáshitel szerződések összege. Miután a béremelkedés és a kamatok csökkenése az emelkedésnek csak kisebb részét tudta ellensúlyozni, az őszi hónapokban a bankokkal szerződő családok már azt vállalták, hogy a nettó átlagbér 33 százalékának megfelelő törlesztőrészletet fizetnek – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Cikk

A minimálbér 9 százalékos emelése automatikusan ugyanilyen arányban emeli majd a rehabilitációs hozzájárulás összegét is: az idei 2 401 200 forint helyett jövőre már 2 617 200 forintot kell majd fizetniük minden egyes hiányzó munkatárs után azoknak a cégeknek, amelyek a munkaerő-állományuk legalább 5 százalékát nem megváltozott munkaképességűekkel töltik fel, olvasható a Trenkwalder közleményében.

Cikk

Köteles valóban a Tbj. szerint a foglalkoztató kiadni a foglalkoztatott számára a T1041-es nyomtatvány hiteles másolatát és az elfogadó nyugtát, amennyiben belép, kilép a foglalkoztatott, vagy a FEOR-számában, heti óraszámában történt változás? Széles Imre társadalombiztosítási szakértő válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.

Cikk

A korábbi évekhez hasonlóan, az idei év végén is sokan teszik fel a kérdést, hogy ugyan már decemberben is rendelkeznek a nyugdíjazáshoz szükséges jogosultsági feltételekkel, azonban mikortól vegyék igénybe az öregségi nyugdíjat, még az idei évtől, vagy a jövő évi nyugdíj-megállapítás eredményez-e magasabb összegű kezdő nyugdíjat számukra.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Két munkakör

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Családi kedvezmény és családi pótlék

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink