634 találat a(z) fejlesztési tartalék cimkére

Kérdés

2012-ben egy 7 millió forintos beruházást bérleti ingatlanberuházásként számolt el a cég. Ebből 1,5 millió forintot korábban képzett fejlesztési tartalék feloldásaként számolt el. 2013.01.01-jétől a cég kivás volt 2017.07.05-éig. 2017.07.06-ától taos ismét. 2017.11.30-án a bérelt ingatlanberuházást a könyveiből kivezette. A könyv szerinti érték kivezetéskor kb 2,8 millió forint. (esetünkben a kivatörvény szerinti számított nyilvántartási érték is ennyi). Jól gondolom-e, hogy a 2017. 12.31-én számolt taoalap 1,5 millió forinttal nő a korábban igénybe vett fejlesztési tartalék miatt? Ha most a kivezetésnél a könyv szerinti érték 0 lenne és e szerint a nyilvántartási érték is 0 lenne, akkor is nő a taoalap 1,5 millió forinttal? Köszönöm ha válaszolnak, üdvözlettel, CsK

Kérdés

Egyik kft.-m nem használta fel a 2013-ban lekötött tartalékba átvezetett fejlesztési tartalékát. Azt tudom, hogy ennek a társasági adóját 2018.01.31-ig késedelmi pótlékkal együtt be kellett fizetni. Ez meg is történt. Kérdésem az, hogy önellenőrizni kell-e a 2013-as társasági adót? Ha nem, akkor hogyan könyveljem le ezt a kötelezettséget? Úgy gondolom, hogy ez a 2017-es eredményt nem befolyásolhatja! Most lekönyveltem a 891/461 között, de így a tárgyévi eredményem kevesebb lenne? A társaságiadó-bevallásban megtaláltam azt a sort, ahol ezt be kell vallanom, de az már a tárgyévi eredmény utáni sorban van. Várom válaszukat.

Kérdés

Ingatlant vásároltunk, a fejlesztési tartalékot felhasználtuk a 2016. évben. Az értékcsökkenést számoljuk számviteli törvény szerint és adótörvény szerint. Az adótörvény szerinti értékcsökkenést megnövelnénk a fejlesztési tartalék értékével, továbbiakban a számviteli és adótörvény szerinti értékcsökkenés nem térne el. Megtehető-e?

Kérdés

Ingatlant vásároltunk, a fejlesztési tartalékot felhasználtuk 2016 évben, Úgy gondoljuk, hogy 2017. évben a fejlesztési tartalék teljes összegével megnöveljük a társasági adót. Megtehetjük-e? köszönöm a válaszukat

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cég képez fejlesztési tartalékot, amit fel is old a következő évben, mert beruházott. Ez után két évig a beruházott eszköz adótörvény szerinti értékcsökkenésével növelte a tao-alapot. Majd a harmadik évben értékesítette ezt a tárgyi eszközt. Ez a képzés évében csökkentette a tao-alapot, a következő években csak a fele összeggel tudta emelni, azaz visszaforgatni az előre hozott értékcsökkenést. Ilyenkor ez befejezettnek tekinthető, és úgymond "megnyerte" a maradék, még el nem számolt taót? Kell az értékesítés évében a tao-bevallásban korrigálni?

Kérdés

2013-ban képzett fejlesztési tartalékot egy vállalkozás, melyhez kapcsolódóan beruházást hajtott végre 2017. év folyamán, de ebben az évben már kivaalany volt. Az tiszta, hogy nyilvántartást vezet, ellenőrzöm, hogy eleget tett-e a 4 éves kötelezettségének, beszerezte az eszközt. A kérdésem az lenne, hogy a könyvekben lekötött tartalékból vissza kell-e vezetni 2017-ben az összeget eredménytartalékba?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az érintett kft. kivás. Mérlegében 1,5 millió forint eredménytartalék van. A 2017-es adózatlan eredménye 1,4 millió forint. Ez évben maximálisan mekkora összeget, milyen módon helyezhet fejlesztési tartalékba? Az aktuális adókötelezettségét ez hogyan befolyásolja? Köszönettel várom válaszát. Székely Lajos

Kérdés

Kedves Szakértő! Engedélyezi-e a társasági adó tv.,hogy ugyanazon újonnan beszerzett tárgyi eszközt figyelembe vegyünk a fejlesztési tartalék feloldásánál is és a 2017.évi Tao. tv. 7. §(1) zs) pontjában említett kis- és középvállalkozók új műszaki gép beruházási kedvezményként is? Köszönettel

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2017. évtől kiva hatálya alá tartozó vállalkozás olyan tárgyi eszközt értékesít, amelyre a megelőző évben fejlesztési tartalékot vett igénybe. Úgy tudom, hogy a tao szerint adóalap-növelő lenne a nyilvántartási értéke, amikor kivezetem, viszont a kivás időszaka alatt hogyan kell kezelni a fejlesztési tartalékra jutó korábban igénybe vett adóalap-csökkentő tételt, ha értékesítésre kerül sor? Válaszát köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2017-ben tao alá tartozó, de 2018-tól kivás vállalkozás leköthet-e fejlesztési tartalékot a 2017. évre? Ha igen, akkor ennek hogyan fog történni az felhasználás utáni elszámolása? Tao-s cég esetében a beszerzett eszköz értékcsökkenésének mértékével fokozatosan növeljük vissza az adóalapot, de kiva-időszak alatt ilyen nincs. Hogyan történik ez idő alatt a korábban taoalap-csökkentésként igénybe vett adókedvezmény "visszatöltése"? Kérem ebben a kérdésben szakértő válaszukat. Köszönettel: Bálint Eszter

Kérdés

Egyéni vállalkozó szeretné korábban képzett fejlesztési tartalékát felhasználni székhelyén garázsépítésre a tevékenységéhez használt erőgépek tárolására. A székhelye megegyezik az állandó lakcímével. A tartalékot felhasználhatja-e és milyen mértékben?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbiakban kérem szíves állásfoglalásukat. A kft. 2013-ban fejlesztési tartalékot képzett. A társaság tevékenysége: sportlétesítmény építése. 2016-ban a beruházással kapcsolatban az alábbi tevékenységek folytak: üzleti partnerekkel tárgyalások szervezése, hatóságokkal történő egyeztetés, építési engedély intézésében segédkezés, befektetőtárs keresése, tulajdonostársak tájékoztatása a projekt előrehaladásáról, a honlap kezelése, információk aktualizálása a projekttel kapcsolatban. A fenti tevékenységek, ha megfelelnek a beruházás fogalmának, és azok téves könyvelés miatt nem kerültek 161-es beruházás számlára, lehet-e ezeket önrevízió keretében átkönyvelni és a fejlesztési tartalék felhasználására elszámolni? Válaszukat köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A feltett kérdésem kizárólag az, hogy a fejlesztési tartalék felhasználásának elmaradása miatti pótlólagos társaság adót hogyan kell az eredménykimutatásba beállítani? Az eredeti kérdésem ez volt, amelyre nem kaptam sajnos választ: Kérdésem az, hogy amennyiben a 2017. év utolsó napjáig fel nem használt fejlesztési tartalék után 300 ezer forint társasági adót kell fizetnünk, valamint 26 ezer forint késedelmi kamatot, akkor helyesen könyveljük-e le az alábbiak szerint ezen összegeket: Társasági adó fiz. köt – könyvelve 2017,12,31 T 891 Társ.adó – K 461 Társ.adó fiz. köt, valamint T 863 Késedelmi pótlék – K 482 Ktg-ek, ráf. passzív időbeli elhatárolása ugyancsak 2014.12.31-én. Fentiek után a társasági adó 300 ezer Ft-os össszegét hova kell beállítani az eredménykimutatásban? A 2017. évi beszámoló fizetendő adó sorába, vagy csökkenti a tárgyévi adózás előtti eredményt, és a társaságiadóalap-növelő tételként kell az adóalapot korrigálni – 1629-es bevallás 04-01 lap 11 sora volt. Ebben az esetben a 2017. évi fizetendő adó az eredménykimutatásban kizárólag a 2017.évi tevékenység utáni összegben jelenik meg. Köszönöm, ha fentiek eldöntésében szakszerű segítséget kapnék.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Amennyiben a társaság a megképzett fejlesztési tartalékot 4 év alatt nem használja fel, úgy a 4. év utáni első hónap utolsó napjáig a fel nem használt fejlesztési tartalék társaságiadó-vonzatát meg kell hogy fizesse a jogszabály szerinti irányadó időszakra jutó késedelmi kamattal együtt. Kérdésem az, hogy amennyiben a 2017. év utolsó napjáig fel nem használt fejlesztési tartalék után 300 ezer forint társasági adót kell fizetnünk, valamint 26 ezer forint késedelmi kamatot, akkor helyesen könyveljük-e le az alábbiak szerint ezen összegeket: Társasági adó fiz. köt - könyvelve 2017,12,31 T 891 Társ.adó - K 461 Társ.adó fiz. köt, valamint T 863 Késedelmi pótlék - K 482 Ktg-ek, ráf. passzív időbeli elhatárolása ugyancsak 2014.12.31-én. Fentiek után a társasági adó 300 ezer Ft-os össszegét hova kell beállítani az eredménykimutatásban? A 2017. évi beszámoló fizetendő adó sorába, vagy csökkenti a tárgyévi adózás előtti eredményt, és a társaságiadóalap-növelő tételként kell az adóalapot korrigálni - 1629-es bevallás 04-01 lap 11 sora volt. Ebben az esetben a 2017. évi fizetendő adó az eredménykimutatásban kizárólag a 2017.évi tevékenység utáni összegben jelenik meg. Köszönöm a segítségüket.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem 2013-ban fejlesztési tartalék terhére nagy értékű ingatlant vásárolt új építésű társasházban, melyet a kivitelezőnek még a megrendelő kérésének megfelelően be kellett volna fejeznie. Sajnos a kivitelező társaság ellen a bankja és a NAV végrehajtást kért és hosszú évekig tartó huzavona után tegnap az egész társasházat mint a kivitelező cég vagyonát elárverezték, többek közt az ügyfelem lakásával egyetemben, mivel az egy ügyvédi hibából eredendően már nem került fel fenntartással a széljegyre mint tulajdoni hányad. Most nekem a beruházások közül ki kell vezetnem. Kérdésem lenne, hogy ugyan a megvételtől számított 4 év eltelt, de ez esetben hogyan számolok el a fejlesztési tartalékkal, a vétellel felhasználtam és rajtam kívülálló ok miatt elbuktam vagy mintha nem is használtam volna fel? Válaszát előre is köszönöm ! Üdvözlettel, Sárköziné Annamária

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Harmadik országbeli import, EU-s számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró vagy helyesbítő számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink