292 találat a(z) cég cimkére

Új adómódosító: nem kell szochót fizetniük a gyet mellett dolgozóknak Cikk

Alig érthető törvénymódosítási javaslatokat tartalmaz a 2013. március 1-jén aT/10238. számon benyújtott, az adó és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi együttműködés egyes szabályairól szóló törvénymódosítási csomag. A javaslat és indoklása szerint 2013. július 1-jétől a gyermeknevelési támogatás mellett személyesen folytatott egyéni vagy társas vállalkozói tevékenység esetén az ellátásban részesülők mentesülnek a szociális hozzájárulási adó, valamint az egyéni járulékok megfizetése alól.

Hogyan célszerű fejlesztési tartalékot képezniük egyéni vállalkozóknak? Szakértői Kommentár

Olvasói kérésre, összefoglaltuk a fejlesztési tartalék képzéséről és felhasználásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Az egyéni vállalkozók esetében a vállalkozói bevétel a személyi jövedelemadó 49/B §-a alapján -- legfeljebb annak mértékéig – csökkenthető többek között az úgynevezett fejlesztési tartalék összegével, ami valójában nem más, mint egy szimulált, szabályozás által körülhatárolt összeg, (gyakorlatilag egy előrehozott értékcsökkenés, vagy halasztott adó).

Rezsi elszámolása Kérdés

Szeretném tudni, hogy Kft. tulajdonában lévő irodának levonhatóak-e a közüzemi számlái, ha a földhivatalnál lakásként van az ingatlan bejegyzve?

Évvégi kiigaízítások: súlyos bírságokra számíthatnak a renitens cégek Cikk

Az adóhatóság évek óta különösen nagy figyelmet fordít a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árakkal (transzferárakkal) összefüggő előírások betartatására, és a nyilvántartási kötelezettség ellenőrzésére. A kapcsolt vállalkozásoknak úgy kell adóbevallásukat elkészíteni, hogy az piaci árakat tükrözzön a csoporton belüli ügyletek tekintetében. Ha ez nem felel meg a tényeknek, akkor kötelességük kiigazítást csinálni, ha nem akarják magukat kitenni egy későbbi fájdalmas adóhatósági megállapításnak. A szabálynak való megfelelés érdekében sok vállalkozás az üzleti év végét követően – vagyis jellemzően ezekben a hetekben és hónapokban – felülvizsgálja az év közben alkalmazott árait, szükség esetén pedig ki is igazítja azokat.

Ügyvezetői feladatok ellátása megbízott cég munkavállalójaként Kérdés

Érdeklődni szeretnék, hogy egy cég szerződhet egy másik céggel ügyvezetői feladatok (ill. kapcsolódó teendők) ellátására? A megbízó cég ügyvezetője a megbízott cég munkavállalója lenne, viszont bevételhez a megbízott cég jutna számlakiállítással. A megbízott cég munkavállalójának nem származna önálló tevékenységből jövedelme, csakis a munkaszerződése alapján jutna munkabérhez.A 2006. évi IV. törvény szerint:A vezető tisztségviselőt e minőségében megillető jogokra és az őt terhelő kötelezettségekre - a törvényben meghatározott eltérésekkel -a) a Ptk. megbízásra vonatkozó szabályait (társasági jogi jogviszony) vagyb) a munkaviszonyra irányadó szabályokatkell alkalmazni.A fent idézett rész a) pontja mindenképpen csak magánszemélyre vonatkoztatható vagy létrejöhet a fent említett szerződés, miszerint cég szerződik céggel ügyvezetői feladatok ellátására, függetlenül attól, hogy természetes személy lesz a megbízó cég ügyvezetője?Köszönettel

Adatmódosítás: nyolcvanezer fővárosi cég küldte be eddig az adatait Cikk

Nyolcvanezer fővárosi cég tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének eddig, a feldolgozás folyamatban van, a rendszer működik - mondta Kenesei Judit, a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának elnöke pénteken. A határidő február elsején éjfélkor jár le.

Szüneteltetés - ismételten Kérdés

A vállalkozó szüneteltetné a vállalkozását. Ezt, úgy tudom, hogy 5 évig lehet. Lehetősége van-e azrra is, hogy szünetelteti mondjuk fél évet a tevékenységet, utána pedig ismét végzi a tevékenységét, és ezt esetleg többször is csinálja?

Kft.által nyújtott kölcsön Kérdés

Egy kft. egyik tagjának ,aki munkaviszonyban ügyvezető a cégben, visszatérítendő kölcsönt szeretne adni. Amennyiben jegybanki alapkamat+5%-os kamattal adja, jól gondolom , hogy társasági adóalapot sem érint, és a munkavállalónak sem keletkezik adófizetési kötelezettsége? Hátrányuk, adófizetési kötelezettségük keletkezik a feleknek? A kölcsönt a cég pár hónapra adná, eseti jelleggel. A szerződésben a kölcsön célja ismeretlen.

Kötelező cégmódosítás: kikre vonatkoznak az új szabályok? Cikk

Bár már nem annyira friss az a jogszabályi előírás, mely újabb adminisztratív terhet ró a hazai vállalkozásokra, mégis most válik aktuálissá, ahogy egyre közeledik a megadott végső határidő. 2012-ben több lépcsős szabályozással alakult ki, hogy milyen adatokat kell legkésőbb 2013. február 1-jétől valamennyi hazai gazdasági társaság esetén tartalmaznia kell a cégjegyzéknek. Napjainkban, amikor az adatvédelem egyre nagyobb figyelmet és hangsúlyt kap, akár meg is lenne kérdőjelezhető ezen új rendelkezések létjogosultsága, melynek indokaként a hatékonyabb hitelezői védelmet jelölte meg a jogalkotó. De miről is van szó?

Januártól módosítanák a szakképzési hozzájárulásra vonatkozó szabályokat Cikk

2013-tól módosulhat a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény, ennek nyomán a cégek - gyakorlati képzés vállalása esetén - ismét elszámolhatnák a saját munkavállalók képzésére fordított költségeket.

Ingatlannal rendelkező társaság adókötelezettsége Esemény

Ezek a cégek kérhetnek adóvisszatérítést Cikk

A társasági adó (Tao) tv. egy korábbi rendelkezésének értelmében az adó alapja csökkenthető volt a megfizetett helyi iparűzési adó (HIPA) mértékével, feltéve, hogy az adózónak nem volt az állami, vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása az év utolsó napján. Az adóhatóság ezt a kitételt önkényesen, nagyon leszűkítetten úgy értelmezte, hogy nem lehetett az adófolyószámlán szereplő egyetlen adónemben sem hiány még abban az esetben sem, ha egyébként az adófolyószámla összevont egyenlege pozitív összegű volt. A Legfelsőbb Bíróság (LB) több, egymástól független ítéletében elmarasztalta ezt az adóhatósági gyakorlatot.

Vagyonosodási vizsgálat vár a céges trükközőkre Cikk

Az adóhatóság az idén a vagyonosodási vizsgálatoknál korábban nem alkalmazott kiválasztási szempontokat is figyelembe vesz, köztük a csaló cégek tulajdonosainak és vezetőinek vagyongyarapodását is figyeli - írja a Napi Gazdaság.

Hogyan és hol adózik a külföldi munkát vállaló magyar vállalkozás Cikk

Családi kft.énk Németországban szeretne takarítási munkákat vállalni. Az ottani adózási és biztosítási viszonyok ismertek számunkra, de itthon milyen kötelezettségünk van, mivel itthon semilyen tevékenységet nem folytatunk? Olvasói kérdésre, az Adózóna szakértője válaszol.

Matolcsy csomagja bedöntheti a még működő cégeket Cikk

A „csomagoknak” visszatérő eleme az áfa-beszedés hatékonyságának növelése. A növekvő áfa-beszedés lehetőségét a NAV azzal táplálja, hogy folyamatosan azt kommunikálja, Magyarországon az európai átlagot meghaladó az áfacsalás. Kevés szó esik arról, hogy a NAV nyilatkozatát követően kerültek nyilvánosságra azok az Európai Bírósági ítéletek, melyek cáfolták a NAV vélelmét. Nem az áfacsalások száma volt átlagon felüli, hanem a NAV uniós áfa irányelv ismerete átlag alatti.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Őstermelői bevétel-e az állami támogatás

Lepsényi Mária

adószakértő

Egyéni vállalkozóból őstermelő szja

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink