597 találat a(z) bérleti díj cimkére

Ingatlan-bérbeadás magánszemélyként Kérdés

Tisztelt Szakértő! 50-50 százalékban vagyok testvéremmel tulajdonos egy belterületi lakóingatlanban, amit szeretnénk bérbeadni olyan szerződéssel, amiben mindketten a tulajdoni arányunkkal szerepelnénk bérbeadóként és a bérleti díjat is két átvételi elismervénnyel vennénk át a bérlőtől 50-50 százalékos megoszlásban. Ez alapján természetesen ilyen arányban fizetnénk a negyedéves előleget, illetve vallanánk az éves 1653-as bevalláson év végén a végleges adókötelezettséget. Kérdéseim a következők lennének: I. Amennyiben a bérlő nevén vannak a rezsiszámlák, akkor csak a bérleti díj 50 százaléka lenne mindegyikünk bevétele, a rezsirész nem? Valamint ez esetben is választhatjuk ugye bármelyik költségelszámolást, akár mindketten különbözőt (10 százalék vagy tételes)? II. Amennyiben valamelyikünk nevén vannak a rezsiszámlák – mivel tudomásom szerint a szolgáltatóknál nem tudok szerződni 50-50 százalékban csak kettőnk közül valamelyikünk – ez esetben megfelelő-e az az eljárás, hogy a rezsiköltséget is megosztom, mind a bevételi, mind a költség oldalon? Avagy a bérlő fizet – ebben az időszakban 50 százalék bevétel, amikor a szolgáltatónak mi kiegyenlítjük, akkor abban az időszakban költség 50-50 százalékban? III. Utolsóként a nyilatkozattétellel kapcsolatban az lenne még kérdés, hogy az egyéni nyilatkozattételt hivatalosan kell-e a NAV felé megtennünk, vagy nem kell jelenteni, de meg kell őrizni a nyilatkozatot az elévülési idő végéig és amikor ezt kérik be kell mutatni? Előre is köszönöm, Üdvözlettel: György Krisztina

Pénztárgép Kérdés

Tisztelt Szakértő! Pénztárgéphasználatra kötelezett adózó (hotel) ingatlantulajdonnal is rendelkezik, az ingatlan bérleti díját készpénzben fizetik ki neki, amiről készpénzes számlát állít ki. A befolyt bérleti díj összegét be kell ütnie a pénztárgépbe, vagy, ha nem üti be, akkor kell arról jelentést adnia a NAV felé (PTGSZLAH). Telefonköltséget is továbbszámlázza a dolgozó felé, amiről szintén készpénzes számlát állít ki, ezt a tételt be kell ütnie a pénztárgépbe? Válaszát köszönöm!

Ingatlanbérlés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cég ingatlant bérel magánszemélytől, havonta fizet neki bérleti díjat, levonja, és befizeti az adóelőleget. A kérdésem az lenne, hogy a magánszemély nevére szóló adókötelezettségeket (például építményadó) elszámolhatja-e a cég, ha a szerződésben úgy állapodnak meg? Előre is köszönöm szépen a segítséget!

Bérleti díj elszámolása Kérdés

Tisztelt Szakértő, Egy vállalkozás székhelye a magánszemély tulajdonában lévő ingatlanban van, ezért a magánszemély – bizonyos arányban -–számviteli bizonylat alapján költségtérítést kap (bérleti díj nem kerül elszámolásra, a közüzemi számlák nincsenek a vállalkozás nevére átíratva). A költségtérítés összegét a magánszemély nevére érkező számlák alapján, utólag, egy összegben számolják ki. A 2014. évi számlák alapján a vállalkozás 2015. év elején fizetett, így ez a magánszemély 2015. évi bevallásában szerepeltetendő ez évi bevétele. Elszámolhatók-e vele szemben a költségszámlák, ha azokat 2014-ben kapta, és fizette ki a magánszemély? Köszönettel.

Továbbszámlázott bérleti díj áfatartalma Kérdés

Egy kft. az ingatlan-bérbeadásra az általános szabályokat alkalmazza. Viszont van továbbszámlázott bérbeadása, amit áfával számláznak neki. A továbbszámlázott szolgáltatást milyen áfatartalmú?

Beépítetlen terület Kérdés

Tisztelt Szakértő! Önkormányzat szántóföldi művelésre bérleti szerződést kötött éveken keresztül egy őstermelővel, aki növényeket termelt ott. A terület minősítése beépítetlen terület. A bérleti szerződés lejártával az önkormányzat eladta a területet az őstermelőnek. A terület ára elszámolható-e költségnek, és az áfa visszaigényelhető-e? Köszönettel: R.

Iparűzési adó megosztása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az iparűzési adó alapjának megosztása a székhely és a telephelyek között komplex módszerrel történik. A telephelyeken lévő üzleteket a vállalkozás bérbe vette, bérleti díjat fizet utána. Kérdésem, hogy az eszközérték számításánál a költségként elszámolt bérleti díj összegénél figyelembe kell-e venni a telephelyeken lévő üzletek bérleti díjaként elszámolt költséget, vagy csak a tárgyi eszközökre fizetett bérleti díjjal kell számolni? Válaszukat előre is köszönöm!

Ingatlanvásárlás teljesítése áfa és számvitel szempontjából Kérdés

Tisztelt Adózóna! Egy általam könyvelt kft. bérel egy ingatlant már évek óta, mely a székhelye. Úgy döntött, hogy megveszi, az adásvételi szerződés időpontja 2015. december 7., a fizetési határidő 2016. január 31. A szerződésben rögzítették a felek, hogy a birtokba vételről külön rendelkezni nem kell, mivel már birtokban van a bérlő. Az eladó, aki bérbeadó is egyben, leszámlázta a 2016. januári bérleti díjat. Kaptunk egy ingatlanértékesítésről szóló, fordított áfás számlát, melynek kelte 2015. 12. 30., áfateljesítési időpontja 2015. 12. 08., fizetési határidő 2016. 01. 31. A számlán szerepel, hogy "tulajdonjog-fenntartással", azaz a tulajdonjog csak a teljes vételár megfizetésével száll át. Véleményem szerint a beruházás időpontja január, mivel jelenleg még tart a bérleti időszak. Önök szerint befogadjam ezt a számlát, vagy kérjek egy januárit? Az áfát decemberre valljam? Azt állítja az eladó cég könyvelője, hogy az áfa miatt kénytelenek voltak számlázni, a mi könyvvizsgálónk szerint viszont vevőként birtokba csak akkor kerülhetünk, ha már a bérlet megszűnik. Véleményük szerint mi a helyes gyakorlat számlázás, áfabevallás és az ingatlan nyilvántartásba vétele szempontjából ebben az esetben időpontok vonatkozásában? A segítséget előre is köszönöm! Üdvözlettel: Kukla Lászlóné

Időszakos elszámolású ügylet – Bérleti díj Kérdés

Tisztelt Szakértő! Vállalkozásunk évek óta irodát bérel. Főbérlőnkkel kötött szerződésünk értelmében a bérleti díjról szóló számlát a bérbeadó tárgyhó 10-éig kiállítja, a bérlő pedig azt 8 napon belül megfizeti a bérbeadónak. A folyamatos teljesítésű ügyletek teljesítési dátuma főszabály szerint az elszámolási időszak utolsó napja. A főszabálytól eltérően: abban az esetben, ha mind a számlakiállítás dátuma, mind a fizetési határidő megelőzi az elszámolási időszak utolsó napját (előre fizetés esetén), úgy a teljesítés dátuma a számla kiállításának dátuma. Feltételezném, ez a szabály vonatkozik jelen szerződéses kapcsolatra. Bérlőnk a 2016. 01. hónapról kiállított számlát az alábbi dátumozással látta el: Teljesítési és fizetési határidő: 2016. 01. 16., számla kelte: 2016. 01. 06. Helyesen járt el? Várom szíves válaszukat! Köszönettel.

Cégautó Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott egy cég székhelye X város, telephelye Y város. Az ügyvezető, aki 4 órában alkalmazott, házassága után Budapestre költözik. Elszámolható-e a céges személyautó Budapesten fizetett garázsának a bérleti díja költségként? Köszönöm: JT

Folyamatos teljesítés dátumai az áfabevallásban Kérdés

Kérdésem, hogy a bérleti díj rendszeresen ismétlődő, a havonkénti számlázás folyamatos teljesítésnek minősül-e? Ha igen, hogyan kell értelmezni a dátumokat? Például január havi bérleti dij számláját utólag, január 31-én állítom ki. A fizetési határidő február 8. Ez esetben a havi áfabevallásban a január, vagy a február havi bevallásban kell szerepeltetni a tételt? Válaszukat előre is köszönöm.

Bérleti díjból levont szja igazolása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó magánszemélynek bérleti díjat fizetett, levontuk a szja-t, és mivel 2015. 09. 30-ával megszűnt a szerződés, kiállítottuk az Adatlap2015 nyomtatványt. Nem fogadták el, azzal az indokkal, hogy ezt az adatlapot nem lehet ilyen jellegű kifizetésre kiállítani. Segítségét kérem – ilyenkor mit kell, illetve milyen igazolást kell adni? Köszönöm a segítségét.

Bérelt személygépkocsi cégautóadója Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy bt.-ben lévő személygépkocsi javítás alatt van, ezért 1 hónapra az ügyvezető bérelt egy autókölcsönzőtől másik személygépkocsit, a bt. ügyeinek intézésére. Kell-e a bt. tulajdonát képező, de javítás alatt lévő személygépkocsi után a javítás hónapjára cégautóadót fizetni? Illetve az autókölcsönző tulajdonában lévő, 1 hónapra bérelt személygépkocsi után kell-e cégautóadót fizetni, ha a bt. elköltségeli a személygépkocsi bérleti díját?

Termőföld bérleti díjának bevallása Kérdés

Tisztelt Szakértők! Egy kft. (haszonbérlő) egy magánszeméllyel (haszonbérbe adó) több mint 15 évre kötött termőföldbérleti szerződést. Kérdésem: a kft. által a magánszemélynek kifizetett bérleti díjat kell-e szerepeltetnünk a kft. 1508-as bevallásában a kifizetéskor? (A bérleti díj szja- és ehomentes.)

Teherautó térítésmentes használata Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy újonnan alakult kft. egyik munkavállalója felajánlotta, hogy a tehergépjárművét ingyen a cég rendelkezésére bocsájtja, mivel a kft.-nek még nincs pénze lízingre, vagy teherautó-vásárlásra. Cserébe a cég fizeti a tankolásokat és a szervizt. Erre van lehetőség? Van-e bármiféle adókötelezettsége/bevallási kötelezettsége mind a magánszemély munkavállalónak, mind a cégnek? Elég egy bérleti szerződés? Bármilyen jogszabály előír bármiféle minimum fizetendő bérleti díjat ilyen esetre? Előre is köszönöm a segítséget!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Második terhesség gyed alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Második gyermek esetén a csed számolása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink