145 találat a(z) bíróság cimkére

Megtagadta az áfalevonási jogot az adóhatóság, az adózó nem hagyta annyiban Cikk

Nem vonhatta volna le az általános forgalmi adót az adózó – határozott az adóhivatal, amit jogszerűnek ítélt a bíróság is. Az adózó a Kúriához fordult.

Sallert kapott a kormány az EU bíróságától Cikk

Az Európai Unió Bírósága szerint nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei.

A perek 22 százalékát elveszítette a NAV Cikk

Egyre nehezebb dolga van annak, aki győztesen szeretné elhagyni a tárgyalótermet az adóhivatal ellen indított perben. Korábban a keresetek hetven százalékát megnyerte a hatóság, tavaly viszont száz ügyből 78-ban az ügyfél ellen ítélt a bíróság. Az adófizetők 2015-ben is tízmilliárdok miatt perelték be a hivatalt – írta a Magyar Idők.

Rekord a cégtörlésben Cikk

Rekordot döntöttek a bíróságok idén a cégtörlésben. A bejegyzett cégek 35-40 százaléka nem működik – közölte a feketelista.hu.

Vagyonosodási vizsgálat: egy szalmaszálon múlhat a bizonyítás Cikk

Képzőművészeti alkotások eladását jelölte meg ingatlanjai vásárlása forrásaként az adózó. Bizonyítékait az elsőfokú bíróság nem fogadta el, ezt követően a Kúria vizsgálta az ügyet.

Ez még az adóhatóság és a bíróság számára is tilos Cikk

Új eljárásra kötelezte az adóhatóságot a Kúria, mert egy peres ügyben az egyéni vállalkozói adóalap megállapítása során a bíróság a közigazgatási határozat jogszerűségét olyan adatokra és jogcímre alapozta, amelyek nem szerepeltek a keresettel támadott határozatban.

Ítélet kétmilliárdos adócsalási ügyben Cikk

Több mint kétmilliárd forintos adócsalási ügyben hozott jogerős ítéletet szerdán a Szegedi Ítélőtábla. Az informatikai cikkekkel kereskedő cégeket ténylegesen irányító vádlottak egyikét öt és fél, a másikat négy év börtönre ítélte.

Könnyen bukhat a transzferár dokumentációjával Cikk

A transzferár-dokumentációkkal kapcsolatban számos bírósági ügy született, ezek közül mutatunk be egyet, leírva a szabályokat is.

Esélyek a NAV elleni adóperekben Cikk

Kevesen használják ki a jogorvoslati lehetőségek teljes skáláját adóügyekben, a cégek a növekvő szakmai színvonal ellenére sem bíznak a bíróságok adójogi kompetenciájában. A Deloitte második alkalommal készített felmérést a hazai vállalatok körében az adóügyekben kezdeményezett jogorvoslatokkal kapcsolatos tapasztalatokról, hogy pontosabb képet kaphassunk a magyar joggyakorlatról és az abban rejlő kiaknázatlan területekről.

Nyugdíjnövelés: mikor lehet, mikor nem? Cikk

Szolgálati járandóságban részesülő személy jogviszonya után jár-e nyugdíjnövelés? Másként látja a bíróság, másként a Kúria.

Bírósági illeték megfizetése önadózással Cikk

Meghatározott esetekben a bírósági eljárási illeték január 1-jétől önadózással is megfizethető. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókról a NAV tájékoztatót adott ki.

Amikor munkavégzés nélkül is jár a munkabér Cikk

Milyen orvosi vizsgálat, haláleset, bírósági, hatósági ügyintézés esetén illeti meg a munkavállalót munkabér, távolléti díj, illetve más díjazás? Itt vannak a részletek.

Trafikpályázatok: nyilvánosságra kell hozni az adatokat Cikk

A Demokratikus Koalíció (DK) másodfokon, jogerősen is megnyerte azt a pert, amely a trafikpályázatok minden lényeges iratának nyilvánosságra hozatalára kötelezi a nemzeti fejlesztési minisztert.

Két év börtön lett az adócsalás vége Cikk

Egyebek közt börtönnel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla egy gépjármű-kölcsönzéssel foglalkozó férfit, aki nem vezetett könyvelést, bizonylatait nem őrizte meg, nem fizetett áfát – írja a promenad.hu.

Korrupció miatt bírákat vonnak felelősségre Kínában Cikk

Bírók, illetve bírósági alkalmazottak százai buktak le korrupció miatt tavaly Kínában, 42 százalékkal többen, mint egy évvel korábban - számolt be közleményében a kínai legfelsőbb bíróság.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink