hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Korrupció miatt bírákat vonnak felelősségre Kínában

  • MTI

Bírók, illetve bírósági alkalmazottak százai buktak le korrupció miatt tavaly Kínában, 42 százalékkal többen, mint egy évvel korábban - számolt be közleményében a kínai legfelsőbb bíróság.

Összesen 829 esetében indult nyomozás és az érintetteket különböző módon felelősségre is vonták, illetve megbüntették. Százötvenhét bírósági hivatalnok találta magát a vádlottak padján, 294-en pártfegyelmit kaptak, s 531-en a kormányzati fegyelem megsértése miatt feleltek.

A közlemény szerint 683 személy esetében bizonyosodott be, hogy készpénzzel, értékpapírokkal vagy egyéb módon megvesztegették őket. A csúszópénzek összesített értéke elérte a 3,32 millió jüant (122 millió forint).

A kínai legfőbb ügyészség által frissen közzétett adatok szerint tavaly az év első 11 hónapjában 27 236 korrupciós ügyben indítottak eljárást, amelyekben csaknem 37 ezer ember volt érintett országszerte. Közülük 2257-en voltak megyei vagy annál magasabb szintű vezetők, ami több mint 6 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.

A kínai média rendszeresen beszámol újabb és újabb korrupciós esetekről és az ezekkel kapcsolatos súlyos ítéletekről. A Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága több mint egy éve hirdette meg korrupcióellenes kampányát, amelynek során egyaránt le kívánnak csapni a "tigrisekre" és a "legyekre", vagyis a magas és az alacsonyabb beosztású vezetőkre.

Pekingben hétfőn kezdi meg munkáját a kínai népfront országos bizottsága, majd szerdától a parlament, az Országos Népi Gyűlés ülése. A két ülésszak a kínai belpolitika kiemelkedő eseménye, amelyeken minden bizonnyal szó esik majd a korrupció elleni harc állásáról is. A híradásokban már megjelent, hogy egyes korábbi képviselők az ellenük indított fegyelmi vizsgálatok miatt már nem vesznek részt a parlament munkájában.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Illetékmentesség apport esetén

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Termékek bevitele külső adatbázisba

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink