827 találat a(z) alanyi adómentes cimkére

Kérdés

Egyéni vállalkozó jelenleg az általános szabályok alapján az áfafizetést választotta, mert 2014. év végén átlépte a 6 millió forintos bevételi határt. 2017. évben kijelentkezne az áfafizetés alól, és az alanyi adómentes státuszt szeretné választani, mert a bevételei 2015. és 2016. évben 6 millió forint alatt vannak, lesznek. 2016. évben közösségi termékbeszerzése volt, ahol közösségi adószámok feltüntetése mellett kapott számlát. Ha ezt az árukészletet nem tudja értékesíteni a 2016. évben, akkor ennek az áfájával mi a teendő? 2017. évben kell befizetnie, miután értékesíti? Válaszukat köszönjük!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Alanyi áfamentes egyéni vállalkozóként művészeti szolgáltatást végzek (zenélek)Angliában, heti rendszerességgel koncertezek egy angol együttessel, akik nem rendelkeznek "VAT számmal", és nem is szeretnék azt kiváltani. Kérdésem, hogy ebben az esetben áfa vonatkozásában mit kell szerepeltetnem a számlán? Kell-e áfabevallást és összesítő nyilatkozatot készítenem? Továbbá ez a bevétel beleszámít-e a 6 millió forintos alanyi adómentességi értékhatárba? Válaszukat előre is köszönöm!

Kérdés

Alanyi adómentes egyéni vállalkozó hatósági engedélyköteles munkát végez. A számlát egy normál adózású kft. (2-es adószámú, normál áfakörös) részére, mint fővállalkozó felé állítja ki. Helyesen jár el az 1-es, alanyi adómentes adózó, ha a számláján feltünteti a 142. §-ra (FAD-ra) hivatkozást, és mentesen állítja ki a számlát?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérném tájékoztatásukat. Kisadózó egyéni vállalkozó (a gépjármű tulajdonosa és üzembentartója egyben) személygépjárművét elajándékozza egyik szülőjének. A kisadózó alanyi adómentes áfa vonatkozásában, kérdésünk, hogy az ügyletnek milyen adójogi vonzata van?

Kérdés

Adóelőleg-felajánlás révén 12,5 százalékos kiegészítő sporttámogatást kapott sportegyesületünk. Utánpótlás-neveléssel foglalkozunk. A támogatás miatt most áfakötelesek lettünk, mert magasabb a kiegészítő támogatás az alanyi mentes áfahatárnál. Kérdésem, hogy a kiegészítő támogatásból finanszírozott kiadások, költségek áfatartalmát vissza lehet-e igényelni, mivel a kiegészítő támogatás áfás bevételünk lett? Továbbá a kiegészítő támogatás vállalkozási bevétel, ebből levonhatóak-e költségként az utánpótlás-nevelés azon költsége, amit a kiegészítő támogatásból valósítottunk meg? Mária

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó, aki alanyi adómentes, Angliából szerez be eszközt. Kérdésem, hogy ha van közösségi adószáma, így nettó módon szerez be, és a beszerzése nem éri el a 10 ezer eurót, akkor itthon meg kell fizetnie a magyar áfát? A NAV szerint igen, viszont akkor nem értem, mire vonatkozik a 10 ezer eurós határ. Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Alanyi mentes adóalany az év második felében bejelenti a tevékenységének szüneteltetését. Kérdésem, hogy ez esetben az általános forgalmi adó tekintetében az alanyi mentesség határát le kell-e csökkenteni a tevékenység végzésének napjaival arányosan? Köszönettel várom mielőbbi válaszát!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Alanyi adómentes egyéni vállalkozó varrógépbeszerzésre kamatmentes, visszatérítendő támogatást kapott 2015 decemberében. A beruházás megvalósítására idén március 31-éig kerül sor. Kérdésem: az alanyi mentes értékhatárba, a 6 millió forintba, illetve az árbevételbe beleszámít-e a kapott támogatás összege? Köszönöm előre is válaszát.Tisztelettel: Fazekasné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó (katás) év közben alakult, és 4 hónap után szünetelteti a tevékenységét. Alanyi mentességet választott, és e szerint számlázott. Kérdésem, hogy az alanyi mentesség értékhatárát arányosítani kell-e? Mivel egy nagyértékű kibocsátott számlája van, ez a számla teljes egészében áfaköteles lesz? Előre is köszönöm válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy családi gazdaság (apa, anya, nagykorú gyermek) vezetője 2015-ben az apa volt, aki a kompenzációs rendszer alkalmazása mellett alanyi mentességet választott. 2015 októberétől a családi gazdaság vezetését a fia vette át, aki 2016-ban bejelentkezett az áfa hatálya alá, és 2016-tól a családi gazdaság nevében kizárólag ő jogosult számlát kibocsátani, és a költségszámlák is az ő nevére jönnek. Januárban vásárolt egy traktort, melynek áfáját szeretné visszaigényelni. Befolyásolhatja-e a visszaigénylési jogosultságot, hogy az anya és az apa adószámos magánszemélyként mentes az áfafizetési kötelezettség alól (1-es adószámú), és apa NAV-törzsadataiban még mindig az szerepel, hogy a kompenzációs felár megtéríttetésére tart igényt, és mellette alanyi adómentességet választ? (Anya és apa a családi gazdaságban nincs számlakibocsátóként bejelentve.) Megteheti-e az anya, hogy alanyi mentesen ingatlant ad bérbe ebben a felállásban? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Erdélyi Andrea

Kérdés

Alanyi adómentes vállalkozó év közben online pénztárgép használatára kötelezett tevékenységbe kezdett. A pénztárgépbe az árbevételt a 27 százalékos áfát tartalmazó regiszterbe ütötte. Ebben az esetben véleményem szerint meg kell fizetnie az áfát, de mivel az alanyi adómentessége nem változott (értékhatárt nem lépte túl), ezért áfát nem igényelhet vissza. Helyes a gondolatmenetem?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Betéti társaság több mint 5 éve vásárolt magánszemélytől egy belterületi építési telket. Beépítés nem történt, viszont most továbbértékesítené magánszemélynek. (Az illetéket az adóhatóság kirótta 4 évet követően). Áfa tekintetében milyen adókulcsot alkalmazzunk számlázáskor? A bt. jelenleg alanyi mentes. Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságom 2015. 12. 31-éig áfakörbe tartozott, 2016. 01. 01-től alanyi adómentességet választott. Rendszeresen ismétlődő szolgáltatást nyújtunk, havonként számolunk el. A 2015. és a 2016. évben is az áfatörvény szerinti teljesítés napja a fizetési határidő. Kérdésem, hogy a 12. havi számlát áfásan vagy mentesen kell kiállítanunk? (Sztv. szerinti teljesítés 2015. 12. hó, áfa szerinti teljesítési időpont 2016. 01. 10. Köszönettel: Gruberné Nagy Zsuzsanna

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy gyeden lévő anyuka gyermeke 1 éves kora után kiváltja katás, alanyi mentes egyéni vállalkozói igazolványát. Mellette részmunkaidős munkaviszonyából fizetés nélküli szabadságon van, egyúttal normál adózású bt. 10 százalékos tulajdonrésszel rendelkező kültagja (önálló aláírási joggal). Kérdésem, hogy a katás egyéni vállalkozó számlázhat-e alvállalkozói teljesítést a bt.-nek? Milyen összeg számlázható 2015-re a büntetőadó elkerülésével, ha szeptemberben indult a vállalkozás? Milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli a katás egyéni vállalkozásból, illetve a bt.-ből önmaga után? Melyik jogviszony a főállás? Amennyiben a katás egyéni vállalkozás első két hónapjában nem volt számlázás, azokra a hónapokra mi a járulék- és adófizetési kötelezettség az egyéni vállalkozásból és a bt.-ből? Áfaszempontból az éves 6 milliós áfamentes határ időarányosan számítandó, ha jól tudom. Ez igaz? Előre is köszönöm a válaszát!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mezőgazdaság, gázolaj jövedéki adójának visszatérítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Kárpátaljai magyar nyugdíjas tajszáma

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink