814 találat a(z) alanyi adómentes cimkére
Kötelező áfabevallás alanyi mentes időszakban: kinek, és mikor kell?
Cikk
Nem dőlhetnek hátra az alanyi adómentességet választó vállalkozások, gondolván, hogy semmi teendőjük nincs az áfával, számos esetben ugyanis számolniuk kell vele. Sőt, bevallást is kell készíteniük, és adót is kell fizetniük, s tisztában kell lenniük azzal is, mikor vonhatják le az áfát, és mikor nem.
Alanyi mentesség kontra tárgyi mentesség
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy tavaly alakult cég, amelynek a főtevékenysége alapkezelés, egyéb tevékenysége pedig egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység alakulásakor alanyi mentességet választott. Többször felhívtam az ügyvezetés figyelmét, hogy szerintem maga a tevékenység tárgyi adómentes, tehát rosszul választották meg az áfa típusát, de változás nem történt. Idén márciusban a cég kiszámlázott bevétele meghaladta a 6 millió forintot, amivel átlépte az alanyi adómentesség határát, de mivel csak harmadik országbeli alanyoknak nyújt szolgáltatást, ezért áfa felszámítására, áfa fizetésére nem került sor. Kérdésem a fentiekkel kapcsolatban a következő: tekintettel arra, hogy a társaság túllépte az alanyi adómentesség határát, ezt a tényt be kell jelentenie 15 napon belül az adóhatóságna, és áfabevallást kell tennie. Milyen gyakoriságú ilyenkor az áfabevallás? Nem keletkezik sem 1 millió forint, sem 250 ezer forin fizetendő adója, mert belföldi adóalanynak nem értékesít, és nem nyújt szolgáltatást. Amennyiben nyújtana is szolgáltatást belföldön, szerintem akkor sem terhelné áfa a szolgáltatást, mert tárgyi adómentes a tevékenysége. Milyen módon lehetne rendezni ezt az abszurd helyzetet? Válaszát előre is köszönöm.
Áfafizetés
Kérdés
Egyéni vállalkozó jelenleg az általános szabályok alapján az áfafizetést választotta, mert 2014. év végén átlépte a 6 millió forintos bevételi határt. 2017. évben kijelentkezne az áfafizetés alól, és az alanyi adómentes státuszt szeretné választani, mert a bevételei 2015. és 2016. évben 6 millió forint alatt vannak, lesznek. 2016. évben közösségi termékbeszerzése volt, ahol közösségi adószámok feltüntetése mellett kapott számlát. Ha ezt az árukészletet nem tudja értékesíteni a 2016. évben, akkor ennek az áfájával mi a teendő? 2017. évben kell befizetnie, miután értékesíti? Válaszukat köszönjük!
Alanyi mentes katás vállalkozó
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Alanyi áfamentes egyéni vállalkozóként művészeti szolgáltatást végzek (zenélek)Angliában, heti rendszerességgel koncertezek egy angol együttessel, akik nem rendelkeznek "VAT számmal", és nem is szeretnék azt kiváltani. Kérdésem, hogy ebben az esetben áfa vonatkozásában mit kell szerepeltetnem a számlán? Kell-e áfabevallást és összesítő nyilatkozatot készítenem? Továbbá ez a bevétel beleszámít-e a 6 millió forintos alanyi adómentességi értékhatárba? Válaszukat előre is köszönöm!
Alanyi adómentes vállalkozás és a fordított adózás
Kérdés
Alanyi adómentes egyéni vállalkozó hatósági engedélyköteles munkát végez. A számlát egy normál adózású kft. (2-es adószámú, normál áfakörös) részére, mint fővállalkozó felé állítja ki. Helyesen jár el az 1-es, alanyi adómentes adózó, ha a számláján feltünteti a 142. §-ra (FAD-ra) hivatkozást, és mentesen állítja ki a számlát?
Őstermelő – katás egyéni vállalkozás
Kérdés
Áfás őstermelő indíthat-e alanyi mentes katás egyéni vállalkozást?
Kisadózó ajándékozás
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérném tájékoztatásukat. Kisadózó egyéni vállalkozó (a gépjármű tulajdonosa és üzembentartója egyben) személygépjárművét elajándékozza egyik szülőjének. A kisadózó alanyi adómentes áfa vonatkozásában, kérdésünk, hogy az ügyletnek milyen adójogi vonzata van?
Szponzori szerződéses sporttámogatás elszámolása
Kérdés
Adóelőleg-felajánlás révén 12,5 százalékos kiegészítő sporttámogatást kapott sportegyesületünk. Utánpótlás-neveléssel foglalkozunk. A támogatás miatt most áfakötelesek lettünk, mert magasabb a kiegészítő támogatás az alanyi mentes áfahatárnál. Kérdésem, hogy a kiegészítő támogatásból finanszírozott kiadások, költségek áfatartalmát vissza lehet-e igényelni, mivel a kiegészítő támogatás áfás bevételünk lett? Továbbá a kiegészítő támogatás vállalkozási bevétel, ebből levonhatóak-e költségként az utánpótlás-nevelés azon költsége, amit a kiegészítő támogatásból valósítottunk meg? Mária
Alanyi adómentes közösségi beszerzés
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó, aki alanyi adómentes, Angliából szerez be eszközt. Kérdésem, hogy ha van közösségi adószáma, így nettó módon szerez be, és a beszerzése nem éri el a 10 ezer eurót, akkor itthon meg kell fizetnie a magyar áfát? A NAV szerint igen, viszont akkor nem értem, mire vonatkozik a 10 ezer eurós határ. Köszönöm.
Alanyi mentes egyéni vállalkozó szüneteltetése
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Alanyi mentes adóalany az év második felében bejelenti a tevékenységének szüneteltetését. Kérdésem, hogy ez esetben az általános forgalmi adó tekintetében az alanyi mentesség határát le kell-e csökkenteni a tevékenység végzésének napjaival arányosan? Köszönettel várom mielőbbi válaszát!
Alanyi mentesség, támogatás
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Alanyi adómentes egyéni vállalkozó varrógépbeszerzésre kamatmentes, visszatérítendő támogatást kapott 2015 decemberében. A beruházás megvalósítására idén március 31-éig kerül sor. Kérdésem: az alanyi mentes értékhatárba, a 6 millió forintba, illetve az árbevételbe beleszámít-e a kapott támogatás összege? Köszönöm előre is válaszát.Tisztelettel: Fazekasné
Alanyi mentesség szüneteltetés esetén
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó (katás) év közben alakult, és 4 hónap után szünetelteti a tevékenységét. Alanyi mentességet választott, és e szerint számlázott. Kérdésem, hogy az alanyi mentesség értékhatárát arányosítani kell-e? Mivel egy nagyértékű kibocsátott számlája van, ez a számla teljes egészében áfaköteles lesz? Előre is köszönöm válaszát.
Családi gazdaság tagjának áfaalanyisága
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy családi gazdaság (apa, anya, nagykorú gyermek) vezetője 2015-ben az apa volt, aki a kompenzációs rendszer alkalmazása mellett alanyi mentességet választott. 2015 októberétől a családi gazdaság vezetését a fia vette át, aki 2016-ban bejelentkezett az áfa hatálya alá, és 2016-tól a családi gazdaság nevében kizárólag ő jogosult számlát kibocsátani, és a költségszámlák is az ő nevére jönnek. Januárban vásárolt egy traktort, melynek áfáját szeretné visszaigényelni. Befolyásolhatja-e a visszaigénylési jogosultságot, hogy az anya és az apa adószámos magánszemélyként mentes az áfafizetési kötelezettség alól (1-es adószámú), és apa NAV-törzsadataiban még mindig az szerepel, hogy a kompenzációs felár megtéríttetésére tart igényt, és mellette alanyi adómentességet választ? (Anya és apa a családi gazdaságban nincs számlakibocsátóként bejelentve.) Megteheti-e az anya, hogy alanyi mentesen ingatlant ad bérbe ebben a felállásban? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Erdélyi Andrea
Tévesen felszámított áfa
Kérdés
Alanyi adómentes vállalkozó év közben online pénztárgép használatára kötelezett tevékenységbe kezdett. A pénztárgépbe az árbevételt a 27 százalékos áfát tartalmazó regiszterbe ütötte. Ebben az esetben véleményem szerint meg kell fizetnie az áfát, de mivel az alanyi adómentessége nem változott (értékhatárt nem lépte túl), ezért áfát nem igényelhet vissza. Helyes a gondolatmenetem?
Bt. építésitelek-eladás, alanyi adómentes
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Betéti társaság több mint 5 éve vásárolt magánszemélytől egy belterületi építési telket. Beépítés nem történt, viszont most továbbértékesítené magánszemélynek. (Az illetéket az adóhatóság kirótta 4 évet követően). Áfa tekintetében milyen adókulcsot alkalmazzunk számlázáskor? A bt. jelenleg alanyi mentes. Köszönettel.