382 találat a(z) adóellenőrzés cimkére

Cikk

Számos jogkövetkezmény fűződik az ellenőrzés megkezdésének időpontjához. Például ezen időponttól folytathat le joghatályosan a revízió ellenőrzési cselekményeket, illetve adónem-ellenőrzések esetén a vizsgálat megindulásával áll be az önellenőrzési, bevallás-benyújtási tilalom. Éppen ezért kiemelkedően fontos, hogy az adózók pontosan tudják, mikor indult el az őket érintő vizsgálat.

Cikk

Három – az adóztatás területén megtörtént – megmosolyogtató rövid történetet mutatunk be, amelyek azt szemléltetik, hogy olykor az adóellenőrök munkája is egészen szórakoztató. A vicces szösszenetekkel egyben megköszönjük az elmúlt évi megtisztelő bizalmukat, amelyre az idén is számítunk.

Cikk

A NAV rendszeresen ellenőrzi a kapcsolt vállalkozások közötti transzferárak alkalmazását, és a trükközések miatt az idei év első három negyedében már csaknem 35 milliárd forintos adókülönbözetet állapított meg emiatt - válaszolta Orbán Gábor, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára egy képviselői kérdésre.

Cikk

А közelmúltban а sajtóban NAV botrányként napvilágot látott események felvetik а NAV működése ellenőrzésének szükségességét, ami а közvéleményben egyértelmű igényként jelent meg – indokolja Ivády Gábor és Szily Katalin független képviselő, miért kéri az Országgyűléstől a NAV tevékenységének ellenőrzését .

Cikk

A feketegazdaság elleni harc komoly háború, melyhez nem összeesküvés-elméleteket gyártó gerillaharcosokra van szükség, hanem jól felkészült hadseregre elkötelezett katonákkal - olvasható a NAV válasza honlapján a volt alkalmazottja, Horváth András által megfogalmazott vádakra.

Cikk

Lakást béreltek és házhoz hívták a szolgáltatókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai a fővárosban, hogy kiderítsék, kapnak-e számlát a kifizetett munkadíjról. A tapasztalat: a szerelőktől kezdve a szőnyegtisztítón át az ételszállítókig szinte valamennyi szolgáltató zsebre dolgozott.

Cikk

A hazai adóvizsgálatok több mint felénél elérhető, hogy a NAV tervezett megállapítása ne kerüljön be az ellenőrzést lezáró határozatba, első vagy másodfokon pedig az esetek közel 90 százalékában törölhető, illetve mérsékelhető a megállapítás, illetve a kiszabott adóbírság – derül ki a MAZARS legfrissebb jelentéséből. A könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat 2012-2013. közötti adóvizsgálatait feldolgozó belső kutatás rámutat: a NAV megállapításai gyakran nem megalapozottak.

Kérdés

Szeretném megkérdezni, mert egyre több rémhírt hallani mostanában, hogy egy esetleges NAV-látogatás esetén milyen papírokkal kell rendelkezni egy üzletben? Milyen kötelező papíroknak kell ott lennie? Munkaszerződés, vállalkozási szerződések, számlák?

Cikk

Van-e lehetőség felülellenőrzésre olyankor, ha az adózó az adóhatósági vizsgálat során már tisztázta magát? Mi a gyakorlat és mit mond a jog? Milyen lehetőségei vannak az adózónak és milyen jogosítványai az adóhivatalnak?

Cikk

Nyugdíjba vonult Lois Lerner, az amerikai adóhivatal (IRS) adómentességi osztályának vezetője, annak a botránynak a kirobbantója, amely során fény derült arra, hogy a hatóság célzott és fokozott ellenőrzést folytatott konzervatív csoportok ellen - írja a profitline.hu.

Cikk

Véget ért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzéssorozata a Közép-magyarországi régióban. A három és fél ezret meghaladó vizsgálat alkalmával átlagosan minden harmadik ellenőrzött vétett a jogszabályok ellen, de az autószerelők adózási fegyelme ennél rosszabb képet mutatott.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áfaalanyiság – határérték átlépése

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Rezsiköltség

Nagy Norbert

adószakértő

Szállásközvetítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink