Utolsó figyelmeztetés! Házipénztár, tagi kölcsön: ezeket a hibákat ne kövesse el!

Megosztás Tetszik

Manapság már nem elég az adóellenőrzés kivédéséhez, ha a vállalkozás mindig időben bead minden bevallást, s befizeti az adóját, ahhoz, hogy ki lehessen védeni az adóhatóság összetett kockázatelemző kiválasztási rendszerét, számos egyéb elvárásnak is meg kell felelni. Nem elég a könyvelőkre bízni az elszámolásokat, a cégvezetőknek is tisztában kell lenniük azzal, hol vannak a kényes pontok a bevallásban.

Gondoljunk arra, hogy ha mi cégtulajdonosként kézbe vennénk egy üzletfelünk társasági adóbevallását (vagy éppen mérlegbeszámolóját) – például azért, mert szeretnénk betársulni a vállalkozásába, vagy a fizetőképessége iránt támadnának kétségeink – mi az, ami azonnal megszólaltatná bennünk a „vészcsengőket”, akkor is, ha soha nem tanultunk számvitelt!

Biztosan feltűnne, ha a vállalkozás jelentős összegű veszteséggel zárta az adóévet – ráadásul ez tendencia nála, hiszen az előző évekről göngyölített vesztesége is szép kerek összeg –, tagi kölcsönként is kisebb vagyont tart nyilván, vagy házipénztári egyenlegét egy bank is megirigyelhetné. Így van ezzel az adóhatóság is.

Természetesen mindezeknek lehet teljesen indokolt magyarázata is. Így például egy jelentős beruházást, technikai fejlesztést végrehajtó vállalkozásnak szüksége van néhány évre, amíg a költségei megtérülnek és nyereségessé válik az új tevékenység, ez indokolhatja több év veszteségét még ésszerű gazdálkodás mellett is. Ez az adott vállalkozás vizsgálata során tisztázódhat.

A házipénztár is kényes kérdés, egyenlegét külön fel kell tüntetni a társasági adóbevallásban. Év közben megengedheti magának a cég, hogy hatalmasra hizlalja a pénztár egyenlegét (persze a pénzkezelési szabályzatban előírt korlátot ekkor is figyelembe kell venni), de az év utolsó napján (mérlegfordulónap) nem célszerű a vállalkozás nagyságrendjéhez, működéséhez mérten indokolatlan nagyságrendű készpénzt felhalmozni a kasszában.

Főként, ha ez az összeg csak papíron létezik, és adott esetben nem tudnánk a revizor kezébe leszámolni a könyvelés, a pénztárjelentés szerinti, aktuális egyenleget. Arról az összegről, amit ilyen esetben nem tudunk bemutatni, az ellenőrök azt feltételezhetik, hogy „elsikkasztottuk”. Következményként a revizorok becsléssel megállapítják az „eltitkolt” bevételt és kivetik annak adóját, ráadásul még meg is bírságolják a céget. A következő lépés pedig általában vagyonosodási vizsgálat a tulajdonosoknál.

A valóságban nem létező, vagy irreálisan magas pénztárállomány egyéb okokból is okozhat fejfájást a menedzsmentnek. Például, ha a társaság abba a helyzetbe kerül, hogy fizetési kedvezményt – fizetési haladékot vagy részletfizetést – kénytelen kérelmezni az adóhatóságnál, az adóhatóság a kérelmet el fogja utasítani, hiszen a cég könyvviteli adatai alapján készpénzkészlete akár háromszor is elegendő lenne a tartozása kifizetéséhez.

A másik – és az előzőnél lényegesen kellemetlenebb – következmény, hogy a revizorok azt feltételezik (és sokszor nem is alaptalanul), hogy a csak a főkönyvi kivonaton létező összeg a hiányos könyvelés, hiányzó bizonylatok következménye. Például „feketén”, számla nélkül vásároltak anyagot, árut, aminek eladását ugyancsak „elfelejtették” számlázni. Esetleg nem a vállalkozás céljaira használták fel a pénzt, és nem fizették meg annak adóját. A végeredmény azonos a veszteséges működés kapcsán már vázoltakkal.

Hab a tortán a tagi kölcsön, ami a leggyakoribb banánhéj a mikro- és kisvállalkozásoknál. Az újonnan alapított, induló vállalkozások jellemzően a működésük első három évében veszteségesek, ilyenkor indokolt, ha a tulajdonosok kicsit mélyebben nyúlnak a zsebükbe, és kisegítik a céget a bajból.

Ugyanakkor egy évek hosszú sora óta csak a tagi kölcsönökből működni képes vállalkozás már több, mint gyanús – és nem csupán az adóhatóság szemével nézve. Az érintett cégtulajdonosok jó, ha tudják, az adóhatóság a nagyobb összegű tagi kölcsönöknél minden esetben vizsgálja a kölcsönt nyújtó személyt is, vizsgálva, hogy lehetett-e a kérdéses összegnek adózott, legális forrása.

Nehezen hihető, hogy a minimálbérre bejelentett, és csak abból egész családját eltartó cégvezető, milliókat képes átadni tagi kölcsönként. Legális jövedelméből legalábbis nem.

Annak rendje és módja szerint adózott jövedelemből nyújtott tagi kölcsön esetén is fontos a forrásának megfelelő dokumentálása. Így például célszerű azt a tulajdonos bankszámlájáról felvenni, vagy más, hiteles dokumentummal igazolni a pénz eredetét. Titokzatos amerikai nagybácsik és a nyugdíjukat éveken át a malacperselyben gyűjtögető ausztrál nagymamák nem tűnnek a hatóság számára a pénz hiteles forrásának.

A vállalkozás nagyságrendjéhez képest tetemes összegű és rendszeresen nyújtott kölcsön egyrészt növeli az ellenőrzés kockázatát, másrészt megalapozza a bevétel eltitkolásának gyanúját – annak minden következményével. Célszerű tehát a tagi kölcsöntől a lehető leghamarabb (optimális esetben még évzárás előtt) megszabadulni, ne árulkodjék a vállalkozás gyenge pontjáról a bevallásban.

Legjobb a kölcsönt visszafizetni az azt nyújtó tulajdonosnak, de az érintett cégek többségénél pont erre nincs mód. Ekkor jobb, ha azt a tag elengedi, de ez a társaság számára jelentős teherrel, illetékfizetési kötelezettséggel jár, ráadásul az adóalapot is növeli.

Az új Ptk. most „tálcán kínálja” a megoldást: a korlátolt felelősségű társaságok kötelező tőkeemelése kapcsán sok cégnél a tagikölcsön-követelés apportjával mind a tőkeemelés, mind a tagi kölcsön problémája orvosolható.