392 találat a(z) adóellenőrzés cimkére

Cikk

Az országos ellenőrzési sorozat részeként Budapesten és Pest megyében is megkezdődött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciója. Adórevizorok és pénzügyőrök július elejétől augusztus végéig járják a kiemelt idegenforgalmi, turisztikai területeket, strandokat, fesztiválokat, és fokozott figyelmet fordítanak az internetes kereskedők adózási fegyelmére is. A NAV munkatársainak fellépése a nap bármely szakaszában várható - tudatta a hatóság.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ország legnagyobb vasúti logisztikai központjainak területén kezdte meg ellenőrzési akcióját, tekintettel arra, hogy a logisztikai piac trendjeinek változása miatt folyamatosan növekszik a vasúti konténerforgalom. A NAV az ellenőrzések révén a gazdaságvédelem mellett az egészségvédelemre is figyelmet fordít, elsősorban az élelmiszerszállítmányok vonatkozásában.

Cikk

Annak ellenére, hogy a jogszabályok (például a Számviteli törvény vagy az Áfa törvény) egyértelműen meghatározzák azokat a tárgyi feltételeket, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy egy számla befogadható lehessen a könyvelésbe, illetőleg az áfa levonásba helyezhető lehessen, e törvények egyértelmű előírásaitól elrugaszkodónak látszó kritériumokat követel adóhatóság a vizsgálataiban.

Cikk

2013. július 1-jén hétfőn 0.00 órától a Horvát Köztársaság csatlakozik az Európai Unióhoz. A leglényegesebb változást a vámhatár megszűnése jelenti. Az utazók értékhatárra való tekintet nélkül hozhatnak magukkal Horvátországban vásárolt termékeket, anélkül, hogy vámot vagy általános forgalmi adót kellene utánuk fizetniük.

Cikk

A hazai cégvilág kétes szereplőinek kiszűrésére három hónap alatt több mint 180 ezer társaság ügyét tekintette át az adóhivatal, a rostán nagyjából 400 vállalkozás akadt fenn – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

Cikk

Minden negyedik esetben találtak szabálytalanságot az adóellenőrök és a pénzügyőrök tavaszi akciójuk során. A várható bírság összege meghaladja a 320 millió forintot, 53 üzlet működését 12 napra felfüggesztették - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Cikk

„Uraim! Azért kérettem önöket ide, mert egy igen kellemetlen hírt kell közölnöm: revizor jön hozzánk” – hangzik el Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, a polgármester szájából Gogol klasszikusának nyitányában. Szinte bizonyos, hogy nincs olyan már hosszabb-rövidebb ideje működő vállalkozás Magyarországon, amely elkerülheti, hogy egyszer nála is csöngessen a revizor, s egy adóhatósági ellenőrzés – még ha sokan már mondhatni rutinszerűen is kezelik – valamennyi adózó életében kiemeltebb figyelmet érdemel.

Cikk

Nagyban megnehezíti az adóhatóság dolgát az az Európai Bíróság által hozott ítélet, amely az áfavizsgálatoknál szigorúbb bizonyításra kötelezi a revíziót. Több ügy is landolt Luxembourgban, amely azt firtatta: mennyiben felelős egy társaság azért, mert a partnercége csalásban érintett, nem fizetett rendesen adót vagy nem adott bevallást. A korábbi menetrend az volt, hogy az adóhatóság a problémás cégek üzletfeleit is potenciális csalónak titulálta, vagyis az általuk visszaigényelt vagy levont áfát nem fogadta el szabályosnak, nem engedte elszámolni. írja a Napi Gazdaság.

Cikk

Kutyatenyésztőket ellenőriztek az elmúlt hetekben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai a Dél-Alföldön, akik szinte minden esetben találtak szabálytalanságokat - tájékoztatott a NAV regionális adó főigazgatóságának sajtóreferense szerdán.

Cikk

Az ismételt ellenőrzések ellenére a nagybani piacokon a nagykereskedők jellemzően bizonylat nélkül értékesítik termékeiket, sőt az árut beszerző kiskereskedők is ezt a gyakorlatot folytatják - közölte Magyar Norbert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóság sajtóreferense szerdán közleményben az MTI-vel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Sávos hipából kilépés

Kocsis Zoltán

közgazdász

Dr. Szeiler & Partners Könyvelő és Adótanácsadó Iroda

Megbízási jogviszony elszámolása II.

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Kötvény átértékelése év végén

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink