hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A pályakezdő jósnő és a vidéki muzsikus esete az adóellenőrökkel

  • adozona.hu

Elfelejtette kifényesíteni a kristálygömbjét a jósnő, és nem látta az adóellenőr-veszélyt, és egy álbuli 13 zenésze is belefutott a revizorok csapdájába.

Egy jósnőt ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi revizorai. A hölgy minden bizonnyal kezdő lehetett még a jós szakmában – esetleg elfelejtette kifényesíteni a kristálygömbjét –, mert nem látta előre a hatóság embereinek érkezését. Mindenesetre nem adott nyugtát a jövendőmondásért elkért tízezer forintról, ráadásul még adószáma sem volt, azaz a tevékenységét előzetes bejelentés nélkül folytatta.

Az említett tízezer forint most akár kétszázezerbe is kerülhet neki, ugyanis ezen összeghatárig terjedő bírságot szabhat ki rá az adóhatóság. Más esetben is bebizonyosodott, hogy a nyugta- és számlaadás elmulasztása – ami még az álmoskönyvek szerint sem jelent jót – veszélyes dolog mostanság. Ezt az a tizenhárom (ez is egy szerencsétlen szám az okkult tudományok jeles tudorai szerint) adóeltitkoló – köztük nyolc zenész – is tanúsíthatná, akiket a NAV éber ellenőrei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csíptek nyakon.

Az adócsalásban amatőrnek bizonyult profi zenészek azzal hívták fel magukra az adóhatóság nem kívánt figyelmét, hogy az interneten hirdették szolgáltatásaikat, tevékenységükhöz azonban elfelejtettek adószámot és engedélyt kérni. (Hiába, peches ember ne menjen a jégre, adószám nélküli zenész pedig ne menjen a netre.)

Az adóellenőrök első próbálkozását az egyik zenész még sikeresen kivédte, mondván előleget ő nem kér, csak a rendezvény után fogad el tiszteletdíjat. Társai már mohóbbak voltak, átvették a revizorok által előlegként felajánlott összeget, de cserébe nem adtak bizonylatot. Az előlegtől ódzkodó muzsikus lebuktatása érdekében az ellenőrök egy "alibi bulit" szerveztek. A zenésznek ugyan volt adószáma, de feltehetőleg nem volt számla- vagy nyugtatömbje, mivel bizonylatot ő sem adott a revizoroknak.

Ráadásul a szóban forgó „alibi buli” helyszínéül bérelt nyaraló tulajdonosa, egy falusi turizmussal foglalkozó vállalkozás is elmulasztott számlát, nyugtát adni az átvett bérleti díjról. Az ál születésnapi partira az ellenőrök ételt és taxit is rendeltek. Sem az ételt szállítók, sem a taxis nem adott nyugtát. (Az már csak hab a tortán, hogy a taxis nem is dolgozhatott volna, mivel a vállalkozását hivatalosan szüneteltette.)

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Határon átnyúló pályázati támogatás társaságiadó-fizetési kötelezettsége

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink