OECD: gazdasági növekedési előrejelzés Magyarországra Cikk
Javította idei gazdasági növekedési előrejelzését Magyarországra vonatkozóan az OECD a járvány során nyújtott gazdaságvédelmi támogatások és a magas átoltottság pozitív hatásait nyugtázva.
Javította idei gazdasági növekedési előrejelzését Magyarországra vonatkozóan az OECD a járvány során nyújtott gazdaságvédelmi támogatások és a magas átoltottság pozitív hatásait nyugtázva.
Az Európai Bizottság az előző héten hozta nyilvánosságra terveit, melyek többek között egy hatékony, fair és szilárd társaságiadó-rendszer kialakítását célozzák az Európai Unióban. A tervezet rövid és hosszú távú elképzeléseket tartalmaz Európa Covid–19 világjárvány utáni gazdasági felépülését, valamint a megfelelő állami bevételek biztosítását illetően. Ennek egyik fontos eleme egy új, a vállalkozások adózását érintő keretrendszer meghatározása, olvasható a Deloitte elemzésében.
Nem fogadja el a magyar kormány a globális minimumadó bevezetését, miután az Magyarországon adóemeléshez vezetne – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek ma Párizsban, miután találkozott Mathias Cormannal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) június 1-jén hivatalba lépő főtitkárával.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 2,4 százalékra gyorsult a fogyasztói árak növekedése márciusban éves szinten a februári 1,7 százalékról.
Az Európai Unióban az adójogszabályok meghozatala nemzeti hatáskörben van, ugyanakkor törekvés az is, hogy biztosítsák a piaci szereplők azonos feltételek közötti működését. A márciusban elfogadott új irányelv célja, hogy az összes digitális platformra egységesen ugyanazok az adatszolgáltatási előírások vonatkozzanak, és az adóhatóságok közötti adatszolgáltatás a már bevált információcsere-mechanizmussal valósuljon meg. Cikkünk a DAC 7 legfontosabb elemeit ismerteti.
A koronavírus-járványra és drámai következményeire való tekintettel a gazdaság új alapokra helyezett újjáépítését javasolja az OECD a krízishelyzetekkel szembeni ellenállóképesség erősítése érdekében.
A világjárvány gazdasági hatásai új kihívásokkal szembesítették a vállalkozásokat világszerte. A transzferárazás és ennek nyilvántartása többletfeladatot ró a vállalkozásokra, az adóhatóság azonban kiemelt ellenőrzési területként kezeli, ezért érdemes körültekintően eljárni, olvasható a Deloitte elemzésében.
Az OECD 2021. január végén közzétette az adóegyezményekről és a COVID-19 világjárvány hatásairól szóló átdolgozott iránymutatását. Az Andersen Magyarország összefoglalta a dokumentum fontosabb ajánlásait.
Az Európai Unión belüli, adózás területén megvalósuló együttműködés eredményeképp 2018-ban lépett hatályba az az irányelvi módosítás (DAC 6), amely adatszolgáltatási kötelezettség elé állítja az adótanácsadókat, könyvvizsgálókat, közreműködőket, valamint magukat az adózókat az agresszívnek ítélt, határon átnyúló adótervezési megoldásokkal kapcsolatban.
Nem teljesült az OECD 2020 végére kitűzött célja, hiszen a nemzetközi konszenzus a két pillérként emlegetett – globális adórendszer átalakítását célzó – koncepció kapcsán még várat magára. Az új amerikai elnök beiktatásával ismét lendületet vehet a folyamat, azonban egyes európai nemzetállamok is újra az önálló törekvések irányába mozdultak el. Ebben Franciaország jár az élen, hiszen 2020 végén kivetette a korábban felfüggesztett, francia digitális adót. A Deloitte összefoglaló elemzésében ismerteti a kapcsolódó tudnivalókat.
A világjárvány a transzferárazásban is új kihívásokat hozott, korábban nem látott problémák megoldása vált szükségessé. Ebben igyekszik támogatást nyújtani a társaságoknak és adóhatóságoknak az OECD december 18-án kiadott új iránymutatása – hívja fel a figyelmet közleményében a Deloitte.
Az OECD tavaly hozta először nyilvánosságra a digitális szolgáltatások adózásának megújításáról szóló javaslatcsomagját. Akkor számos lobbicsoport alakult az országok között pro és kontra, hiszen egy meglehetősen átpolitizált és érzékeny terület adóztatásának az újragondolásáról van szó, mégpedig, hogy miként adóztassuk a jövőben a nagy technológiai cégeket, olvasható az Andersen Magyarország elemzésében.
A gazdasági és pénzügyi válság óta a legnagyobb visszaesésre kell számítani a világgazdaság teljesítményében a koronavírus-járvány kitörése miatt – írja a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ma kiadott köztes világgazdasági helyzetjelentésében.
A közelmúltban újabb jelentős változás történt a transzferárak a szabályozásában a nyereségnek az értékteremtés helyén történő adóztatása érdekében. Az OECD 2020. február 11-én kiadta a cégcsoporton belüli pénzügyi ügyletek transzferárazására vonatkozó végleges iránymutatását. Mindez az érintett vállalatok felé további követelményeket támaszt a jövőbeli adóhatósági ellenőrzésekre való felkészülésben.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől