96 találat a(z) OECD cimkére

Cikk

Rekordszintre emelkedtek a jövedelmi egyenlőtlenségek a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak többségében, ami árt a gazdasági növekedésnek, és csak széles körű kormányzati intézkedések révén, köztük a gazdagok nagyobb adóterhelésével, fordítható vissza – állapította meg az OECD csütörtökön kiadott jelentésében.

Cikk

Megközelítőleg egy százalékponttal emelkedett az átlagbér adóterhe a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 2010 és 2014 között, noha az országok többségében nem növelték a személyi jövedelmek adóját – derült ki az OECD kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.

Cikk

Bár a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának vetne véget az OECD akcióterve, a jóhiszeműen adózó vállalkozások, köztük magyar cégek is az adóelkerülés elleni küzdelem áldozataivá válhatnak. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara szerint ugyanis a tervezett intézkedések túl bonyolulttá tehetik a nemzetközi adórendszert és akár kettős adóztatást eredményezhetnek, amellyel a nemzetközi kereskedelmet és ezzel együtt a gazdasági növekedést is veszélyeztetik.

Cikk

Véget vetnének a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának a G20 pénzügyi vezetői, akik hétvégi, ausztráliai értekezletükön tárgyalták meg az OECD erre vonatkozó javaslatait. A G20-ak kijelentették: folytatni kívánják a nemzetközi együttműködést, amelynek célja, hogy a multik ne tudják adóparadicsomok, vagy különleges adóstruktúrák révén minimalizálni az adókötelezettségüket. A törekvések nemcsak az olyan vállalatokat érinthetik majd, amelyek az elmúlt időszakban az adóelkerülés elleni küzdelem célkeresztjében szerepeltek – mint az Apple, a Google és a Starbucks –, hanem számos Magyarországon működő nemzetközi vállalkozást is.

Cikk

Magyarországon a negyedik legnagyobb az adóék, vagyis a nettó kereset és a teljes bérköltség aránya az OECD-tagok rangsorában. Csakhogy azokban az államokban, ahol Magyarországhoz hasonlóan csaknem a teljes összeg fele a költségvetésbe vándorol, összehasonlíthatatlanul magasabb az életszínvonal – írja az mfor.hu.

Cikk

A második Orbán-kormány alatt a másfélszeresére, 3300 milliárd forint körüli rekordszintre nőtt a lakosságnál lévő készpénz, miközben biztonsági és praktikus okokból világszerte hódítnak a készpénz-helyettesítő eszközök – írja a legfrissebb HVG.

Cikk

Magyarország adóegyezményeinek köszönhetően egyre kevesebb országban érezhetik magukat biztonságban az eltitkolt jövedelmek és vagyonok tulajdonosai – figyelmeztet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. Az adójogi specialista legfrissebb tanulmányában kifejti: Magyarország novemberi csatlakozása az OECD többoldalú adóügyi együttműködési egyezményéhez tovább növeli majd az információszolgáltatást lehetővé tevő megállapodások számát.

Cikk

Elérte a fejlett országok nyugdíjasait is az elmúlt évek megszorító gazdaságpolitikáinak hatása. A jövő nyugdíjasai még a maiaknál is halványabb juttatásra számíthatnak, 67 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár, az öregkori szegénység az elmúlt évtizedek csökkenése után újra nőni fog - foglalta össze az OECD egyik tanulmányából kiolvasható tendenciákat a napi.hu.

Cikk

Magyarország kedden csatlakozott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemzetközi adóügyi együttműködést szabályozó többoldalú egyezményéhez.

Cikk

Érdemes a magyar adózóknak is figyelemmel kísérni a nemzetközi adózásban megindult legújabb változásokat, hogy ne érjék őket kellemetlen meglepetések. A nemzetközi szervezetek és az általuk kiadott ajánlások, értelmezések nyomán a magyar adóhatóság ugyanis már javában készül a trendváltásra, melynek célja az úgynevezett “agresszív adótervezés” technikáinak a visszaszorítása. Ezek bár jogszerű lépésekből állnak, fő céljuk az adóterhek csökkentése.

Cikk

Kétéves adóharmonizálási akciótervvel indít hadjáratot a nemzetközi cégstruktúrák miatt alacsony adóteherrel működő multinacionális vállalatok ellen az OECD, hívja fel a figyelmet a MAZARS. A vezető hazai könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutatott: az OECD szerint a helyi adózási szabályok közötti különbségek kihasználása miatt akár milliárdos éves adóbevételektől eshetnek el azok az országok, amelyekben ezek a cégek ténylegesen működnek.

Cikk

A kormányok az egész világon több bevételt terveznek beszedni az áfából, miután a társaságiadó-kulcsok a társaságok profitjával együtt csökkennek, és a vállalati nyereség valamint a munkaerő is egyre szabadabban áramolhat. „A közvetett adók rendszere megnövekedett adminisztrációs terhet és nagyobb hibázási lehetőséget jelent a szervezetek számára” – mondta el Tim Gillis, a KPMG globális közvetettadó-tanácsadási csoportjának vezetője az OECD „Consumption Tax Trends 2012” című kiadványát kommentálva.

Cikk

Az OECD a gazdagok megadóztatását javasoljaA gazdagok és a szegények közötti szakadék az utóbbi három évtized összehasonlításában mostanra vált a legnagyobbá, ezért indokolt a gazdagok megadóztatása - idézi a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanulmányát a csütörtöki Népszabadság.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlázási probléma

Szipszer Tamás

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink