5496 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Könnyen vagyonosodási vizsgálat főszereplőjévé válhatunk, ha világ körüli luxusutazásunk legemlékezetesebb pillanatairól készült fotóinkat közkinccsé tesszük a világhálón. Ha – mondjuk – minimálbérrel bejelentett vállalkozók vagyunk, számíthatunk rá, nem csupán szomszédaink lesznek kíváncsiak arra, miből tellett nekünk erre (is).

Cikk

A bizonylatolási fegyelem erősítését és a gazdaság fehérítését szolgálja a Nemzetgazdasági Minisztérium számlarendelete. November 15-étől kiszűrhetővé válnak a gyanús szoftverek. A tisztességes vállalkozások a bejelentésnek köszönhetően kisebb valószínűséggel számíthatnak ellenőrzésre.

Cikk

Az Együtt-PM határozati javaslatot nyújt be az alanyi jogon járó internetért, egyben kezdeményezi az internetadó-javaslat visszavonását – közölte Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Cikk

A cigaretta magyarországi feketepiacának aránya már meghaladja a 12 százalékot, a legszembetűnőbb változás a külföldön legálisan gyártott, de kifejezetten csempészek által forgalmazott cigaretták hazai jelenlétének növekedése - derül ki a GfK Hungária feketepiacot vizsgáló felméréséből. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy nem változott lényegesen az illegális cigarettapiac aránya a tavalyi második félévben mérthez képest.

Cikk

Júliusban és augusztusban országos ellenőrzési sorozatot tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV munkatársai több mint 15 ezer ellenőrzést végeztek, amelyből csaknem minden negyediknél találtak valamilyen hiányosságot. A mulasztási bírságok összege meghaladja az 530 millió forintot. Mindezeken túl 70 esetben került sor 12 napos üzletbezárására, valamint hat esetben üzletbezárást helyettesítő bírság kiszabására – írja a NAV közleménye.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vezető állású munkavállaló eurós bére

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szántóföldvásárlás illetéke

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Dobos Ügyvédi Iroda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink