adozona.hu
Így alakítják át a NAV-ot
//adozona.hu/altalanos/Igy_alakitjak_at_a_NAVot_2Q5O9B
Így alakítják át a NAV-ot
Megváltozik az adóhatóság vezetési modellje, egy államtitkár és négy helyettes-államtitkár fogja irányítani – mondta Tállai András a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGEE) éves szakmai konferenciáján csütörtökön Sümegen, a szervezet tájékoztatása szerint.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításával összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos elmondta azt is, hogy változik az adóhatóság státusza is, úgynevezett központi hivatal lesz.
Az MPGEE honlapján olvasható tudósítás szerint Tállai András az átalakítás további részének nevezte, hogy változik majd az adóhatóság felépítése, megszűnik a középszintű regionális adóhatóság és ezzel kétszintűvé válik a szervezet.
A közeli jövőben gyakorlatilag is megtörténik az adó- és a vámterület teljes szervezeti és vezetésirányítási összevonása – idézik az államtitkárt, aki kiemelte: minden olyan szakemberre számítanak, aki szakértelmével, elkötelezettségével, valamint az újra és a változásra való nyitottságával a továbbiakban is segíti a munkát.
Tállai András szavai szerint kétarcú adóhivatalra van szükség, amely egyrészt ügyfélbarát, szolgáltató módon tájékoztatja és támogatja az ügyfeleket. Másrészt szisztematikus és hatékony ellenőrzésekkel kiszűri azokat a törekvéseket, amelyek az adófizetés elkerülésére, a társadalom megkárosítására irányulnak.
A változásokat megalapozó új törvény a tervek szerint 2016. január elsején léphet hatályba.
Ön már az előfizetőnk?
exit_to_app Lépjen be a cikk elolvasásáhozÖn még nem rendelkezik előfizetéssel?
Tovább az előfizetéshezVálassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!
start |
max |
prémium kredit |
|
---|---|---|---|
Adózóna 365 napos előfizetés |
|||
Különszámok | A különszámok digitálisan is elérhetők! |
A különszámok digitálisan is elérhetők! |
|
HVG Adó 2026 | |||
HVG TB 2026 | |||
HVG Munkajog 2025 | |||
Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2) Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok. X
|
|||
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre. Ízelítőként 2024 rendezvényei: 2023 rendezvényei: X
|
|||
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
Részletek >>
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihozAz Adózóna előfizetői ingyenesen jutnak hozzá az Útmutató cégvezetőknek című kiadvány tartalmaihoz. A hozzáférést befizetés után automatikusan aktiváljuk, az eddig megjelent cikkek a https://hvg.hu/360/Utmutato-cegvezetoknek oldalon érhetők el. X
|
|||
Ár (nettó + 27% Áfa) * Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő! |
3 500 Ft + áfa / hó* éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft) |
4 333 Ft + áfa / hó* éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft) |
5 583 Ft + áfa / hó* éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft) |
Megrendelem
Részletek
A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
|
14 napig ingyen | Kipróbálom | Kipróbálom | Kipróbálom |
Részletek »
Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »
Hozzászólások (0)