5215 találat a(z) NAV cimkére

Még aktívabb lesz a NAV Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nagy erőkkel dolgozik az e-számlarendszer kialakításán, július 1-jétől a hivatal ajánlja ki a vállalkozásnak az áfabevallás-tervezetet is – mondta Tállai András csütörtökön Gyulán, ahol NAV adóügyi ügyfélszolgálati ablakot adtak át a kormányhivatalban.

Fontos: nem válnak automatikusan bevallássá ezek a bevallási tervezetek Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a tavalyi mintegy 4 millióhoz képest idén egymillióval több szja-bevallási tervezetet készít – közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Új információs füzetek a NAV honlapján Cikk

Új információs füzeteket közölt honlapján a NAV.

Új feketelistákat tett közzé a NAV Cikk

Frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azoknak a listáját, akik magánszemélyek esetében 10, nem magánszemélyeknél pedig 100 millió forintnál magasabb összegű adóval tartoztak több mint 180 napon keresztül folyamatosan. A közzétett adatok a 2017. december 31-ei állapotot tükrözik.

Ne halassza vámügyeit péntekre! Cikk

Január 26-án (pénteken)– a repülőterek és a határátkelők kivételével – csak ügyeletet tartanak a vámosok a nemzetközi vámnap miatt – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Hibás adóbevallás: új lehetőség, hogy megússza az adóellenőrzést Cikk

Január 1-jétől lehetőség nyílt arra, hogy az adózók előre bejelentsék önellenőrzési szándékukat. Az állami adó- és vámhatóság a bejelentéstől számított tizenöt napig nem indíthat adóellenőrzést a bejelentéssel érintett adónemre, illetve adómegállapítási időszakra – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Lemaradt az adószám az ado utalási megbízásról Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az egyéni vállakozó elfelejtette a NAV felé a banki átutalási megbizáson az adószámát feltüntetni. Hogyan lehet az adóhatóság felé igazolni az utalást, mert egyenőre még nem könyvelték a folyószámlájára. Évek óta erről a pénzforgalmi bankszámláról történik az adó- járulék fizetés, a folyószámláján is fel van tüntetve.. Esetleg később fogják beazonosítani, vagy visszautalják a bankszámájára? Köszönöm a segtségét.

Adóbevallás a 2017-es évről Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretnék tájékoztatást kapni, a személyi jövedelemadó bevallásával kapcsolatban. Ha a magánszemély nem nyújt be önadózóként adóbevallást, és a NAV által készített tervezetet sem kéri ki, akkor május 22-én lesz-e érvényes adóbevallása? Válaszukat előre is köszönöm!

Most megtudhatja, mi 5 százalékos áfás és mi nem a sertésbelsőségek közül Cikk

Tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a házi sertések élelmezési célú vágási melléktermékei, belsőségei értékesítése kapcsán alkalmazandó 5 százalékos adómértékről.

Marihuánagyanús anyagot találtak két autóban is a pénzügyőrök Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei több mint 28 kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak két személyautóban Ásotthalmon – közölte a NAV az MTI-vel vasárnap hajnalban.

Formanyomtatványok vámbiztosítékként elfogadható kötelezettségvállaláshoz Cikk

Vámbiztosítékként elfogadható kötelezettségvállalási okmányok formanyomtatványait jelentette meg honlapján a NAV.

Most még bírság nélkül bejelentheti külföldi bankszámlaszámát Cikk

A 2018. január 1-jén érvényes külföldi bankszámlaszámmal rendelkező belföldi gazdasági társaságok kötelesek ezek adatait bejelenteni a NAV felé – figyelmeztet hírlevelében a Mazars.

Itt vannak a februári üzemanyagárak! Cikk

Közzétette az adóhatóság a költségelszámoláshoz alkalmazható februári üzemanyagárakat.

NAV tájékoztató az egyetemlegesen keletkezett vámtartozásról Cikk

Az egyetemlegesen keletkezett vámtartozást bármely adós felé közölheti a NAV, olvasható az adóhivatal tájékoztatójában.

Új nyomtatvány a NAV-tól az elektronikus ügyintézéshez Cikk

Új nyomtatványt tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján az elektronikus iratok fogadásának biztosítására. Az ÁNYK felületen ELLUGY Adatlap elektronikus ügyintézéshez ellenőrzési eljárás során néven elérhető nyomtatvány célja, hogy az adózó az ellenőrzési eljárás során az elektronikus ügyintézéshez szükséges nyilatkozatokat, eljárási cselekményeket és egyéb kötelezettségeket a postai út vagy személyes megjelenés mellőzésével, elektronikus úton tudja teljesíteni a NAV felé.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Visszaforgó csomagolóanyag elszámolása

Nagy Norbert

adószakértő

Előleg- és végszámla egy számlában

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink