hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kétszázmilliót érő hamis ruhaszállítmányt találtak a pénzügyőrök

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei több mint 13 ezer hamis ruhát találtak egy teherautóban, az M43-as autópályán – írja honlapján a NAV.

A NAV munkatársai egy lengyel kamiont ellenőriztek az M43-as autópálya Krak-éri pihenőhelyén. A rakomány átvizsgálásakor a pénzügyőrök több mint 13 ezer különféle márkajelzéssel ellátott ruházati terméket, kiegészítőt, lábbelit pakoltak ki a zsákokból.

A lengyel sofőr a termékek származását nem tudta hitelt érdemlően igazolni. Elmondta, hogy a zsákokat Törökországban rakodták fel és különböző lengyel címzettekhez kell eljuttatnia.

Az előzetes szaktanácsadói vélemény szerint a termékek hamisítványok, amiket a védjegy tulajdonosának, illetve a versenytárs engedélye nélkül hoztak forgalomba és szállítottak.

A pénzügyőrök a több mint 200 millió forintra becsült értékű szállítmányt lefoglalták, a pénzügyi nyomozók iparjogvédelmi jogok megsértése miatt az ügyben eljárást indítottak – olvasható a nav.gov.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink