598 találat a(z) INFLÁCIÓ cimkére

Cikk

2022. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 11,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,5 százalékkal nőttek – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.

Cikk

Joe Biden amerikai elnök szerdán arra kérte az amerikai kongresszust, hogy 3 hónapra függessze fel az üzemanyagokra kivetett szövetségi adót, amivel a Fehér Ház a magas inflációt igyekszik letörni, valamint azt kívánja demonstrálni, hogy az amerikai kormány figyel az emelkedő árak családi költségvetésekre gyakorolt negatív hatására – jelentette a The Washington Post című amerikai napilap szerdán.

Cikk

A PwC 2022 tavaszán végzett globális felmérése szerint a fogyasztók továbbra is alkalmazkodnak az ellátási lánc zavaraihoz és a növekvő inflációhoz. A körülmények ellenére a vásárlók háromnegyede tervezi jelenlegi kiadási szintjének fenntartását vagy növelését a következő fél évben. A világjárvány alatt megjelenő fogyasztói szokások úgy tűnik, hogy hosszú távon is velünk maradnak: az online vásárlás, az otthoni főzés, illetve a lakáson belül végzett szabadidős tevékenységek is beépültek a mindennapokba.

Cikk

A háborús helyzetben a kormány indokoltnak látja az árstopok fenntartását, ezért az élelmiszer- és a benzinárstopot október 1-jéig, a hitelmoratóriumot és a kamatstopot pedig december 31-ig meghosszabbítja. Ezek lejártát megelőzően döntenek majd arról, hogy fennállnak-e azok a körülmények, amelyek a további meghosszabbításra okot adnak – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Kormányinfón, ahol arról is beszélt, hogy a kormány nem támogatja a globális minimumadó és a budapesti dugódíj bevezetését, tette közzé az MTI.

Cikk

Az Intrum és a GKI elemzése szerint jó esetben az év vége felé várható az inflációs adatok javulása, a forint árfolyamát és a fogyasztói árakat a következő években a költségvetés egyensúlyba hozása érdekében hozott állami intézkedések határozhatják meg. Idén már a cégek közel háromnegyede kényszerült áremelésre, ami a fizetések emelkedése mellett is csökkentette a magyar háztartások fizetőképességét.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Rezsiköltség-elszámolás számlázása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlanáfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlan-bérbeadás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink